Elhunyt Fürst János

Január 3-án Párizsban, 72 éves korában elhunyt Fürst János karmester.

furst_janos
Fürst János

Fürst János 1935-ben Budapesten született. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult hegedű szakon, majd külföldre távozása után évekig koncertmesterként dolgozott több zenekarnál, többek között megalapította az Ír Kamarazenekart. Később dirigensi tanulmányokat folytatott, a felsőfokú képesítés megszerzése után Malmőben, Aalborgban, Dublinban, Marseilles-ben és Winterthurban volt vezető karmester és zeneigazgató. Hosszú ideig a Helsinki Filharmonikus Zenekar állandó vendégkarmestere volt.
1972-től Londonban működött, de már ezt megelőzően vezényelte a brit főváros legnagyobb zenekarait, beleértve a Londoni Szimfonikus Zenekart és a Royal Filharmonikus Zenekart is. Vendégszerepelt Izrael, Ausztrália, Amerika és Új-Zéland koncertpódiumain. Kilenc évig volt a Marseilles-i Opera zeneigazgatója. 1997-től a Párizsi Conservatoire karmesterképzőjének professzora volt. Számos jelentős CD-felvétel őrzi munkásságát. 2002 őszétől a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetőjeként és vezető fővárosi együttesek (Operaház, Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar) vendégkarmestereként rendszeres szereplője volt a magyar zenei életnek is.