Befejeződött Eötvös Péter zeneszerző kurzusa a BMC-ben

2013. május 1.

Különleges workshopot rendezett az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítvány a nemrég megnyílt Budapest Music Centerben

„Igen kemény munka folyt, rendkívül kellemes légkörben” – foglalta össze a kurzus tapasztalatait Eötvös Péter zeneszerző, az alapítvány és egyben a workshop vezetője.

Eötvös Péter világszerte számos előadói és alkotói kurzust vezetett már, de ez az esemény az ő gyakorlatában is példátlan. „Ötvenen jelentkeztek, harmincnyolcan eljöttek, ami meglepően magas szám. Volt, aki negyven órát repült Ausztráliából vagy Brazíliából, hogy itt töltsön négy napot. Ez is igazolja a projektünk fontosságát” – mondta.

A kurzus célja egy kamaraopera létrehozása volt, hogy segítsék elindítani a fiatal alkotók karrierjét. Mrožek Nyílt tengeren című mulatságos abszurd drámájából Almási-Tóth András írt Out at S.E.A. címmel librettót.

Csak a helyszínt változtatta meg, tenger helyett egy valóságshow-házban játszódik a darab. Azonos a konfliktushelyzet (kényszerű összezártság) és a szereplők száma (három énekes) is. „Mivel kamaradarabról van szó, csak három hangszert határoztunk meg, egy brácsát, egy csellót és egy klarinétot” – részletezte a zeneszerző.

Eötvös Péter

Eötvös Péter

A kurzus vendégtanára volt Luca Francesconi és Almási-Tóth András is. A workshop résztvevői a napokban hazautaznak, és egy hónapig önállóan dolgoznak, majd elküldik a munkájukat Eötvösnek és Horváth Balázs zeneszerzőnek, ők választják ki a hat legjobb munkát.

A hat szerző csak egy-egy szerepet dolgoz ki a három előadó számára (egy tenor, egy mezzo és egy bariton), így alakul ugyanarra a szövegre, két egymást követő előadásra való anyag. „Hat tehetséget tudok így bemutatni például majd Párizsban az IRCAM fesztiválján. Ott éles fülű szakemberek ülnek, akik tudni fogják, kikkel lehet tovább tervezni.”

Nem kell egységes műveknek létrejönniük – hangsúlyozta Eötvös Péter –, a kompozíciók tükrözhetik az életünket: elbeszélünk egymás mellett, nem figyelünk a másikra, mindenki fújja a magáét.

December 9-én a hat kiválasztott visszajön dolgozni a BMC-be, ahol a két kész darabot 19-én mutatják be.

Forrás: MTI

Fotó: Garas Kálmán, http://www.eotvospeter.com/

Hasonló bejegyzések