Díjátadás a magyar opera napja alkalmából

2018. november 3.

Erkel Ferenc születésnapján köszöntötte az új Örökös Tagokat és adta át belső díjait a Magyar Állami Operaház vezetősége

1810. november 7-én született Erkel Ferenc, akinek születésnapja 2013 óta a magyar opera napja. Öt éve ezen a napon nyílt újra az Opera második játszóhelye, melynek névadója is a neves zeneszerző.

2015 óta az Opera ezen a napon jelenti be új Örökös Tagjait, és adja át belső díjait művészeinek és az előadásokat a háttérből segítő munkatársainak. Az Örökös Tagság elismeréssel kapcsolatban újítást vezetett be az intézmény vezetése, a korábbi harminc helyett immár harmincöt fő tartozhat az Opera legnagyobbjainak körébe, és az újonnan létrejött helyekre négy művészt még az idén ki is választottak, kettőt főigazgatói ajánlásra, kettőt hagyományos módon, az eddigi tagok szavazataival.

Pászthy Júlia (fotó Berecz Valter)

Az elismerést Kiss B. Atilla, Pászthy Júlia és Rozsos István operaénekes, továbbá Kékesi Mária balettművész vehette át Ókovács Szilvesztertől és Szinetár Miklóstól, az örökös tagok kuratóriumi elnökétől. Posztumusz örökös tag lett Borsa Miklós, az Opera egykori főmérnöke és műszaki igazgatója, Kukely Júlia és Szamosi Elza operaénekes, valamint megerősítették Radnai Miklós, az Operaház egykori főigazgatójának tagságát, melyről hivatalos dokumentum nem maradt fenn.

Az ünnepségen a magánénekesek közül a Wagner-előadásokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek odaítélhető Závodszky Zoltán-díjat Kálmándy Mihály vehette át. Az ösztönös tehetséget és erős színpadi személyiséget jutalmazó Sudlik Mária-díjban Pánczél Éva, a biztos énektechnikán alapuló érthető hangképzés és a tiszta, szép magyar kiejtés magas szintű műveléséért odaítélhető Melis György-díjban Balatoni Éva részesült.

Ókovács Szilveszter és Kálmándy Mihály (fotó Berecz Valter)

Az évad énekkari művésze Stefanik Márta és Kristóf István, zenekari művésze Könyves-Tóth Mihály trombitaművész lett. Az évad női kartáncosa Tarasova Kateryna, míg a férfiaknál Molnár Dávid részesült az elismerésben. A Vágó Nelly-emlékdíjat idén Pilinyi Márta díszlet- és jelmeztervező kapta, “Az előadásokért” emlékérmet Mucsi Miklós fővilágosító és Nyerges Árpádné szcenikai adminisztrátor, a Vasfüggöny-díjat pedig Noszkó Andrea titkársági asszisztens és Kun Vilibald színpadmester vehette át. Az újonnan alapított elismerést, az irodai munkakörben dolgozók munkatársainak járó Dárday Andor-emlékplakettet Nyilassy Ágnes nemzetközi referens kapta.

Az Opera idén is jubileumi arany emlékgyűrűvel köszöntötte azokat a művészeket és munkatársakat, akik 25 éve dolgoznak közalkalmazottként az intézménynél. Mások mellett Popova Aleszja balettművész is átvehette az elismerést.

Forrás: MTI, Magyar Állami Operaház

Hasonló bejegyzések