Február 8-án a New York-i Metropolitan Opera (Met) élő közvetítésének köszönhetően világszerte több millióan látták Dvořák Ruszalka című operáját a ragyogó operaénekesnővel, Renée Fleminggel a főszerepben. Alig egy héttel korábban a többszörös Grammy-díjas szoprán – operaénekesek közül elsőként – az amerikai himnuszt énekelte a Super Bowlon; a tudósítást több mint százmillió ember követte élőben. Az énekesnő a Ruszalka-előadás előtt nyilatkozott a közmédiának. BŐSZE ÁDÁM interjúja
– Gratulálok a Super Bowl-szerepléséhez! Miért tartotta fontosnak elvállalni ezt a felkérést?
– Köszönöm! Ennél nagyobb közönséget nem lehet elérni máshogyan, talán csak a világkupával. Kiváló lehetőség volt, hogy bemutassuk a klasszikus zenét a világnak. A Super Bowl történetében most először énekelt operaénekes, általában popzenészek, vagy country-énekesek lépnek fel.
– A nézettség óriási volt: több mint 100 millióan nézték a döntőt, kicsivel többen, mint egy Met-közvetítést.
– Igen, azt 2-3 millióan követik világszerte. A 2 millió és a 110 millió között tényleg nagy a különbség. Ettől függetlenül hihetetlenül örülök, hogy a Met-közvetítéseket ennyien látják. Ez tényleg fantasztikus, s bátran ki merem jelenteni, ez a legnagyobb esemény az opera történetében, a szövegek feliratozása óta.
– Világos, de a Super Bowl nézőszáma Önt is elragadta, hiszen amikor megtudta, hányan látták, csak annyit írt Facebook-oldalára, hogy „Uram Isten!”
– Ne féljen, idegeskedtem is eleget azon a héten! Igyekeztem lelkileg felkészülni az eseményre.
– Hogy érzi magát, amikor nem énekel, hanem műsort vezet egy Met-előadáson?
– Valójában szeretem, közel áll hozzám, természetesen mozgok ebben a környezetben. Kíváncsi vagyok az emberekre, hogy milyen érzésekkel vesznek részt a produkcióban. És hát a kollégáimról van szó! Ez egy nagyon szerethető és élvezhető műfaj.
– Beszéljünk a Ruszalkáról! Véleményem szerint ez a szerep olyan, mintha egyenesen Önre szabták volna. Miért ilyen fontos ez a pályáján?
– Ruszalka hihetetlenül fontos a karrierem szempontjából. Egyrészt vannak csehek a felmenőim között, ez mindenképpen számít. Gyermekkoromban sokat hallottam ezt a nyelvet. Másrészt pedig itt a „Dal a Holdhoz”, amellyel első komoly sikeremet arattam, s amely összefonódott a nevemmel. Igaza van, a Ruszalka az egyik abból a – mondjuk – tíz szerepből, amelyet akár személyesen nekem is írhattak volna. Tényleg nagyon kényelmesen érzem magam benne, nem véletlen, hogy már több mint… Úristen, több mint húsz éve éneklem! Nagyon szeretem.
– De miért is? Hangilag áll közel Önhöz, vagy Ruszalka személyisége ragadta meg?
– Elsősorban hangilag áll jól nekem. A zene fekszik igazán. Van benne egy nagy adag drámaiság, mindeközben pedig abszolút lírikus. E kettőnek elegye egy olyan hangfekvéssel, amilyennél kényelmesebbet nem is találhatnék. Ruszalka személyiségét megformálni már sokkal nehezebb, hiszen nem ebből a világból való, nem emberi lény, érzései viszont hihetetlenül emberiek. Tartozni akar valakihez, aki szakít vele. És itt van például a második felvonás, amelynek nagy részében meg sem szólal, hiszen néma. Ez már komoly kihívás!
– Milyen cseh nyelven énekelni? Nem a második felvonásra gondolok.
– (Nevet.) Legfeljebb a végén, igen. Cseh nyelven énekelni? Nos, első alkalommal sokat kellett gyakorolni a helyes kiejtést és hangképzést, de végül úgy találtam, hogy a cseh egy nagyon hálás, szépen hangzó, igazán zenei nyelv.
– Nem tudom, milyen gyakran énekli ezt a szerepet, de nyilván évről évre változik a hozzáállása.
– Többnyire ebben a produkcióban énekelem. Amikor pedig más helyeken játszottuk, akkor is ezen az előadáson alapuló rendezésben adtuk elő. Egy kivétel volt csupán, a párizsi, Robert Carsen koncepciója szerint, mely sokkal szimbolikusabb volt. Nagyon szerettem, az egyik legjobb, amit Carsentől láttam. De nem mondhatnám, hogy nagyon gyakran éneklem, hiszen – őszintén szólva – a Ruszalka nem egy sokat játszott darab, operaházak csak ritkán tűzik műsorra, úgyhogy nagyon szerencsés vagyok, hogy az átlagnál többször adhattam elő. De körülbelül hétszer csupán.
– Egyik interjújában azt mondta, hogy most úgy tekint Ruszalkára, mint egy kamaszlányra, aki meg akar szabadulni az apai kötöttségektől és a saját útjára akar lépni.
– Igen, most nagyon is így érzem. Úgy, ahogyan a tinédzserek kizárják döntéseikből a szülőket, mondván ők úgyis tudnak mindent. Ruszalkát tényleg nem érdeklik a féltő szavak. A lányaim ugyanebben a korban vannak, úgyhogy jól ismerem ezt. (Nevet.) Sajnos nála minden a visszájára fordul, ami elég durva. Szóval sokféleképpen lehet interpretálni az Undine-legenda főszereplőjét vagy éppen történéseit, az egyik viszont mindenképpen az erkölcsi magyarázat: vigyáznunk kell, hogyan döntünk, mert mindennek megvan a maga következménye.
– A Met-nek adott interjújában hangsúlyozta a cseh népzene fontosságát. Ismer-e bármilyen cseh népdalt, illetve egyáltalán, szereti a népzenét?
– Szeretem a népzenét. Általában. Kedvelem a dallamok egyszerűségéből fakadó közvetlenséget. És hát nagyon szép. Dvořák folyamatosan él a népi dallamokkal és ezek, illetve ezek töredékei fogalmazásmódjának szerves részei. A Ruszalka sem kivétel.
– A Royal Operának adott interjújában kiemelte, hogy az operajátszásnak manapság az internettel és az új technológiákkal kell lépést tartania. Van-e bármilyen extra felelőssége az előadónak például egy Met-közvetítés esetében, hiszen tudható, hogy számos fiatal látja azt?
– Hihetetlenül fontos, hogy a következő generációra, a fiatal nézőkre gondoljunk, s hogy behozzuk őket az előadásokra. Különösképpen az a probléma lényeges, amivel itt szembesülünk, mármint hogy a 20. században a popzene rendkívüli mód előretört, a klasszikus zene pedig a partvonalra került. Úgy, hogy nem vesztett az értékéből és a szépségéből. Az embereknek viszont meg kell mutatni, akár szeretik, akár nem.
– A Facebook-oldalán olvastam egy Minnesotából való hozzászólást, amelyben azt írják, akkor is tapsolnak majd a felvonás végén, ha tudják, hogy Ön nincs ott.
(Nevet.)
– Milyen érzés egy ennyire sokszínű közönségnek énekelni, hiszen volt ott komment Finnországból, Argentínából és más európai országokból is?
– Ez egész egyszerűen fantasztikus, hiszen az emberek tudják, hogy mindez élő, és ezért tapsolnak. Nagyon fontos eleme ez a közvetítésnek. Másrészt pedig hihetetlen, hogy egy ilyen produkció eljuthat olyan közösségekhez, amelyek egyáltalán nem rendelkeznek operaházzal. Vagy olyan emberekhez, akik álmodni sem mernének arról, hogy életükben akár egyszer is eljussanak a Metbe. Nagyszerű ajándék ez: ajándék a közönségnek és ajándék nekünk. Amikor például a világ egy eldugott sarkába utazom, tudom, hogy az emberek ismernek engem. És ez fantasztikus.
– A Met HD minőségű közvetítéseinek Magyarországon először a Művészetek Palotája adott otthont. A New York-i Ruszalka-előadás után egy nappal a Müpa fiataloknak szóló Operamatiné-sorozatban is színre vitték ugyanezt a művet. Számukra vajon mi lehet a Ruszalka üzenete?
– Azt hiszem, maga a sztori már közismert Andersen A kis hableány című meséjének köszönhetően, hiszen egy örökérvényű történetről van szó. A gyerekek itt Amerikában Disney filmjének köszönhetően inkább A kis hableányt ismerik, a Ruszalka pedig ennek a „borongósabb” változata. Annyi bizonyos, hogy a legtöbb ember nincs tisztában azzal, milyen ősi legendáról van szó, hiszen a hableány – változatos alakokat öltve – nagyon sok nép meséiben, mitológiájában felbukkan. Vajon hogyan lehet valakinek a története ennyire egyetemleges?
– Milyen előadásokra hívná fel a figyelmet a következő Met-évadból?
– A következőből? Nos, fellépek majd A víg özvegy egy új produkciójában. Susan Stroman a rendező, Nathan Gunn lesz a partnerem, izgatottan várom.
Fotók: Andrew Eccles / Decca; Ken Howard / Metropolitan Opera
(Köszönet a Művészetek Palotájának az interjú rendelkezésre bocsátásáért!)