Ottó: Kovácsházi István

2006. augusztus 25.

Ifjú tenoristánk, aki májusban nagy sikerrel debütált a Mesterdalnokok Waltherjaként, az idei Szegedi Szabadtéri Játékokon a Bánk bán Ottójaként visszatért első operaszerepéhez.  JÁNOSI ILDIKÓ interjúja

Kovácsházi_Otto1– Pályakezdőként 1994-ben, Debrecenben Ottó volt az első operaszereped. Később többször is azt nyilatkoztad, hogy nem szeretted a szerepet, mert kényes szólam, ráadásul negatív figura, úgyhogy többet nem szeretnéd énekelni. Most mégis Ottóként köszönthettünk Szegeden. Mi vagy ki vitt rá, hogy elvállald a szerepet? 

– Valóban nem akartam már Ottó szerepét elénekelni. Ám tavasszal Kesselyák Gergő felkért a szerepre, s azt mondta, szeretne egy nagyon jó produkciót létrehozni, igen rangos szereposztásban, sztárénekesekkel kerülne bemutatásra a darab. Így aztán egy percig nem gondolkodtam, és boldogan elvállaltam. Majd elmentem korrepetitorhoz, újra elővettük a szerepet, és mintha teljesen más lett volna, mint ahogy 12 éve énekeltem.
’94-ben főleg az volt a problémám Ottóval, hogy negatív szerep, s akkoriban nekem kezdőként nem voltak meg a színészi eszközeim egy gonosz figura megformálásához. Olyan énekesi eszközöknek sem voltam a birtokában, amivel például negédessé tehető Ottó karaktere. Azóta viszont rengeteg szerepet elénekeltem, s közöttük negatív figurákat is megformáltam, így pontosan tudom, milyen érzés az, amikor nem szeret a közönség. Nem könnyű elfogadni azt, hogy bármennyire jól énekelsz és játszol, neked nem lesz sikered, mert te vagy a gonosz, aki a szeretett Melindát lépre csalja.
 

– Szerintem Ottó nem gonosz, csak szerelmes. 

– Persze! De a közönség szemében én a gaz meráni vagyok, és Bánk is ugyanezt mondja. Gondoljunk csak bele, ha én kint ülök a nézőtéren, Bánkkal, Melindával és Tiborccal szimpatizálok. Minden érző magyar ember szíve Bánkért dobog, és dobogjon is, ez így van rendjén, hiszen ő Magyarország nagyura. A közönség részéről ez egy természetes reakció, ám a nézőtér felől áradó ellenérzéseket egy kezdő énekesnek nehéz feldolgozni. Az elmúlt 12 év énekesi tapasztalata és egyfajta rutin azonban segít ezt a tényt elfogadni. Azt hiszem, hogy most már fel vagyok vértezve színészi és énekesi eszközökkel is, és megszerettem Ottót.

– Ottó a te alakításodban behízelgő stílusú fiatalember, ezt az énekléseddel is érzékelteted. Egy kicsit hasonlít a figura a mantuai hercegre… 

– A mantuai herceg számomra nagy iskola volt. Amikor készültem a szerepre, akkor azt mondta nekem az egyik nagyon kedves kolléganőm, aki sokat énekelte Gildát, hogy ne lepődjek meg, ha nem lesz akkora sikerem ebben az operában, mert akármilyen jó vagyok, Gilda és Rigoletto a pozitív szereplő. De mondok egy ellenpéldát is: amikor a Borisz Godunovban a Bolondot játszottam, bejöttem tíz percre a színpadra, elénekeltem egy ariosót, és az egyik legnagyobb tapsot én kaptam. Holott több kollégám végigdolgozott benne vagy 3-4 órát, én meg a tízperces jelenetemmel elvittem a pálmát. Néha szégyelltem is magam ezért, de hát vegyük tudomásul, a közönségnek egy pozitív figura a Bolond. Nagyon érdekes dolgok ezek, hogy pozitív vagy negatív figurát játszol. Persze van olyan művész, akit zavar, hogy nem szereti a közönség minden szerepében. 

– Gondolom, az is vonzott, amikor elvállaltad Ottót, hogy Tokody Ilonával és Marton Évával énekelhetsz együtt. 

– Természetesen! Fantasztikus érzés ezzel a két művésznővel egy színpadon szerepelni! Ilonával énekeltem már Bohéméletet, az egy meghatározó állomás az életemben. Ilonától nagyon sokat lehet tanulni művészileg, és fantasztikus partner. Dolgoztunk együtt a szerepen, és az egy nagyon jó érzés. Marton Évával még nem énekeltem együtt egy színpadon. Mindig csodáltam a művészetét, és ahányszor csak láttam, el voltam tőle ragadtatva, legutóbb a Jenufában. Most is nagyon sokat lehetett tanulni tőle, ahogy próbált, ahogy a darabhoz viszonyult. És nem mellesleg, nagyon használható tanácsokat kaptam tőle, amiket igyekszem meg is valósítani. Úgy érzem, hogy alkotó csapat jött össze ebben a produkcióban, és jó érzés volt itt énekelni. 

– S ha az Operában felkérnének Ottóra, elvállalnád? 

– Sokan azt mondanák: miért vállalsz el egy ilyen szerepet, amikor énekelsz nagyobbakat is – például Stolzingi Walthert. De azt gondolom, hogy nincs kis szerep vagy nagy szerep, hanem van jó színész és rossz színész, meg jó énekes és rossz énekes. Ez egy nagy közhely, de igaz. Ha bármilyen szerepet jól elénekel valaki, és abban emlékezeteset alakít, akkor a közönség gazdagabban tér haza.

– Énekeltél már a Dóm téren? 

– Igen. Gyerekkoromban szerepeltem itt, a János vitézben statisztáltam. Édesapám – aki az Operettszínház örökös tagja –, is énekelt benne. Már nem emlékeztem pontosan, mikor volt ez az előadás, így aztán megnéztem a Szegedi Szabadtéri Játékok 75. jubileuma alkalmából rendezett plakátkiállítást, és megtaláltam a János vitéz plakátját – amely szerint 1978-ban volt az első „fellépésem” Szegeden. 1980-ban pedig a Carmenben és a Piros karavánban statisztáltam, cigány gyereket kellett játszanom. Később felnőtt fejjel nagyon jó érzés volt ide visszajönni, amikor már az Operettszínházzal A víg özvegyben és egy gálaműsorban énekeltem. Most először szerepelek itt operaprodukcióban. De mindig felemelő érzés Szegeden játszani, négyezres nézőtér előtt. Fantasztikus élmény!

– Az első gárda premierjén gond volt a hangosítással, ez sajnos a te mikroportodon is hallatszott néha.

– Bevallom őszintén, azt érzem – és ez legyen egy enyhe kritika is –, hogy valahogy nehezen tudnak mit kezdeni a technikusok az operaénekesek hangerejével. Valamit erre ki kellene találni, mert nagyon sokat szenvedtünk a hangbeállásoknál.
Tudom, hogy a hangosítás nagyon nehéz feladat, de azt látom külföldi operaközvetítéseknél, hogy már fejlettebb eszközökkel dolgoznak az énekesek szabadtéri fesztiválokon, s nem odaragasztott mikroporttal. Az énekesek szabadtéren ki vannak szolgáltatva a technikának, s nem tudnak annyira játszani a hangjukkal, mint egy kőszínházban. Azt hiszem, 2006-ban van annyira fejlett a technika világa, hogy ezt a problémát a hangmérnökök megoldják. A nézőközönség nagyon sok pénzt fizet egy szabadtéri előadásért, tehát malőr nem engedhető meg. Ez egy apró megjegyzés, de remélem, hogy hatni fog.

Hasonló bejegyzések