Elhunyt Andor Éva

2014. május 16.

Május 16-án elhunyt Andor Éva szopránénekesnő, a Magyar Állami Operaház örökös tagja

Andor Éva

Andor Éva

Andor Éva 1939. december 15-én született Prácser Éva néven. Művésznevét Andor Ilona, a legendás karvezető tiszteletére vette fel, akinek gyerekkórusában énekelt. Sokszor szerepelt gyerekként a Magyar Rádió műsoraiban is. 1958-tól 1964-ig a Zeneművészeti Főiskola hallgatója, majd ’65-től 1972-ig Berlinben képezte tovább énektudását. Diplomája megszerzése után, 1964-ben azonnal szerződtette a Magyar Állami Operaház, 1997-ig volt a dalszínház tagja. Évtizedeken keresztül nem telt el olyan hét, hogy színpadra ne lépett volna Budapesten. Széles repertoárján elfért a teljes zenetörténet Monteverditől Gershwinig, énekelt koloratúrszerepeket, mint Az álarcosbál Oscarját vagy Blondét, líraiakat, mint a Faust Margitját vagy Manont. Egyik leghitelesebb megszólaltatója volt a Székely fonó Leányának és Kodály dalainak. 1986-tól a Zeneművészeti Főiskola ének tanszékének tanára, 2000-től öt éven át tanszékvezetője, visszavonulásáig egyetemi docens volt. Művészi munkáját 1969-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1976-ban érdemes művész címmel ismerték el.

Andor Évát a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Forrás: MTI

Fotó: Magyar Állami Operaház Fotóarchívuma

Hasonló bejegyzések