A KÖLTÉSZET NAPJA

2007. április 11.

Néhány ötlet az ünnepi zenehallgatáshoz – FÜLÖP KÁROLY ajánlója

Az operairodalomban viszonylag rövid keresgélés után jó néhány műre bukkanunk, amelynek valamely szereplője poéta, akár cím-, akár főszereplőként vagy epizodistaként, vagy amelynek tárgya maga a költészet. Kézenfekvő ajánlatnak tűnik a legutóbbi operaházi premier, az André Chénier kapcsán feltenni a mű valamely felvételét cd-n vagy dvd-n. Újból és újból érdemes rácsodálkozni, hogy a pajkos, szerelemmel gúnyolódó leánykát, Madeleine-t a költészet hatalma mint bűvöli el, miközben az est többi résztvevője döbbenettel fordul el tőle az arisztokrácia könyörtelenségét ostorozó, vádló szavai miatt. Veszélyes fegyver a költő szava: szerelmet és bujdosást hoz a forradalomban – egészen a vérpadig.

Ha az igazi poézis titkát kívánjuk fejtegetni, Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című vígoperáját hallgassuk. Itt mindjárt egy tucat mesterember vonul fel: tudják a verscsinálás csínját-bínját, az ősi – maguk alkotta – szabályokhoz ragaszkodnak, szakrális szertartásaikon könyörtelenül elbuktatják, akit alkalmatlannak vélnek törvényeik szerint. Különleges csak egy van köztük: Hans Sachs, aki felismeri az új idők szelét (új idők új dalait) s az őstehetség létjogosultságát.

Akinek az előző téma már éjszakára túl mély és filozofikus lenne, az ugorjék le egy bohém éjszakára valamelyik kávézóba (zsebében a honlapunkról kinyomott Murger-könyv első fejezetével). A legjobb lenne a Quartier Latinbe, a Momus-be. Nemsoká odaér Mimi és Rodolphe is, csak még bemutatkoznak egymásnak. Történetük sajnos nem vidám, a költő hiába áldozza drámáját a kandalló tüzének, a hideg kezű Mimi sorsa már megpecsételődött…

Ha lírai jelenetekre vágyik, hallgassa meg Anyegin történetét. Költőből itt kettő is akad: az agyalágyult Monsieur Triquet – banális köszöntődalocskájával… An fransző. És a tragikus sorsú Lenszkij, Anyeginnek jóbarátja, egy tréfa áldozata. Végigsírjuk egész színpadi jelenlétét: „Úgy imádom, úgy imádom, Olga, ahogy egy költő fékevesztett szíve képes!” A párbaj előtt pedig: „Áldom a napot, hogyha kél, s áldom, ha nyugszik, s jő az éj.”

Fűzfapoéta is akad, például Puccini Manon Lescaut-jában: szegény Manonnak minden reggel a lever szertartása keretében Géronte szánalmas versikéit kell hallgatnia Chlorisról meg Philenosról. Egy nap aztán beállít az elhagyott diák, René des Grieux, s ettől kezdve másról szól az ének: „ Sorsom te vagy a földön…”

Aki magyar művet hallgatna szívesebben a költészet napján, annak szívesen ajánlom Erkel Dózsa Györgyének azt a jelenetét, amikor a költő Csáky Laura pártfogásával (szerinte babérkoronája jelzi, hogy a költő országában király, s jobbágyai szellemek) kemény vádakat foglal versébe, és mondja a király szemébe: „Világverő Mátyás sírján még friss virág zöldül, / Hát a dicsfény hová tűnt el így a magyar földrűl?”

És még egy költő, aki hirtelen eszembe jut: Manrico. A trubadúrlíra jeles képviselője. Dalol ugyan a kertek alatt, de a hölgy már meg van hódítva, tehát költői pályafutásáról már nem sokat tudhatunk meg a műből, de azért érdemes végighallgatni… Csodálatos dallamok, fordulatos cselekményszövés, vadromantikus helyszínek és szenvedélyek. Letaglózó vég.

És aki verssel szeretné ünnepelni a költészetet? Tiszta szívvel támogatom. De részletes ajánlat helyett csak egyet tennék a végére – Szabó LőrincOperába indul az autó.