A walkür az Operaházban

Március 6-án folytatódik a Ring

Az előadás plakátja
Az előadás plakátja

A walkür március 6-i premierjével folytatódik az Operaház tavaly elindított sorozata. A Ring-tetralógiát M. Tóth Géza rendezi. A főszerepekben az Opera kiemelkedő Wagner-énekesei mellett három külföldi vendégművész lép színre a bemutatón, melynek zenei vezetője és dirigense Halász Péter.

A Rajna kincse sikeres tavalyi bemutatója után Richard Wagner monumentális tetralógiájának második részét állítja színpadra M. Tóth Géza. A rendező, konzekvens koncepcióját követve, a négyrészes történetnek nem az ősgermán mitologikus, hanem sokkal inkább a kortalanul mesés oldalát mutatja meg, és a mű társadalomkritikai mondanivalóját hangsúlyozza. A négy darabot egyben kezeli, ezért alkotótársaival olyan stílust alakítanak ki, amely dramaturgiailag és a színpadi látvány tekintetében is mindvégig kitart.

A walkür története és különleges vizuális világa is ott folytatódik, ahol A Rajna kincse véget ér, melynek utolsó pillanataiban Loge elvegyül a világméretű bevásárlóközponttá váló Walhallában tülekedő vásárlók között. A walkür ezzel a „konzumviharral” kezdődik, ebben a kavarodásban keresi helyét az isten fia, Siegmund, és ugyanebből a káoszból csöppenünk bele abba a mikroközegbe is, ahol az egész, Wotan által teremtett világ egyik fő alkotó- és mozgatóeleme, Hunding él.

Mindennek helyszínéül a színpadon több projektorral és több átlátszó, vagy félig átlátszó anyaggal hoznak létre tereket, amelyeket úgy alakíthatnak, ahogy az adott jelenet megkívánja. M. Tóth alkotócsapata, a KEDD nemcsak a vetített látványért felel. Az alkotóműhely saját fejlesztése az úgynevezett kottaanimáció, amely abban segít, hogy a vetítés szinkronban maradjon az előadásonként más és más lelkülettel megszülető karmesteri tempókkal. Az előadás teljes ideje alatt lassan áradó, térbelinek ható vetített kép segít megjeleníteni a mű mesés, misztikus jellegét, és a szereplők köré állandóan változó színpadi környezetet teremt. A vetítéssel a rendező nem törekszik arra, hogy önálló moziélményt adjon, a mozgókép mindvégig a látvány része marad. Az összművészeti előadásban a vetített képsorok mellett komoly szerep jut a táncnak is, melynek koreográfusa Venekei Marianna. A rendezés az újszerű látványvilág kialakításán túl a legnagyobb gondot az énekesek színészi játékára fordította, a szereplők közötti relációkat, a hiteles emberi kapcsolatokat és érzelmeket láttatva a cselekmény szituációiban. A látványt két fiatal alkotó, Zöldi Z Gergely díszlettervező, és az Operában A Rajna kincsével debütáló filmes jelmeztervező, Bárdosi Ibolya munkája teszi teljessé.

Hundig szerepében a széles repertoárral rendelkező Andreas Hörl lép színpadra, aki a szerepet idén nyáron fogja először Bayreuthban énekelni. Tomasz Konieczny és Linda Watson neve jól ismert a hazai a közönség számára, hiszen mindketten több alkalommal léptek fel a Budapesti Wagner-napokon, a most énekelt szerepekben is. Mellettük Kovácsházi István, Sümegi Eszter és Németh Judit lép színpadra.

Részletes szereposztás és további előadási időpontok az Operaház honlapján érhetők el.