Demény Attila kamaraoperái a Művészetek Palotájában

Újabb operabemutatókra kerül sor szeptember 21-én a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában.

Demény Attila
Demény Attila

Ezúttal a Kolozsvárott élő Demény Attila három egyfelvonásosát mutatja be a Budapesti Kamaraopera és a Kolozsvári Állami Magyar Opera Stúdiója. A három mű mintegy tizenöt éves alkotó periódust ölel át: a legkorábbi, Orwell nyomán készült Parafarm 1992-ben készült, a legfrissebb, egy Örkény-egyperces nyomán született Az utolsó meggymag 2007-es keltezésű. A szintén Örkény-novella által inspirált Bevégzetlen ragozás – haláltáncjáték időben a kettő között, 2001-ben keletkezett.

A szerző így nyilatkozott kisoperáiról: „A három mű más-más zenei nyelven szólal meg, valamiképpen mégis együvé tartozik. A Parafarm az örökké ellopott forradalom, a Bevégezetlen ragozás a magány, a reménytelenség, a rögeszmecserék, Az utolsó meggymag pedig az utolsó négy magyar végső tanácstalanságának története. Mindhárom történet tehát olyan személyes, illetve közösségi egzisztenciális helyzetekről szól, amelyekben már alig lehetséges az értelmes, összefüggő beszéd, helyette emlékek, indulatok hangulatok bukkannak föl a mélyből. Ez a történet a veszteseké, a folyamatos kudarcé, a csalódásoké, a magányé, a rögeszméké, vagy inkább egy nagy utazás a megint szertefoszlott illúziók nyomában.”

Az utolsó meggymag szólistái
Az utolsó meggymag szólistái

Demény Attila: Parafarm – Librettó: Visky András (George Orwell Állatfarm című regénye nyomán, Christian Morgenstern és Petri György szövegeinek felhasználásával)
Demény Attila: Bevégezetlen ragozás – haláltáncjáték –Librettó: Visky András (Örkény István egyperces novellája nyomán)
Demény Attila: Az utolsó meggymag –Librettó: Lászlóffy Aladár (Örkény István egyperces novellája nyomán, más szövegekkel kiegészítve)

2007. szeptember 21. 19.00
Művészetek Palotája – Fesztivál Színház

Fotók: Művészetek Palotája