Döntöttek az Operaházban az igazgatói pályázatokról

A szakmai bizottságok véleménye alapján Héja Domonkos zene-, illetve Solymosi Tamás balettigazgatói kinevezésének miniszteri jóváhagyását kérte Ókovács Szilveszter Balog Zoltántól, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjétől

A Magyar Állami Operaház
A Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház által meghirdetett és 2013. február 12-én közzétett főzeneigazgatói, balettigazgatói, valamint marketing és kommunikációs igazgatói pályázatok beadásának postai feladási határideje 2013. március 13-án éjfélkor járt le – közölte az MTI-vel Várkonyi Judit sajtófőnök.

A főzeneigazgatói posztra ketten, a balett-igazgatóira ugyancsak ketten – Héja Domonkos és Dénes István, illetve Solymosi Tamás és Macher Szilárd –, a marketing és kommunikációs igazgatói posztra négyen adták be pályázatukat.

A pályázatokat a Magyar Állami Operaház főigazgatója által felkért szakmai bizottság véleménye alapján bírálták el. A bizottsági ülés és a pályázók meghallgatása 2013. március 21-én lezajlott. A pályázók meghallgatását követően a szakmai bíráló bizottság tagjai véleményt mondtak a pályázatokról és javaslatot tettek az általuk alkalmasnak ítélt igazgató személyére a főigazgató részére, aki a kinevezésre jogosult.

A bírálatot követően a balett- és a főzeneigazgatói posztok esetében miniszteri jóváhagyás birtokában történik a kinevezés.

A főzeneigazgatói pályázatot Batta András, a Liszt Ferenc Zeneakadémia rektora, Fekete Gyula zeneszerző, Farkas Zoltán zenetörténész, Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója; Bátor Tamás operaénekes, Főző Virág, az Operaház vezető jogtanácsosa (az Operaház képviseletében), továbbá az érdekképviseletek küldöttei: Bárány Balázs, a ODFSz elnöke; Benkőné Micheller Mária, az SZMDSZ képviselője; Rotter Oszkár, az MZTSZ operaházi szervezetének elnöke; Nagyszentpéteri Miklós, az Opera közalkalmazotti tanácsának elnöke véleményezte.

A balettigazgatói pályázatot Szakály György, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora; Kiss János, a Győri Balett igazgatója; Vincze Balázs, a Pécsi Balett vezetője; Dózsa Imre, az Operaház volt balettigazgatója, Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház volt igazgatója és Nagy Iván, az English National Ballet volt igazgatója, továbbá az Operaház és az érdekképviseletek küldöttei bírálták el.

A marketing és kommunikációs igazgatói posztra Ókovács Szilveszter Turkovics Mónikát nevezi ki, aki hamarosan átveheti kinevezését. Valamennyi megbízás öt évre szól.