Bizottsági meghallgatás az Operaház jövőjéről

Az Országgyűlés Kulturális- és Sajtóbizottsága mai ülésének első napirendi pontjaként a Magyar Állami Operaház jelenlegi helyzetéről és jövőjéről tájékozódott.

A bizottsági ülésen meghívott vendégként felszólalt többek között Vass Lajos, az intézmény főigazgatója, Kovács János első karmester, Keveházi Gábor, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója, Rácz István és Wendler Attila magánénekesek, Dénes István karmester, Selmeczi György zeneszerző-karmester és Fodor Antal koreográfus.

A jórészt az Erkel Színház állapotát és az Operaház jövőbeni művészeti koncepcióját tárgyaló ülésen a számos ügyrendi javaslat, valamit az operaházi dolgozók személyeskedéstől sem mentes vitái közepette két konkrétum hangzott el. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának szakállamtitkára megerősítette, hogy öt éven belül mindenképpen sor kerül az Operaház épületének felújítására. Hiller István szocialista bizottsági tag, korábbi kulturális miniszter kérdésére az államtitkár még nem tudott válaszolni arra, hogy ez az előző kormány által előkészített PPP-konstrukció keretében, vagyis egy új Erkel Színház építésével összehangolva történik-e majd.

A másik konkrétumot az Operaház társulata nevében Rácz István és Wendler Attila fogalmazta meg: egy lehetséges vezetőváltás esetén a társulat Gulyás Dénest (a kulturális bizottság fideszes tagját, operaénekest, a Zeneakadémia tanárát) javasolja főigazgatónak, Dénes István karmestert pedig főzeneigazgatónak.
A bizottsági ülésről a jövő hét elején közlünk hosszabb beszámolót.