A robbanás sem zavarta meg az énekversenyt

Észrevétlen maradt a kilométerekre elhallatszó Teréz körúti robbanás a néhány méterre zajló Marton Éva Énekversenyen

Szeptember 24-én, szombaton este 22 óra 30 perc körül robbanás rázta meg a budapesti Teréz körút és Király utca sarkán álló egyik épületet – adták hírül tegnap este a hírügynökségek, köztük az MTI. A környéket rövidesen hermetikusan lezárta a Rendőrség, a robbanás okait és körülményeit jelenleg is vizsgálják.

A robbanás során tűz nem keletkezett, ketten – két szolgálatot teljesítő rendőr – megsérült, őket kórházba szállították.

Helyszínelő rendőrök a teréz körúti robbanás helyszínén (fotó: Lakatos Péter / MTI)
Helyszínelő rendőrök a teréz körúti robbanás helyszínén (fotó: Lakatos Péter / MTI)

Az eseménytől mindössze néhány méterre, a Zeneakadémia Nagytermében ebben az időben zajlott a II. nemzetközi Marton Éva Énekverseny eredményhirdetése, melyet internetes közvetítés révén a világ számos pontján lehetett követni. Az eredményhirdetés mindvégig zavartalan volt: helyszínen tartózkodó kollégáink elmondása szerint a robbanásból – melyet állítólag kilométerekkel odébb, még Budán is hallani lehetett – a Nagyteremben semmit sem lehetett észlelni. (A Zeneakadémia Nagytermének korábban nem tökéletes hangszigetelését a legutóbbi felújítás során javították – úgy tűnik, sikerrel.)

Alexander Roszlavec a II. nemzetközi Marton Éva Énekverseny eredményhirdetésén (fotó: Kovács Attila / MTI)
Alexander Roszlavec a II. nemzetközi Marton Éva Énekverseny eredményhirdetésén (fotó: Kovács Attila / MTI)

A nagy médiaérdeklődés közepette zajló énekes-megmérettetést a fehérorosz Alexander Roszlavec nyerte.

MTI / Opera-Világ