Elhunyt Daniela Dessì

A neves szoprán ötvenkilenc éves volt

Rövid, súlyos betegség után elhunyt Daniela Dessì operaénekesnő – jelentette be a művész élettársa, Fabio Armiliato. A neves szoprán júliusban mondta le fellépéseit egészségügyi okokra hivatkozva egészen októberig, halálhíre alig egy hónappal később érkezett.

Daniela Dessì (fotó: Nicola Allegri)
Daniela Dessì (fotó: Nicola Allegri)

Daniela Dessì 1957-ben született Genovában, zenei tanulmányait Pármában és Sienában végezte. Első jelentős sikerét 1980-ban az olasz Rai televízióadó versenyén aratta, majd az elkövetkező évtizedekben sorra nyíltak meg előtte a legnagyobb operaházak, sikereit elsősorban 19. századi olasz művekben aratta. Számos felvételét ki is adták, valamint Verdi, illetve Puccini műveiből árialemeze is jelent meg.

Fotó: Nicola Allegri