Csajkovszkij: Anyegin – felújítás az Operaházban

Május 31-én és június 1-jén, kettős szereposztásban kerül színre az Operaházban Csajkovszkij Anyeginjének új produkciója.

Az előadás egyik jelképe: a fekete rózsa (Fotó: Fülöp Károly)
Az előadás egyik jelképe: a fekete rózsa (Fotó: Fülöp Károly)

Mint a premiert megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: a mostani felújítás csak a budapesti közönség számára lesz újdonság, a produkció – Kovalik Balázs rendező és Angelika Höckner díszlet- és jelmeztervező munkája – korábban már látható volt Schwerinben és Miskolcon.

Az előadás létrejöttét amúgy számos körülmény hátráltatta. Az eredetileg felkért rendező, Zsámbéki Gábor egészségügyi okokra hivatkozva szeptemberben lemondta a rendezést. Ekkor tárgyalások kezdődtek Anatolij Vasziljevvel, aki ragaszkodott hozzá, hogy a darab magyarul kerüljön színre. Ez viszont az eredetileg felkért karmester, Jurij Szimonov elképzeléseivel volt ellentétes, aki így nem vállalta a közreműködést. Végül hosszas gondolkodás után februárban Vasziljev is nemet mondott, így nem maradt más hátra, mint egy kész, ám Budapesten mégis újdonságnak számító produkció bemutatása.

Mint Kovalik Balázs egy nagyon alapos, műelemzésnek is beillő hozzászólásban elmondta, rendezésének vezérfonala az az emberi kapcsolatokat illető mélységes pesszimizmus, amely nemcsak Csajkovszkij drámai műveit, de magánleveleit is áthatja. A darabot az orosz–szovjet interpretációs hagyomány romantikus nagyoperává stilizálta, ám a szerző nem véletlenül nevezte azt lírai jelenetek sorának – a mostani előadás egyik nem titkolt célja az interpretációs klisékkel való leszámolás. Ezt szolgálja a leegyszerűsített szcenika is, melyben mindhárom felvonást egy-egy jellegzetes szín ural. Szimbolikus jelentősége van a mindent elárasztó feketeségnek is: így láthatunk majd a színpadon fekete rózsát, fekete havat, fekete lekvárt – és állítólag fekete levest is.

Kovács János első karmester elmondása szerint a tőle megszokott kishitűséggel készül a darabra, amellyel eddig sem karmesterként, sem korábban korrepetitorként nem találkozott. Mint elmondta, a darab zenekari anyaga technikailag szinte könnyűnek is mondható – annál nehezebb megszólaltatni a partitúra valódi szellemét. A szereposztást firtató újságírói kérdésre válaszolva Kovács János azt felelte: egyrészt úgy érzi, mindkét csapat egészen kiváló, nehezen tudna ennél jobb szereposztást elképzelni. Másrészt mind az egymást váltó rendezők, mind ő úgy gondolja, hogy ez az Anyegin-előadás szóljon elsősorban a fiatalokról és a fiatalokhoz – érdemei maximális elismerése mellett ezért nem kérték fel a címszerepre az Operaház kiváló orosz származású baritonistáját, Fokanov Anatolijt.