Elhunyt Dalos László

2011. október 13.

Elhunyt Dalos László költő, műfordító, Táncsics Mihály- és Nádasdy Kálmán-díjas, Aranytollas színházi hírlapíró.

dalos laszlo1924-ben született, a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–olasz szakán tanult, majd 1946 és 1955 között a Magyar Rádió irodalmi osztályának munkatársaként dolgozott. 1957 és 1990 között a Film, Színház, Muzsika című kulturális hetilap belső munkatára volt: interjúkat, tárcákat, kritikákat publikált, elsősorban színházi témakörben. 1990 után több újságban is megjelentek cikkei, operával kapcsolatos írásait főképp az Operaélet hasábjain publikálta.

Több opera- és operettlibrettó szerzője és fordítója, többek között az ő nevéhez fűződik Lajtha László A kék kalapEisemann Mihály Bástyasétány 77 és Offenbach A gerolsteini nagyhercegnő című művének magyar szövege. „Krónikásként” ő rendezte sajtó alá Simándy József önéletírását (Bánk bán elmondja…). Verseit és publicisztikai írásait több önálló kötetben publikálta.

A magát „az utolsó hírlapírónak” nevező Dalos Lászlót életének nyolcvanhetedik évében érte a halál.

Hasonló bejegyzések