A varázsfuvola a Müpában

Mozart daljátéka három alkalommal lesz látható Fischer Iván rendezésében

Március 7-én, 9-én és 11-én 19 órai kezdettel kerül színre a Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar legújabb közös Mozart-operaprodukciója, A varázsfuvola. A Fischer Iván által rendezett és vezényelt előadások – a korábbi Mozart-vállalkozásokhoz hasonlóan – nemzetközi előadógárdát vonultatnak fel: Sarastrót Andreas Bauer, az Éj királynőjét Mandy Fredrich, Taminót Stanislas de Barbeyrac, Paminát Nuria Rial, Papagenót Hanno Müller-Brachmann énekli és játssza. Az énekkari feladatokat az Á la cARTe (művészeti vezető: Philipp György) és a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai látják el.

A varázsfuvola (fotó: Horváth Judit)
A varázsfuvola (fotó: Horváth Judit)

A mostani Varázsfuvola a BFZ korábbi nagysikerű Mozart-operaprodukciói, a Nicolas Hytner glyndebourne-i rendezésének adaptációja nyomán színre került Così fan tutte, valamint a Fischer Iván által rendezett Figaro házassága (az Opera-Világ 2009-ben és 2013-ban is írt róla) és Don Giovanni folytatásaként kerül színre – utóbbi kettőt az amerikai sajtó is lelkesen méltatta a New York-i Mostly Mozart fesztiválon történt vendégszereplések alkalmával. A varázsfuvolát pedig már bemutatója előtt meghívták Abu-Dzabiba, Amszterdamba, Berlinbe, New Yorkba, Londonba és Brugge-be.

„A varázsfuvola mindenkinek olyan gyerekkori élménye, ami egész életén végigkíséri. Mert ez az opera egyszerre szól a gyerekhez és a felnőtthöz. Mágikus erejű alkotás ez. Kifürkészhetetlen” – nyilatkozta a darabról Fischer Iván, aki rendezése kapcsán a következőket mondta még: az előadás „egy mesekönyv lapjain valósul meg, ami abba a csodákkal teli mesevilágba visz el, amit nemcsak a gyerekek, hanem a gyermeklelküket megőrző felnőttek is imádnak.”

A produkcióról bővebb információ a Budapesti Fesztiválzenekar és a Művészetek Palotája honlapján található.

Fotó: Horváth Judit