A Hang Világnapja

Az esemény alkalmából különleges programsorozatot és koncertet szerveznek az Erkel Színházban

Csütörtökön már 16 órától érkezhetnek az érdeklődők az Erkel Színházba a nagyszabású esti koncert bevezetőprogramjaira, amelyek közt szakmai előadásokat is hallgathat a közönség, többek közt a hangterápiáról. Az emeleti büfében zajló délutáni programsort Prof. Dr. Hacki Tamás orvos, fül-orr-gégész, foniáter szakorvos, a World Voice Day magyarországi koordinátora nyitja meg. A műsorblokk zárásaként 17.45-től Dal és Vers – Szó és Zene címmel Udvaros Dorottya és énekművészek, Bátori Éva, Kertesi Ingrid, Tarjányi Tamás, valamint Selmeczi György zeneszerző előadásában megzenésített verseket hallhat a közönség.

Az esemény plakátja
Az esemény plakátja

A nagyszínpadot este fél nyolckor foglalják el az Opera sztárjai. Miklósa Erika, Molnár Levente, Kolonits Klára, Cser Krisztián, Celeng Mária, Szegedi Csaba, Fekete Attila, Kálmándi Mihály, Balga Gabriella, Kiss B. Atilla, Vörös Szilvia és Tarjányi Tamás Mozart, Rossini, Donizetti és Verdi legnépszerűbb operáinak bravúráriáit és slágerrészleteit sorakoztatja fel. A koncerten közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel Kovács János.

A komolyzenei műsorblokk után bekapcsolják az erősítőket, majd az utóbbi évek könnyűzenei életének legsikeresebb előadói közé tartozó Rúzsa Magdi, Wolf Kati és Kocsis Tibor mutatja meg, hogyan használható másképp az emberi hang.

Részletes program és a koncert műsora elérhető az Operaház honlapján.