„Végletek között mozgok”

Ma este mutatja be az Operaház Varga Judit Szerelem című operáját. Az egyik főszereplővel, Fodor Gabriellával KONDOR KATA beszélgetett

Fodor Gabriella (fotó: Artbalance Stúdió)
Fodor Gabriella (fotó: Artbalance Stúdió)

– Eredetileg nem zenésznek készültél – hogyan és miért fordultál az éneklés felé?

– Sportiskolába jártam, sokáig szertornáztam, aztán jött egy új énektanár az iskolába, aki kicsit komolyabban vette a zenei képzést, és alapított egy kórust, aminek tagja lettem. Később került egy zongora is a sportiskolába és rájöttem, hogy zongorázni szeretnék tanulni. Komolyabban csak érettségi után kezdtem el foglalkozni a zenével. Győrben voltam kórustag egy évig, aztán Budapesten a Bartók Konziba jártam, ahol éneket tanultam. Utána pedig felvettek a Zeneakadémiára, és így mélyebben bekerültem a zenei világba.

– Mikor jött el az a pillanat, amikor rájöttél, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

– Tizennyolc éves voltam, amikor részt vettem egy énekversenyen, Keszthelyen, amit megnyertem. Akkor éreztem először azt, hogy ez lesz az én utam, de nem tudtam még, mire mondok igent. Nem ismertem annyira az opera világát, utána ástam csak bele magam jobban.

– A barokktól a kortársig szinte minden korszakból énekelsz. Hogyan lett ilyen sokszínű a repertoárod?

– Magyarországon minden énekesnek nagyon sokoldalúnak kell lennie, ha itthon akar érvényesülni.

Szeretem magam mindenben kipróbálni, mert különben honnan is tudnám, mi a megfelelő nekem?

Természetesen a hangi kvalitások jelentenek bizonyos korlátokat, de azon túl abszolút nyitott vagyok. Mindig a karakterből, a megformálandó nőalak személyiségéből indulok ki.

László Boldizsárral a Szerelem című operában (fotó: Rákossy Péter, Csibi Szilvia)
László Boldizsárral a Szerelem című operában (fotó: Rákossy Péter, Csibi Szilvia)

– Most éppen kortárs bemutatóra készülsz az Operában, Varga Judit Szerelem című darabját próbálod. Mesélj nekünk erről a műről, illetve a próbafolyamatról!

– Nagyon szeretem a kortárs darabokat, ezért különösen örültem, amikor felkértek Luca szerepére. Rögtön úgy éreztem, hogy nekem való, és bele kell vágni. Jó és intenzív próbafolyamat végén járunk, remek a stáb, kiváló partnereket kaptam. Az öreg hölgyet játszó Balatoni Éva erős színpadi jelenléttel rendelkezik, sok lehetőségünk van színészileg együttműködni, és Farkasréti Mária is nagyszerűen hozzájárul ehhez. Nagy teret ad ez a darab a színészi játéknak, sőt, igényli is. A rendezővel, Vilppu Kiljunennel is jó együtt dolgozni, hasonlóan gondolkozunk a színpadi munkáról.

– Mit értesz ezalatt?

– A szerepről alkotott elképzelésünk volt hasonló. Az opera alapjául Makk Károly azonos című filmje szolgált, ami nagyon híres, igazi műremek, és abban, a műfaj sajátosságaiból adódóan, Lucának rengeteg lírai rezdülése látható, amit operaszínpadon nehéz visszaadni. Emellett Varga Judit zenéje sokkal erőteljesebb, szélsőségesebb, intenzívebb érzelmeket generál, más karakter érzetét kelti benned, mint amit a filmen látunk. Teljes mértékben egyetértettünk tehát abban a rendező úrral, hogy olyan Lucát szeretnénk a színpadon megmutatni, aki már az összeomlás előtti állapotban van: nagyon kimerült és utolsó erejével próbálja fenntartani az általa kreált és az anyósával elhitetett világot, hogy könnyebb legyen elviselni az elviselhetetlent.

– Mennyire befolyásolt benneteket Makk Károly filmje?

– Támpontot adott, de már a bevezető beszélgetés során kiderült, hogy más a rendező úr elképzelése, amiben én partner voltam.

Nem ugyanazt a Lucát fogja kapni a néző, amit a filmben látott;

nem is maga a karakter lesz más, hanem amit megmutatunk belőle, amelyik oldalát kidomborítjuk. Ez mindig egy kis félelemmel tölti el az embert, mert a nézőknek van egy szeretett szereplője – hiszen tényleg fantasztikus a film, annyira finom, annyira érzékeny –, és kicsit izgulok, vajon hogy fogják fogadni az operai karaktert.

A Bohémélet Mimijeként Fekete Attilával (fotó: Csillag Pál)
A Bohémélet Mimijeként Fekete Attilával (fotó: Csillag Pál)

– A Szerelem ráadásul igen érzékeny témát érint, a benne szereplő események óta még nem telt el olyan sok idő.

– Nagyon nehéz feladat, hogy a közelmúlt politikai történéseit kell megjeleníteni, amiben nagyon sok magyar család volt érintett.  Az én felmenőim között is van ilyen: az apai nagyapám börtönben volt ebben az időszakban, kőfejtőbe vitték dolgozni, a család nem tudott róla semmit, elvették mindenünket és egyik napról a másikra nagyanyámat berakták egy kis szobába a gyerekeivel, apámmal és a testvérével, mindent nulláról kellett újrakezdeni. Ezért a darab egy kicsit személyesen is megérint, úgy érzem, hogy most értettem meg, hogy min mentek keresztül annak idején nagyszüleim. Erről egyébként még családon belül sem beszéltek nagyon, elültettek bennük egy erős bűntudatot, holott nem csináltak semmit.

Hasonlón megy keresztül Luca is. Mint mindenki, ő is kialakította a világképét, elképzelése van a jövőről, tanárnőként dolgozik, értelmiségi asszony és feleség, és hirtelen ott találja magát férj nélkül, munka nélkül. A diktatúrának az a célja, hogy a független embereket megtörje, ellehetetlenítse, amit úgy is meg lehet tenni, ha nem zárnak börtönbe valakit, csak elveszik a megélhetését, a jövőjét. Luca is megpróbálja mindenét eladni, végül már beköltöztetnek egy másik családot a saját otthonába, mindent elvesznek tőle, megtanítják félni. Ez az őrület szélére sodorja a karaktert.

– Ha új szerepet kell megtanulnod, hogyan közelíted meg?

– Először végiggondolom, mit közölhet egy-egy személy és maga a darab, utána elkezdem tanulni a zenét, és ahogy egyre többet foglalkozom vele, a ritmus, az akkordok hangulata és a többi tényező elindít bennem egy folyamatot – elkezd életre kelni a szereplő. A Szerelemben például nagyon erős a ritmika, sok a szünet, elég zaklatott a zene.

De nem tudom otthon, egyedül felépíteni a karaktert, mert nagyon fontos a partner is, meg a többi körülmény;

például a másik szereplő jelenléte, kisugárzása is alapvetően befolyásolja az általam megformált szerepet. És együtt dolgozunk a karmesterrel is, neki is van egy elképzelése, amit össze kell csiszolni az enyémmel – az sose jó, ha az egyik rátelepszik a másikra.

A Xerxész Romildájaként (fotó: Csillag Pál)
A Xerxész Romildájaként (fotó: Csillag Pál)

– Milyen a jó partner?

– Azokat a művésztársakat szeretem, akikkel jól lehet színészileg együtt dolgozni. Akik értő figyelmet adnak, és a te reakciódra reagálnak. Ha olyan partnered van, aki hasonló mentalitással dolgozik, együtt létre tudtok hozni valamit, aminek ereje van a színpadon. Meg kell érinteni a nézőt, még ha nem is mindenki igényli ezt, hiszen van, akinek elég, ha gyönyörű zenét hallhat. Azt gondolom, hogy ha az ember színészileg többet ad bele a produkcióba, az felerősíti a zenei hatást is.

– A nézők hozzáállása kapcsán óhatatlanul eszünkbe juthat, hogy a hazai közönség nehezen fogadja a kortárs darabokat. Mit lehet ezzel kezdeni?

– Feszegetni kell a határokat, tenni kell a dolgunkat. Ha nem ismertetjük meg az embereket az újjal, sose fogják a kortárs zenét megkedvelni. A mai zene is a saját korát fejezi ki, tükör lehet a mai társadalomnak. Ha értőn figyeled és hallgatod, ugyanúgy megtalálod benne a szépséget és az értéket. Nyitottnak kell lenni, az a legfontosabb.

– Ezért is szeretsz annyira kortárs darabban szerepelni?

– És azért, mert több benne a szabadság. Nincsenek tradíciók, nincsenek olyan erős elvárások, mint a klasszikus műveknél, jobban lehet alkotni. Hiába reprodukáló művészet a miénk, hozzájárulunk a darabhoz.

Egy kortárs darabban az ember sokkal szabadabban formálhatja meg a karaktert.

– És mit lehet kezdeni azokkal a művekkel, amit már számtalanszor előadtak mások?

– Ott is lehet feszegetni egy kicsit a határokat. Azt tanultam, és abban hiszek, hogy az ember a saját személyiségéből induljon ki, és a saját maga Pamináját, Elviráját vigye színpadra, hiszen neki ahhoz van köze.

Balatoni Évával a Szerelem című operában (fotó: Rákossy Péter, Csibi Szilvia)
Balatoni Évával a Szerelem című operában (fotó: Rákossy Péter, Csibi Szilvia)

– Milyen a jó próbafolyamat?

– Az az ideális, ha sok időnk van együtt dolgozni a rendezővel. Egyedül sokkal nehezebb kidolgozni a szerepet. Mindenki más típusú rendezőt szeret; én azokat, akiknek nagyon fontos önmagában is a színház, megmutatni az emberi kapcsolatot a színpadon. Az a jó, ha meg lehet élni egy karaktert, nem marad meg az ember civil énje, hanem átlényegül. Azokkal a típusú rendezőkkel szeretek dolgozni, akik ezt igénylik, és egy kicsit vezetik az embert.

– Annyit emlegeted a színház, a színészet fontosságát, hogy szükségszerűen felmerül a kérdés: nem akartál volna színész lenni?

– (nevet) Lehet, hogy ha újra tizenöt vagy tizennyolc éves lennék, eszembe jutna, de most már ezt az utat választottam. Biztos jó lett volna, mert színészként rengeteg karaktert lehet megformálni. Nagyon szeretem a színészetet. Az a jó, ha a jelenet él, erő van benne, sok energia van belesűrítve. Nagyon fontos például a testtudat: hogy tudatosan használd a testedet, a mozdulataidat, hogy ha hátrafordulsz, akkor se veszítsd el az energiád.

– Volt olyan produkció, amivel kapcsolatban úgy érezted, igazán jól működött, és minden feltétel megfelelő volt?

– Nagyon kedves szerepem volt a Xerxész Romildája. De nekem szinte minden szerepem kedves, még nem kértek fel olyanra, aki nagyon távol állt volna a személyiségemtől. Mindennek megpróbálom az értelmét megtalálni, és azt az érzést, amit a zenén keresztül közölni tudok.

Mindenevő vagyok, a civil életben sem szeretek felállítani határokat, hanem tudom, hogy mindennek több oldala van.

Persze nem minden karakter működik ugyanúgy, például a Bohéméletben nem biztos, hogy az általam megformált Mimi találkozott az elvárásokkal, tradíciókkal, de azt a szerepet is nagyon szerettem. Vagy Margitot a Mefistofelében, ami fantasztikus produkció volt.

Silviaként az Ascanio Albában című Mozart-operában (fotó: Éder Vera)
Silviaként az Ascanio Albában című Mozart-operában (fotó: Éder Vera)

– Érdekes, hogy éppen Romildát emelted ki. Amikor tegnap meséltem egy barátomnak, hogy melyik darab kapcsán készítek veled interjút, azt mondta, neked olyan jól állnak a szomorú szerepek. Sokáig én is ezt hittem, aztán jött a Xerxész, és fölülírta a meggyőződésemet.

– A könnyed, komikus figura is én vagyok. Van bennem a negatív életszemléletből, érzem a kicsit mélabús, drámai karaktereket, az elmúlást, de igazából a végletek között mozgok, mind a két pólus bennem van: Romilda és mondjuk, Desdemona.

– Van önvédelmi mechanizmusod, hogy a tragikus szerepek ne daráljanak be teljesen?

– Egy idő után meg kell tanulni, de van, amikor nehéz. Főleg ez a mostani szerep, Luca, a zenén keresztül nagyon belemászik az emberbe. Nehéz kivédeni, részben a családi érintettség miatt is.

Sosem gondoltam ennyire bele, hogy mi történt nagyszüleimmel és édesapámmal gyerekkorában, s ezért most mélyen megérintett.

Balatoni Évával és László Boldizsárral a Szerelem című operában (fotó: Rákossy Péter, Csibi Szilvia)
Balatoni Évával és László Boldizsárral a Szerelem című operában (fotó: Rákossy Péter, Csibi Szilvia)

– Coverként működsz közre a bemutató másik előadásában, A bányában. Tudnál pár szót arról is mondani?

– A bánya a teljes reménytelenségről szól. Ira szerepének vagyok a coverje, őt Miksch Adrienn fogja énekelni, ezért nem akarom részletesen kielemezni a szerepét. Ira egy bántalmazott nő, összetört, kicsit talán őrült is, a „halál angyala” típus, aki vonzza a tragédiát. Bár baleset következtében hal meg, sorsszerű a vége, mert neki már nincs jövője. A díszlet is fekete lesz, míg a Szerelemben fehér.

Persze a Szerelemnek sem egyértelműen optimista a befejezése. Volt is egy beszélgetésünk a rendezővel, hogy milyen végkifejletet képzelne el a darabnak. Az egyik lehetőség, hogy a szerelem mindent felülír, teljes megtisztulást hoz, kivezeti az embert a sötét veremből. De az is lehet, hogy Luca és János – akit László Boldizsár alakít – már nem tudnak ugyanazok lenni, mint korábban, csak megtanulnak együtt élni, megtört lélekkel.

Egy óriási sokk után, ha az ember elveszíti a lelkét és a hitét, nagyon nehéz felépülni.

– A jövőre nézve milyen terveid vannak?

– Nagyon szép feladatokat kaptam erre az évre, Paminát és Elvirát fogom megformálni. A Don Giovanniban többek között Erwin Schrott, Pasztircsák Polina és Sebestyén Miklós lesz a partnerem. Karmesterként Kesselyák Gergellyel lesz alkalmam együtt dolgozni, így a Szerelem után erre a szerepre fogok készülni. Izgalmas lesz, nagyon várom.

Fotók: Artbalance Stúdió, ill. Csibi Szilvia, Csillag Pál, Éder Vera, Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház