A kékszakállú herceg vára – felújítás az Operaházban

„Világpremierre” készül a Magyar Állami Operaház: mint már hónapok óta tudható, az évad első premierje Bartók Béla egyetlen operájának, A kékszakállú herceg várának felújítása lesz, melyben az Operaházban és a világon is elsőként használják egy operaelőadáson a mozikból már ismert 3D-s vetítési technikát. 

A művet Bartók éppen száz éve, 1911-ben fejezte be; 1918-as operaházi ősbemutatója óta a mostani lesz a tizenkettedik színre állítása az intézmény falai között. Ahogy legutóbb, most is külföldi művészek felelnek a rendezésért és az előadás vizuális világáért: a rendező Caterina Vianello, a látványtervező Alessandro Chiodo, a jelmezeket Carmen Estrella tervezi, a speciális 3D-effektekért pedig Andrew Quinn felel. A Kékszakállú párdarabjaként színre kerülő egyfelvonásos balettet, Ravel Boleróját Lola Greco koreografálja (a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint tematikus kapcsolat lesz a két egyfelvonásos között, bizonyos szereplők felismerhetőek lesznek mindkét félidőben). A zenei megvalósítás viszont hazai művészek kezében lesz: a karmester az Operaház megbízott főzeneigazgatója, Győriványi Ráth György, a Kékszakállút Kovács István, Juditot pedig Komlósi Ildikó alakítja.

Alkotók és előadók (Fotó: Vermes Tibor)
Alkotók és előadók (Fotó: Vermes Tibor)

A produkció technikai hátteréről rövid bemutató keretében tájékozódhattak a sajtó képviselői: a háttérmagyarázat után ugyanazon előadás-részleteket megtekinthettük két- és háromdimenziós változatban is. Újságírói kérdésre, miszerint a technika (mely kizárólagosan uralta a sajtótájékoztató tematikáját) nem fog-e túlságosan rátelepedni az előadás művészi részére, az alkotók hitet tettek amellett, hogy a technika csupán eszköz, és nem cél: a valódi cél egy minden szempontból kimagasló művészi élmény létrehozása. (Az előadás rendezője nem volt jelen a sajtótájékoztatón.) Győriványi Ráth György azt is felvetette, nem lenne-e célszerű a bemutató és a próbák helyszínéül használt Erkel Színházat egyenesen „3D-színházként” újranyitni, ez ugyanis megoldaná a színpadtechnikával kapcsolatos állandó problémákat.

Bolero-előzetes (Fotó: Vermes Tibor)
Bolero-előzetes (Fotó: Vermes Tibor)

Az előadás anyagi hátteréről a producer, Francesco Stochino Weiss (a Juditot alakító Komlósi Ildikó férje) elmondta: a folyamatos operaházi vezetőváltások miatt senki sem tudta kellő időben jóváhagyni a szerződéseket, ezért végül olyan pénzügyi konstrukcióban állapodtak meg, amely szerint az előadás jogait birtokló Operaház a bevétel meghatározott százalékával fizet, egyebekben azonban a műszak költségein kívül nem száll be anyagilag az előadásba. Vagyis – mint az többször elhangzott – „egy fillér magyar pénz sincs” a produkcióban. (A jegyárak viszont – feltehetőleg az imént elmondottak miatt – szokatlanul magasak: a premierre váltható belépők 6000 és 28 000 forint között mozognak – az előbbi árkategória a máskor 500 forint körüli, úgynevezett „nemlátó” helyekre szól.)

A Kékszakállú és a Bolero előadásai szeptember folyamán három alkalommal: 7-én, 9-én és 10-én láthatók a Magyar Állami Operaházban.

Bővebb információ az Operaház honlapján és a produkció mikroszájtján található.

Fotók: Vermes Tibor