Elhunyt Csikós Attila

A Kossuth-díjas díszlettervező hetvenöt éves volt

Hosszan tartó, súlyos betegség után életének hetvenötödik évében elhunyt Csikós Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas építész, jelmez- és díszlettervező, az Operaház örökös tagja és mesterművésze, valamint a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte a köztestület az MTI-vel csütörtökön.

A közlemény szerint az 1942. augusztus 5-én Ungváron született Csikós Attila mintegy ötszáz prózai és zenés előadás, balett és nagyopera, étterem és élménypark, lovagi játék, valamint szórakoztató központ, játékfilm és tv-film látványvilágát határozta meg Magyarországon és külföldön egyaránt.

1965-től nyolc éven át volt a Bayreuthi Ünnepi Játékok díszlettervező-asszisztense. Első operaházi díszletterveit Verdi A trubadúr című operájához készítette, amit további hetvenöt opera- és balettbemutató – többek között a Pillangókisasszony, A nibelung gyűrűje, a Salome, A cigánybáró, a Bánk bán, a Seherezádé, a Don Juan és az Aida – követett.

Csikós Attila (fotó: Magyar Művészeti Akadémia)
Csikós Attila (fotó: Magyar Művészeti Akadémia)

Száznál több szabadtéri és arénaprodukció fűződik a nevéhez, többek között a Carmen, Hunyadi László, Az álarcosbál, A trubadúr, az Aida és a Jézus Krisztus Szupersztár. 2008-ban Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperája jubileumi előadásának díszletét tervezte. 1968-tól mintegy 90 színházi bemutatóra tervezett díszletet a Nemzeti Színházban, a Vígszínházban, a Pesti Színházban, a Madách Színházban, egyéb darabok mellett Az ügynök halála és A vágy villamosa, az Oliver!, a Shakespeare-királydrámák vagy a János király és az V. Henrik című előadásokét.

1992-ben Kaltenbergben a középkori kastélyt és a lovagi torna négyezer fős tribünjét, 1996-ban a coloradói Vailben középkori éttermet, 2001-ben Párizsban az Eurodisney Park Ludwig Király Kastélyát és éttermét, 2003-ban Münchenben a Ludwig Király Éttermet, 2005-ben Aichiben a világkiállítás német kiállítási pavilonját, 2010-ben pedig a sanghaji világkiállítás német pavilonjának kastélyéttermét tervezte. 2011-ben fejezte be a középkori élményváros tervezését Zsámbék mellett, 74 hektáros területen.

Művészetét 2015. október 10. és november 29. között Álomvilág címmel mutatta be életmű-kiállítás a Vigadó Galériában. Szintén 2015-ben látott napvilágot a Balassi Kiadónál munkáit és életét dokumentáló könyve Épített varázslat címmel.

Csikós Attilát az MMA saját halottjának tekinti – áll a közleményben.

MTI
Fotó: Magyar Művészeti Akadémia