Don Giovanni Miskolcon

2014. január 15.

Mozart művét több szereposztásban mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház

Zerlina és Don Giovanni (Molnár Ágnes és Geiger Lajos – fotó: Éder Vera)

Zerlina és Don Giovanni (Molnár Ágnes és Geiger Lajos – fotó: Éder Vera)

Január 17-én tartja idei operabemutatóját a Miskolci Nemzeti Színház. Mozart Don Giovannijának szereplőit meghallgatás útján választották ki, melyre még külföldről is érkeztek énekesek. Végül az egyes szerepekre két-három énekest sikerült kiválasztani. Az előadás rendezője Szabó Máté, így nyilatkozott a címszereplő figurájáról: „A függő embernél prioritások tekintetében legfölülre kerül a függés tárgya és ez egyrészt tragikus, másrészt nagyon sok komikus helyzetet szül. Az illető bármilyen helyzetben csak és kizárólag erre a valamire tud gondolni, amit meg kell szereznie és el kell fogyasztania. Giovannit olyan fajta fura függő embernek tartom, akitől ráadásul mások is függeni kezdenek.”

A produkciót a Miskolci Nemzeti Színház zenei vezetője, Cser Ádám vezényli: „Érdekes azt figyelni, hogy Giovanni a többi karakterből mit vált ki, és Mozart ezen hogyan mulat. Ő nagyon szeretett nevetni, és nagyon érezte, látta az emberek gyengeségeit. Ezeket ábrázolja a legmélyebb érzelmek szintjén is, és megmutatja az apró változásokat is azért, hogy mindenki számára világossá váljon, mennyire átlátszóak vagyunk.” – nyilatkozta a darabról a karmester.

A címszerepet Haja Zsolt és Geiger Lajos énekli, a további szerepekben pedig többek között Rácz István, Cser Krisztián, Kriszta Kinga, Herczenik Anna, Hábetler András és Cseh Antal lesz látható és hallható. Az előadásról további információk és későbbi időpontok a Miskolci Nemzeti Színház honlapján találhatók.

Hasonló bejegyzések