Budapestre költözik az Armel Operafesztivál

2014. április 25.

Idén októberben három budapesti helyszínen tekintheti meg a közönség az Armel előadásait

2014. október 9. és 17. között hetedik alkalommal láthatjuk az Armel Operafesztivál produkcióit. Az első két előadást a Zeneakadémia Solti György kamaraterme, további hármat az Erkel Színház, a Díjátadó Gálát pedig a Thália Színház fogadja be. Havas Ágnes fesztiváligazgató elmondta, a költözést a szükség szülte, hiszen februárban Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése nem támogatta a fesztivál megrendezését a Szegedi Nemzeti Színházban. Habár a budapesti bemutatkozás nagy kihívás, és a három helyszín logisztikailag is nagy feladat, ez a változás mindenképpen előrelépés a fesztivál életében. Havas Ágnes örül annak, hogy a budapesti intézmények az idő rövidsége ellenére nagy örömmel fogadták be a fesztivált, és bízik benne, hogy a fővárosi operaközönség is nyitott lesz a zömében kortárs premiereket felmutató programra.

Armel-emlékkönyvek

Armel-emlékkönyvek

Ókovács Szilveszter elmondta, hogy az Armelért érdemes volt az októberi műsort megváltoztatniuk. A Magyar Állami Operaház főigazgatója örül, hogy a Fesztivál előadásainak az Erkel Színház ad otthont, és ha rajta múlik, ez a jövőben is így lesz.

Az Armel Operaverseny idei első fordulójára két helyszínen, Párizsban az Opéra Bastille-ban, Budapesten pedig a Francia Intézetben kerül sor, a meghallgatásokat Oliver von Dohnányi karmester tartja. Az idei év újdonsága az is, hogy a második fordulónak is budapesti helyszínt találtak a rendezők, a Budapest Music Center egy épületen belül nyúlt méltó helyszínt a bonyolult szerkezetű válogatónak.

A tavalyi zeneszerző pályázat nyertese, Kerek Gábor Paródia című operájának bemutatója a Pilseni Josef Kajetán Tyl Színházban lesz júniusban, az Armel Operafesztiválon pedig október 12-én lesz látható az Erkel Színházban. A pályázatra olyan színvonalas munkák érkeztek, hogy a fesztivál vezetősége a többi operaszerző számára is igyekszik bemutatkozási lehetőséget nyújtani.

A tavalyi pályaművek nívóján felbuzdulva a szervezők úgy döntöttek, egy újabb operaíró pályázatot hirdetnek meg a bécsi Neue Oper Wiennel közösen. A Mátyás király operapályázat különlegessége, hogy nem a teljes művel, hanem kidolgozott szinopszissal, zenei és librettó-részlettel lehet pályázni. Ezek alapján nyeri el a győztes a megbízást az opera megírására, és az ezzel járó 6000 eurót. A kész opera 2017-ben lesz bemutatva Bécsben, ezt követően pedig az Armel Operafesztiválon, Alföldi Róbert rendezésében, Walter Kobéra vezényletével. A rendező és a karmester mellett a kezdeményezés mellé állt Eötvös Péter zeneszerző, karmester is, aki a zsűrizésben is részt vesz.

Az Operafesztivál mellett szó esett a Magyar Állami Operaház és az Armel új együttműködéséről is, melynek értelmében a vidéki operaelőadásokat felvonultató PRIMAVERA’14 Fesztivál előadásainak legjobbja az Armel szervezésében 2015 Európa Kulturális Fővárosában, Pilsenben mutatkozik be. A szakmai zsűri véleménye mellett a döntésben figyelembe veszik az Armel Facebook oldalán található közönségszavazás eredményét is.

Forrás: Armel Produkció és Sajtóiroda

Hasonló bejegyzések