Bizottság helyett – I. rész

Az Operaház elmúlt évtizedéről – ÁDÁM TÜNDE írása

Operahaz_2000_2010Amikor elkezdtünk anyagot gyűjteni az elmúlt évtized operaházi folyamatainak bemutatásához, megértettük, hogy nem volt könnyű helyzetben az a parlamenti bizottság, amelyik júliusban ülésezett a témában, ugyanis az Opera ezredforduló utáni története leginkább az őskáoszhoz hasonlít. Így aztán mielőtt bármit is mondanánk róla, muszáj egy kronológiát felvázolni, amelyből kiderül, milyen együtthatók mozgatták a dalszínházat, amíg a mai állapothoz eljutottunk. Az első megdöbbentő tény talán az, hogy utoljára Szinetár Miklós töltötte ki egész ciklusát a főigazgatói székben, és ő is csak első igazgatósága idején, vagyis a 2001-ig tartó időszakban. Most 2010-et írunk, és elmondhatjuk, hogy 2001 óta senki, de senki nem maradt főigazgatói székében az eredetileg meghatározott ideig: önként vagy (többnyire) külső, politikai nyomásra, de minden igazgató felállt onnan. A jelenlegi főigazgató, Vass Lajos az elmúlt tíz évből négyet mondhat magáénak, ebből egy évig miniszteri biztosként irányította az Operaházat, három éve pedig főigazgatóként teszi ezt. Amennyiben 2012-ig a posztján marad, hosszú idő után ő lesz az első, aki kitölti a teljes hivatali idejét, ám az már egy másik évtized története lesz.

A kronológia összeállítását az is nehezíti, hogy nemcsak a személyek változtak rendkívüli gyorsasággal, hanem a pozíciókat is időről időre átalakították, és az évkönyvek sem mindig közlik pontosan az információkat.
Állandó és pályázat útján elnyerhető pozíciók tekintetében beszélhetünk a főigazgatóról, ez többé-kevésbé állandó poszt, azzal a kitétellel, hogy néha csak megbízott, illetve a második Szinetár-éra idején kiegészült az intendáns megnevezéssel, amely azóta megint nem szerepel a titulusban. Elvileg létezik a főrendezői poszt, ám ezt senki nem töltötte be az ezredforduló óta (utoljára Kerényi Miklós Gábor 1998-ig), így a művészeti kérdésekért felelős aktuális vezetőnek olyan – egyébként az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában nem létező – pozíciókat találnak ki, mint a „művészeti vezető” (Vidnyánszky Attila például) vagy a „művészeti igazgató” (legutóbb Kovalik Balázs). A főzeneigazgatói poszton volt talán a leggyakoribb a személycsere, nem is véletlen, hiszen a művészeti vezetés kulcspozíciójáról van szó. Itt a negatív rekord Győriványi Ráth György második, alig egy hónapig tartó regnálása volt (bár ezt csak megbízott főzeneigazgatóként végezte). Volt olyan is, hogy Kesselyák Gergely, akinek a főzeneigazgatói széket szánták, művészeti igazgatóként várta ki, hogy Petrovics Emil távozzon, és megpályázhassa a helyét, amelyet aztán nem sokáig töltött be, mert ő is lemondott. Mostanában az okozza a kavarodást, hogy a főzeneigazgatónak 2012-ig kinevezett Fischer Ádám két év után váratlanul a „Művészeti Tanácsadó Testület vezetője” címen folytatta tevékenységét, közalkalmazotti státuszát feladva. Hivatalos közlések alapján továbbra is 2012-ig szól a szerződése, és a tegnapi társulati ülésen ismét főzeneigazgatóként vett részt, bár erről hivatalos közlemény nem jelent meg, így nem tudjuk, hogy most újra főzeneigazgatóként látja el feladatait, avagy véletlen félrecímkézés történt (amit ő maga sem javított ki), és továbbra is a fent nevezett Testület vezetője, amely esetben a főzeneigazgatói poszt jelenleg nincs betöltve.
Az utolsó vezetői pozíció, amelyhez pályázat és miniszteri ellenjegyzés kell, a balettigazgatóé. (A szervezeti struktúra többi pozíciójába a főigazgató vagy az adott területért felelős igazgató nevezi ki beosztottjait.) A Nemzeti Balett vezetésében nem volt különösebb fennakadás: ifj. Harangozó Gyula és Keveházi Gábor félidőben (2005-ben) váltották egymást (idejüket kitöltve), utóbbi kinevezése éppen idén járt volna le, és újabb pályázaton megint elnyerte a pozíciót. Az ügyvezető igazgatói, főtitkári és egyéb beosztásokat alant tárgyaljuk, mert ezek nem mindig léteztek, gyakran átalakultak, illetve nem is voltak mindig betöltve.

(A következő kronológia alapját az évkönyvek – amelyek nem minden esetben megbízhatóak, máskor pedig hiányosak – és az Operaház éves szöveges beszámolói adták; ez utóbbiak viszont nem mindig egyeznek az előbbiek adataival. Így az esetleges tévedésekért elnézést kérünk, igyekeztünk kinyomozni a valós dátumokat és pozíciókat, de lehet, hogy nem mindig jártunk sikerrel.)

Az áttekinthetőség kedvéért az évtizedet összesen hat szakaszra bontottuk, a következőképpen:

1. Szinetár Miklós I. főigazgatósága 1996–2001

Szinetár Miklós főigazgató – 1996. 06. 01. – 2001. 05. 31. (ez tehát az utolsó kitöltött hivatali idő)
Munkatársak:
Oberfrank Géza főzeneigazgató – 1994-1998
Kiss Imre ügyvezető igazgató – 1996. 06. 01. – 2001. 05. 31.
Fülöp Attila főtitkár – 1996. 06. 01. – 2001. 05. 31.
Harangozó Gyula balettigazgató – 1996. 03. 01. – 2005. 06. 01.
Dr. Venczel Sándor gazdasági igazgató – 2001. 07. 17-ig
Katona Anikó karigazgató
Szalay Miklós címzetes karigazgató

Ezután rövid átmenet következett: 2001. június 1-jétől Kiss Imre ügyvezető igazgatóként dolgozik 2001 őszéig.

2. Győriványi Ráth György I. főzeneigazgatósága 2001–2002

Locsmándi Miklós  főigazgató – 2001. 09. 15. – 2002. 10. 31. (Ez az időszak nem a főigazgató nevével maradt meg a köztudatban, ugyanis Locsmándi Miklós inkább a háttérben maradt.)
Munkatársak:
Győriványi Ráth György főzeneigazgató 2001. 09. 15. – 2002. 08. 25.
Abrudbányay Zoltán művészeti titkár – 2001. nov. – 2002. 08. 25. (majd a Munkaügyi Bíróság visszahelyezi állásába, ahonnan 2004 áprilisában önként távozik)
Fülöp Attila koordinációs titkár 2002. 04. 01. – 2002. 06. 26.
Hetényi Mária megbízott gazdasági igazgató – 2001. 07. 17-től
Katona Anikó karigazgató – 2002. 05. 15-ig
Drucker Péter megbízott karigazgató – 2002. 05. 15. – 2003. 06. 30.
Harangozó Gyula balettigazgató

Ezt a ciklust nem töltötték ki a Rockenbauer Zoltán minisztersége idején kinevezett vezetők, mert az új miniszter, Görgey Gábor a társulat egy részének nyomására leváltotta őket, amivel egy hosszú munkaügyi per vette kezdetét. Ez végül Győriványi Ráth Györgyöt is visszahelyezte az Operaház állományába mint karmestert, ám a színház Szinetár Miklós következő ciklusa alatt sem foglalkoztatta, ahogyan egyébként saját főzeneigazgatósága alatt sem vezényelt az Operaházban. (Ebben az évezredben először 2008 januárjában dirigált az Operaházban.)

3. Szinetár Miklós II. főigazgatósága 2002–2005 

I.)
Szinetár Miklós megbízott főigazgató 2002. 06. 28. –  2002. 12.31.
Kovács János megbízott főzeneigazgató 2002. 06. 28. –  2002. 12.31.

II.)
Szinetár Miklós – intendáns-főigazgató – 2003. 01.01. – 2005. 05. 31. (eredetileg 4 évre nevezték ki, de az intézmény költségvetésének csökkentése miatt nem vállalta tovább a vezetést, és lemondott)
Munkatársak:
Petrovics Emil – főzeneigazgató – 2003. 01. 01. – 2005. 08. 17. (valamivel később, mint Szinetár, de ő is megvált a posztjától)
Závecz Ferenc ügyvezető igazgató – 2005. 01. 01. – 2005. 09. 06. (Az intézmény anyagi helyzetének felülvizsgálatára, a gazdálkodás rendbetételére helyezi az Operaházba a miniszter, Hiller István.)
Fülöp Attila főtitkár – 2002. 06. 27. – 2002. 12. 31.
Fülöp Attila ügyvezető igazgató – 2003. 01. 01. – 2004. 12. 31.
Fülöp Attila főtitkár – 2005. 01. 01. – 2006. 06. 30.
Harangozó Gyula balettigazgató
Hetényi Mária gazdasági igazgató
Vidnyánszky Attila művészeti vezető – 2004 – 2005. 12. 31. (2005 júniusában vezetői megbízatásáról lemondott, rendezőként dolgozott tovább, illetve művészeti tanácsadói feladatokat látott el távozásáig.)
Szabó Sipos Máté karigazgató – 2003. 09. 01. – jelenleg is

3. Interregnum 2005. június–július 
A távozó vezetők helyére új pályázatot írtak ki, ennek elbírálásáig az ügyvezető igazgató, Závecz Ferenc látja el a teendőket, aki az új vezetőség kinevezése után is hivatalban marad, majd hamarosan meneszti a főigazgató, Hegyi Árpád Jutocsa.

Závecz Ferenc ügyvezető igazgató – 2005. 01. 01. – 2005. 09. 06.
Közben: Závecz Ferenc megbízott főigazgató 2005. 06. 01. – 07. 31.

4. Hegyi Árpád Jutocsa főigazgatósága 2005-2006

Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató – 2005. 08. 01. – 2006. 07. 19. (eredetileg 2010. július 31-ig szólt volna a kinevezése)

Munkatársak:
Petrovics Emil főzeneigazgató – 2005. 08. 17-ével lemondott
Kesselyák Gergely művészeti igazgató – 2005. 08. 01. – 2005. 12. 31.
Kesselyák Gergely főzeneigazgató – 2006. 01. 01. – 2006. 05. 22.
Müller Péter Sziámi stratégiai tanácsadó (hivatalosan sosem volt állományban)
Závecz Ferenc ügyvezető igazgató – 2005. 01. 01. – 2005. 09. 06.
Keveházi Gábor balettigazgató – 2005. 08. 01. – 2010. 07. 31.
Dr. Kunos József ügyvezető igazgató – 2005. szept. – 2006. 01. 17.
Dr. Kunos József értékesítési menedzser – 2006. 01. 18. – 2006. 05. 31.
Hetényi Mária gazdasági igazgató
Fülöp Attila főtitkár – 2005. 01. 01. – 2006. 06. 30. (2005. szeptember 1-től a munkavégzés alól felmentette Závecz Ferenc.)
Kákay István megbízott főtitkár, főtitkár-műsorigazgató – 2006. 03. 01. – 2008. 04. 29.
Szabó Sipos Máté karigazgató

5. Győriványi Ráth György II. főzeneigazgatósága 2006. június–július, illetve Vass Lajos miniszteri biztosi megbízatása 2006–2007 

Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató egyik utolsó intézkedéseként a májusban távozó Kesselyák Gergely helyére megbízott főzeneigazgatóként Győriványi Ráth Györgyöt nevezi ki. Azonban a miniszter, Hiller István hamarosan Hegyit is felmenti a főigazgatóság alól, és Vass Lajost bízza meg az irányítással, egyelőre miniszteri biztosként. Újabb pályázat következik.

Vass Lajos miniszteri biztos – 2006. 06. 20. – 2007. 07. 01.
Győriványi Ráth György – megbízott főzeneigazgató – 2006. 06. 01. – 2006. 07. 04. (Győriványit ismét felmentik, utódja Kovács János.)
Kovács János első karmester – lemond 2006. 05. 23-án
Kovács János megbízott főzeneigazgató – 2006. 07. 05. – 2007. 06. 01.
Keveházi Gábor balettigazgató
Hetényi Mária gazdasági igazgató
Szabó Attila produkciós vezető – 2007. 03. 01. – 2007. 11. 20.
Kákay István főtitkár-műsorigazgató – 2006. 03. 01. – 2008. 04. 29.
Szabó Sipos Máté karigazgató


6. Vass Lajos főigazgatósága 2007–2010 (2012)
 

Vass Lajos főigazgató – 2007. 07. 01. – 2012. 06. 30.
Munkatársak:
Fischer Ádám főzeneigazgató 2007. 07. 01. – 2009. 08. 13.
Fischer Ádám a Művészeti Tanácsadó Testület vezetője – 2009. 08. 13-tól, szerződése 2012. 06. 30-ig szól.
Kovalik Balázs művészeti igazgató – 2007. 07. 01. – 2010. 06. 30. (az évad végén lejárt szerződését nem hosszabbították meg, azóta nincs az intézményben művészeti vezető vagy igazgató)
Keveházi Gábor balettigazgató
Hetényi Mária gazdasági igazgató – 2007. 11. 19-ig
Szabó Attila megbízott gazdasági igazgató – 2007.  11. 20. – 2008. 07. 30.
Szabó Attila gazdasági igazgató
Keveházi Gábor balettigazgató – 2005. 08. 01. – 2010. 07. 31. (majd pályázat útján újabb öt évre kinevezik)
Kákay István főtitkár-műsorigazgató – 2006. 03. 01. – 2008. 04. 29.
Kovács Brigitta művészeti főtitkár
Szabó Sipos Máté karigazgató
Kovács János első karmester – 2007. 07. 01. – jelenleg is

A legfrissebb fejlemény: Horváth Ádám miniszteri biztos – 2010. szeptembertől. 

Összeállításunk következő részeiben az elmúlt évtized főbb történéseit, változásait, eredményeit vagy épp visszalépéseit érintjük témákra bontva.

Cikkünk második része

Cikkünk harmadik része