A Természet Operaháza

2017. július 24.

A hétvégén három napon keresztül várják operai programok az érdeklődőket a Tisza-tónál

Operajógával, táncelőadásokkal, valamint kerékpáros és csónakos túrákkal egybekötött minikoncertekkel várják a közönséget július 28. és 30. között a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztiválon.

Debreczeni Ildikó ötlete alapján negyedik éve rendezik meg a fesztivált azzal a céllal, hogy a minőségi kultúrát, az aktív pihenést és az egészséges életmódot összekapcsolják – mondta el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában Jakus Anita projektvezető.

A fesztivál Németh Hajnal Auróra divatbemutatójával és Bocskay Anna kiállításával veszi kezdetét, amelyen  közreműködik Völner Eszter operaénekes is. Ezt követően klasszikus zenére végzett jógaórán vehetnek részt az érdeklődők.

A Természet Operaháza

A nyitó gálaestet a tiszafüredi Morotva-félszigeten rendezik, ahol fellép a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara és a szolnoki kibővített Bartók Béla Kamarakórus Sándor Szabolcs vezényletével. A Radó Denise színésznő rendezte esten fellép mások mellett Miklósa Erika, Bakos Kornélia, Vizin Viktória és Nyári Zoltán operaénekes, valamint Báll Dávid zongoraművész.

Szombaton egy 67 kilométeres kerékpártúrát rendeznek a Tisza-tó körül, amelynek tizenegy megállójában minikoncertekkel készülnek. Ezeken mások mellett fellép Horgas Eszter fuvolaművész, Lajkó Félix hegedűművész, a Virtuózok, valamint a Mozdulat Táncműhely művészei is.

Vasárnap a Boat D’Opera elnevezésű túrán a kerékpárok helyett csónakokkal juthat el a közönség a minikoncertek helyszíneire – fejtette ki Jakus Anita. „Lesznek olyan koncertek, amelyeket a csónakokból fogunk megtekinteni, de lesznek olyanok is, amelyeknél partra szállunk” – fűzte hozzá.

Ezen a napon fellépnek mások mellett a Magyar Állami Operaház művészei, a Budapest Klezmer Band, Szirtes Edina Mókus hegedűművész a Szirtes vonósnégyes közreműködésével, a H2O Synchro SE szinkronúszói erre az alkalomra készített koreográfiával várják a közönséget.

MTI

Hasonló bejegyzések