A nürnbergi mesterdalnokok – Sajtótájékoztató

2006. május 15.

A Nemzeti Színház 1883-as bemutatója és az Operaház 295 előadása után újabb felújításhoz érkezett Wagner vígoperája, A nürnbergi mesterdalnokok.

nurnbergiborA premier előtti sajtótájékoztatón az alkotók egyetértettek abban, hogy a próbaidőszak körülményei és a színház jelenlegi helyzete nem kedveztek a produkciónak, ugyanakkor mindannyian bizakodóak, hiszen a társulat rengeteg energiát fektetett az előadás sikerébe.

Vidnyánszky Attila és Friedemann Kunder (Fotó: Éder Vera)

Vidnyánszky Attila és Friedemann Kunder (Fotó: Éder Vera)

A rendező, Vidnyánszky Attila a darab monumentalitását emelte ki, és szándékát, miszerint egy realisztikus cselekményvezetés mellett mutatja meg a darab szimbolikus világát, mellőzve az öncélú modernkedést és a belemagyarázást. Úgy fogalmazott: ünnep lesz ez az előadás.

Jurij Szimonov karmester az Operaházhoz és a társulathoz fűződő régi kapcsolatáról szólt, elmondta, hogy szeret itt dolgozni, és hozzátette: a mostani egy konzervatívabb rendezés, és közelebb áll az ízléséhez, mint a két évvel ezelőtti Lohengrin, amelyet szintén ő dirigált.

Jurij Szimonov és Hegyi Árpád Jutocsa (Fotó: Éder Vera)

Jurij Szimonov és Hegyi Árpád Jutocsa (Fotó: Éder Vera)

Hasonlóképp vélekedik a rendezésről az egyik Hans Sachsot alakító Friedemann Kunder is, aki a próbaidőszak kellemes tapasztalatairól és a rendezővel való gyümölcsöző együttműködésről számolt be.

A május 20-i premier főbb szerepeiben Friedemann Kunder, Berczelly IstvánKiss B. AtillaGonzález MónikaMukk JózsefSárkány Kázmér látható majd. 24-én Friedemann Kunder, Berczelly István és Sárkány Kázmér mellett Kovácsházi IstvánWierdl EszterBeöthy-Kiss László lép színpadra.

Ezután az évadban még négy alkalommal kerül színre az opera: május 27-én, 31-én, június 3-án és 11-én.

Hasonló bejegyzések