Januárban A varázsfuvola harmadik premierjén mutatkozott be nagy sikerrel Varga Viktória az Éj királynője szerepében. A Németországban élő fiatal szopránnal áprilisban, két budapesti fellépése között beszélgettünk. JÁNOSI ILDIKÓ interjúja
– Kiskorodtól a művészi pályára készültél?
– Igen, bár eleinte nem az énekesi, hanem a színészi pálya vonzott, iskolás koromban több szavalóversenyt is megnyertem. Ugyanakkor a muzsika is nagyon meghatározó volt az életemben – zeneszerető családban nőttem fel egy kis faluban, s bár négyen vagyunk testvérek, a szűk anyagi keretek ellenére szüleink mindannyiunkat zeneiskolába járattak. Én tizennyolc éves koromig fuvoláztam, közben zongoráztam is, kórusban énekeltem, komolyan készültem a pályára zenészként és színészként is, soha nem választottam szét a kettőt. A szüleim támogatták a pályaválasztásom, hagytak kibontakozni.
– Mikor dőlt el, hogy a színészetet vagy az éneklést választod?
– Egy ismerősöm ajánlására jelentkeztem a Madách Színház stúdiójába prózai színész szakra. A felvételin egy áriát is előadtam, mire a zsűrielnök továbbirányított egy meghallgatásra a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol ezek után a magánének szakon folytattam tanulmányaimat, két év alatt itt sajátítottam el az éneklés alapjait. Majd a Pécsi Tudományegyetem magánének tanszakára jelentkeztem, ahol Bukszár Márta növendéke lettem.
– Hogyan emlékszel vissza a pécsi évekre?
– A főiskolán az ének mindenféle műfajában kipróbálhattam magam, növendékkoncerteken oratóriumokat is énekelhettem. Nagy rajongója vagyok az oratóriumnak, számomra bensőségesebb műfaj, mint az opera. Fontosnak tartom, hogy az opera mellett legyen a repertoáromon oratórium és dal is, mert mindkettő finomítja a hangot, s a lelket is ápolja.
– Énekművészi diplomád megszerzése után nem jelentkeztél az opera szakra?
– Nem, mert még akkor sem voltam biztos abban, hogy operaénekes leszek. Minden vágyam az volt, hogy Hamari Júlia mesterkurzusára életemben legalább egyszer eljussak. Döntéseimben igen gyakran az ösztöneimre hallgatok, s úgy éreztem, hogy a művésznővel találkoznom kell. 2006 nyarán jelentkeztem Győrbe a kéthetes mesterkurzusára, ahol aktív hallgatóként mindennap énekelhettem egy dalt vagy egy áriát. A kurzus végén a művésznő megkért, tanuljam meg Blonde és Masenyka (Az eladott menyasszony) áriáját a következő, budapesti mesterkurzusára. E két különböző stílusú és lágéjú áriát sikeresen megoldottam, s ezután a művésznő felajánlotta támogatását további énekesi tanulmányaimhoz. Így kerültem ki Stuttgartba, ahol Hamari Júlia lett a mesterem.
– A művésznő készített fel a stuttgarti zeneművészeti főiskolára, ahol tavaly nyáron az ő osztályában diplomáztál.
– Kemény tanulási folyamat kezdődött, először a magántanítványa lettem, s egy év múlva a művésznő felkészítésének köszönhetően felvettek az opera szakra. Roppant nehéz volt a felvételi – az éneklésen kívül a színpadi készségről és a tánctudásról is számot kellett adni három fordulóban. Nagyon kevesen kerülnek be az opera szakra, úgyhogy majd kiugrottam a bőrömből, mikor megtudtam, hogy felvettek. Két évig tanultam a művésznő osztályában, mindenképpen hozzá szerettem volna kerülni. Hamari Júlia kiváló pedagógus és nagyszerű ember, bármikor bármilyen kérdéssel bátran fordulhatok hozzá. Teljesen megbízom benne, s a bizalom a legfontosabb egy mester-tanítvány kapcsolatban. Nagyon sokat köszönhetek neki, nélküle nem tarthatnék ott, ahol ma tartok.
– Az opera tanszakon szopránként milyen fach, illetve szerepkör felé irányítottak?
– Lírai szopránnak képeztek, a szerepgyakorlatokon, illetve vizsgákon többek között Blondét, Susannát, Júliát, Musettát, Masenykát énekeltem. A barokktól a modernig több szerepet is megformálhattam. Különösen tetszett a zeneakadémián, hogy az opera szakosoknak saját színházuk van, a Wilhelma Theater. Így sok lehetőséget kapnak a növendékek arra, hogy kipróbálhassák magukat igazi színpadon, nagyzenekarral, karmesterekkel, rendezőkkel. Ha külső felkérést kaptunk, a főiskola kiengedett próbákra és előadásokra is. Akadémistaként énekelhettem Micaelát Gerlingenben egy fesztiválon, Juliskát koncertszerűen Konstanzban és Singenben, valamint oratóriumokat több helyütt. Nagy élmény volt számomra, amikor felléphettem a Stuttgarti Staatstheaterben egy operagálán, ahol magyar népdalt is előadhattam.
– Akadémiai éveid alatt több barokk operában is énekeltél.
– Nagyon szeretem a barokk zenét, jólesik énekelni, ápolja a hangomat. A Wilhelma Theaterben a Dido és Aeneasban debütáltam, amelyben a „Script Girl”-t énekeltem – ez egy kreált szerep, az 1. boszorkány és a Szellem egy személyben. Érdekes rendezésben játszódott a darab: Dido és Aeneas birodalmát áthelyezték egy hollywoodi álomgyárba, Dido figurája Audrey Hepburnre lett véve, Aeneasé pedig Brad Pittre. Script Girlként én voltam a rendezőasszisztens, s dirigáltam az egész színpadot. A Weissenhorn Stadttheaterben, egy kis barokk színházban énekeltem egy másik barokk műben is, Jommelli L’uccellatrice (A madarásznő) című kétszereplős vígoperájában Mergellinát. Roppant humoros rendezésben ment a darab, még a kiskutyám is „játszott” benne! Kifejezetten élveztem az előadásokat, és a sikernek köszönhetően idén nyáron visszahívtak a címszerepre.
– Kortárs operában is felléptél a Wilhelma Theaterben.
– Tavaly februárban Ernst Krenek A diktátor című operájában énekelhettem Charlotte-ot. Igazi lélektani dráma játszódott a színpadon, amelyben szerepem szerint meg akarom ölni a férjem szeretőjét, még lőnöm is kellett. Krenek zenéje nagyon izgalmas és váratlan fordulatokkal teli. Egyébként rajongok a modern zenéért, nemrég egy fiatal német zeneszerzőnő, Selma Kemmerer dalokat komponált a hangomra. (Az egyik dal a honlapomon meghallgatható.)
– 2009-ben elnyerted a Windsori víg nők Fluthné szerepét a „Junge Oper Schloss Weikersheim” énekversenyen, aminek eredményeképp tavaly nyáron több előadáson is megformálhattad az egyik víg asszonyt.
– Weikersheimben egy kastély udvarán kétévente rendezik meg a nyári szabadtéri fesztivált ezerkétszáz fős publikum előtt. A premiert a Deutsches Radio Kultur is közvetítette. Jakob Peters-Messer rendezővel dolgozhattam együtt, ami nagy élmény volt számomra. Teljesen az alkatomra alakította Fluthné szerepét – a temperamentumomat és jó mozgásomat, tánctudásomat kiaknázva -, a hempergéstől a kúszáson át, a porszívóval való akrobatikus játékig mindent csinálnom kellett éneklés közben. Nem volt könnyű, de éjjel-nappal gyakoroltam minden mozdulatot, hogy az előadáson már könnyedén menjen. Engem segít a játék éneklés közben. Aerobicedzői múltamnak köszönhetően jól bírom a színpadon a fizikai megterhelést. Nagyon szeretek játszani, örülök, ha a rendezők megdolgoztatnak – irányvonalat adva és szeretettel vezetve.
– Hogyan kerültél be az operaházi (vígszínházi) Varázsfuvolába?
– Tavaly nyáron előénekeltem Münchenben Kovalik Balázs rendezőnek. Miután több áriát is előadtam, egyszer csak megkérdezte: „Az Éj királynőjét tudja?” Mondtam, Paminát már énekeltem szerepgyakorlatként, de az Éj királynőjére még soha nem gondoltam. Kérte, tanuljam meg a szerepet, amennyiben a mesterem is jóváhagyja. Amint hazaértem, megszereztem A varázsfuvola kottáját, és rögtön a Bosszúária koloratúráit kezdtem próbálgatni. Magam is megdöbbentem, milyen jól ment. Ezek után felhívtam Hamari Júliát, és elénekeltem neki az áriát a telefonban! Ő is megdöbbent, de aztán biztatott: „Jól van fiam, akkor tanuld meg!” A művésznő már megszokta, hogy őrültségekre is képes vagyok…. Hamarosan felhívtam Kovalik Balázst, és megköszöntem neki az ötletet, ő pedig megkért, hogy készüljek el a teljes szereppel a szeptemberi operaházi meghallgatásra.
– Az előéneklés sikeres volt, az Opera szerződtetett az Éj királynője szerepére. Izgultál?
– Persze! Azt hittem, kiugrik a szívem a helyéről, amikor ott álltam a bizottság előtt, ráadásul ez volt az első koloratúrszoprán szerepem, addig soha nem énekeltem ilyet. Nagyon megszerettem a szerepet, kezdtem érezni, milyen isteniek ezek a koloratúrák… Hamari művésznővel rengeteget dolgoztunk a szólamon, hogy kellőképpen drámai legyen, de a koloratúrák és a magasságok könnyedén szóljanak. A magyar változattól tartottam kicsit, mert a magyar szöveget későn kaptam meg, és át kellett mindent ültetni németből magyarra, amihez rövid idő állt csak rendelkezésemre. Rengeteg munkát fektettem a szerepbe, de megérte. Az Operaház hét előadásra szerződtetett, január 16-án a Varázsfuvolában debütáltam Magyarországon. Ezzel teljesült az álmom, hogy itthon énekelhessek.
– Közben Innsbruckban is felkértek az Éj királynőjére.
– Ez is érdekes történet, mert ugyanazon a héten szerződtettek A varázsfuvolára, mint Budapesten. Ősszel hívott az ügynököm, hogy Innsbruckban Brigitte Fassbaender – a híres énekesnő, jelenleg a Tiroler Landestheater intendánsa -, aki engem már ismert előéneklésekről, meg akar hallgatni Éj királynőjeként. A próbaéneklés után hamarosan csörgött a telefon, hogy megfeleltem, éppen ilyen Königint képzeltek el. Decemberben volt a premierem, és rögtön bele a mély vízbe, zenekari próba nélkül debütáltam életem legelső Varázsfuvolájában. Sikerrel lezajlott a premierem, aztán még kétszer a karácsonyi előadásokba is beugrottam, s azóta öt alkalommal öltöttem magamra a királynő jelmezét.
– Az Éj királynője az operairodalom egyik legnehezebb szerepe. Te milyennek látod?
– Speciális szerep, „csak” két ária, de azok bravúráriák, amelyeket mindenki ismer. Nem énekel duettben, együttesben, bemegy a színpadra, és rögtön kezdi a nehéz áriát. Ez idegileg megterhelő egy énekesnek, nehéz feldolgozni, hogy van két áriád, kétszer három-négy perced a színpadon, és abban mindennek stimmelnie kell. Most már, a 15. előadás után kezdem úgy érezni, hogy a torkomban van a szerep. Szeretném egyre jobban énekelni, s még több színt, zenei árnyalatot vinni bele. Az Éj királynője nagyon fontos állomás az életemben.
– Miben különbözik egymástól a budapesti és az innsbrucki rendezés?
– Innsbruckban hagyományos rendezésben játszom, ott igazi királynő vagyok koronával, palásttal, parókával. Az első felvonásban a magasban, a színpad felett lebegve kell énekelnem, ami nem könnyű, a bemutatón annyira féltem, hogy azt hittem, elájulok.
A Vígszínházban Marton László rendező úr elképzelése szerint az Éj királynő egy bombanő, aki a csáberejével hat Taminóra. Mágikus, sugárzó, lehengerlő asszony, aki mindent el tud érni. Ez volt a vezérfonalam, és a rendezővel közösen, aprólékosan dolgoztuk ki a királynő figuráját. A próbák kezdetén igencsak meg voltam szeppenve, mert bekerültem egy ismeretlen társaságba, és nem bíztam abban, hogy a sok sztár között ki tudom-e hozni magamból a maximumot. Szerencsére a kollégák szeretettel fogadtak és támogattak, így aztán feloldódtam, minden energiámmal a figurára meg a szólamra tudtam koncentrálni, és a magam Éj királynőjét megtalálni. Ehhez Marton Lászlótól, Kovács Jánostól és Török Gézától is rengeteg segítséget és bizalmat kaptam. Jó alkotói légkörben tudok igazán szárnyalni. Márciusban egy harmadik Varázsfuvola-produkcióban is részt vehettem, a Bel Canto Társaság opera-keresztmetszetében énekeltem Éj királynőjét, a közeljövőben remélhetőleg több helyen is népszerűsítjük a művet.
– Németországban, Stuttgartban élsz, milyen időközönként tudsz hazajárni?
– Sajnos az elmúlt években ritkán tudtam hazajönni, részben a tanulmányaim, részben a fellépéseim miatt. Nagyon hiányzott a családom. A szüleim a januári premieren láttak engem először színpadon. Amikor sokáig nem beszélek magyarul, már keresem a Duna Tv-t. Ugyanakkor bárhol jól tudom érezni magam, csak olyan emberek vegyenek körül, akik szeretnek és hagynak kibontakozni. Magyar énekesnőként mégis az a legnagyobb öröm számomra, amikor itthon léphetek színpadra.
– Milyen feladatok várnak a közeljövőben?
– Az idei évad az Éj királynője jegyében telt, és jövőre is több helyre hívtak a szerepre. Év végén debütálok Bécsben, a Musikvereinban adok szilveszteri gálakoncertet, és felkértek egy tíz koncertből álló turnéra is, ami nagy megtiszteltetés számomra. A Niederösterreichische Tonkünstler zenekar kísér a neves karmester, Alfred Eschwé vezényletével. Ez a koncertsorozat nagyon fontos állomás lesz az életemben. Széles skálán énekelek, s amire felkérnek, azt igyekszem legjobb tudásom szerint megoldani.
– Szerepálmod?
– Szeretném valamikor elénekelni Violettát, Zerbinettát, Gildát, Luciát és a drámai koloratúrszoprán repertoárból is válogatni.
– Teljesült a gyermekkori vágyad, hiszen az operaműfaj komplexitásából adódóan játszhatsz is az éneklés mellett.
– Valóban, jóval összetettebb ez a műfaj, s boldog vagyok, hogy erre a pályára kerültem. A Jóistentől kaptam egy ajándékot, a hangomat, amivel szeretnék jó ügyeket szolgálni, megérinteni az emberek szívét-lelkét. Vigyázok a hangszeremre, és igyekszem minden egyes előadáson újat nyújtani, hogy a közönség mindig többet kapjon tőlem. A sikeres pályafutáshoz fontos a jó családi háttér is, s nekem rengeteg erőt ad a családom és a barátaim szeretete, bizalma. Imádok énekelni, és örülök, hogyha színpadon lehetek. Előttem a pálya, várom az újabb kihívásokat.
(Fotók: Éder Vera – MÁO, Belcanto Opera Társulat, Jeunesses Musicales Deutschland, illetve a művész magángyűjteményéből)