Norma – Erzsébet után – Beszélgetés Norma Fantinivel

2010. június 11.

Norma Fantini Erzsébet királynéként vendégszerepelt Budapesten az idei Májusünnep alkalmából. A nagy sikerű előadás után nyilatkozott nekünk – közben már a Norma címszerepére készülve. Erzsébet után, Norma előtt beszélgettünk Norma Fantinivel. JÁNOSI ILDIKÓ írása

Norma Fantini

Norma Fantini

A rendkívül kedves, közvetlen művésznővel két budapesti előadása után beszélgetünk, kérem, mesélje el, milyenek a benyomásai az előadásról, a közönségről. „Boldog vagyok, hogy ekkora sikert aratott mindkét előadás, nagyon lelkes, melegszívű a magyar közönség. Érdekes volt számomra az ütemes taps, ezt a fajta tetszésnyilvánítást máshol a világon még nem tapasztaltam, de nagyon jólesett. Az olasz publikum sokkal kritikusabb, mindenkit a régi nagyságokhoz – például Callashoz, Tebaldihoz – hasonlít, és azon elmélkedik, a mostani énekesek miért nem úgy énekelnek, mint a régiek. Pedig mi igyekszünk a legjobb formánkat adni, hogy a nézők a lehető legszebb élményekkel térhessenek haza. A magyar közönségtől pozitív energiák áradtak felém, úgy éreztem, itt a nézők valóban a zenéért, az élményért járnak operába. Most énekeltem először Budapesten, de remélem, nem utoljára. Gyönyörű a Magyar Állami Operaház!”

Elmondja azt is, hogy nagyon tetszett neki a rendezés, rendkívül szépnek, esztétikusnak tartja a színpadképet, és praktikusnak a díszletet, mert nem kell órákig bontani meg újraépíteni. Szépnek találta a kosztümöket is, Erzsébet jelmezét nagyon szívesen viselte.

Milyen volt a közös munka a magyar kollégákkal és Fischer Ádám karmesterrel? – érdeklődöm. „Jó hangulatban folytak a próbák, mindenki nagyon kedves volt. Én magam is törekszem arra, hogy bárhol szerepelek, jó kapcsolat, szinte baráti atmoszféra alakuljon ki a kollégákkal, mert az előadás szempontjából is fontos, hogy a partnerek jól megértsék egymást. Mindig pozitívan állok hozzá minden fellépésemhez, soha nem informálódom előre, hogy kikkel énekelek majd együtt, ki lesz a rendező, a karmester. Szeretem, ha a próbák során, illetve a színpadon születik meg a produkció. Külön öröm volt számomra, hogy Fischer Ádámmal dolgozhattam együtt, akivel látásból már ismertük egymást évek óta, különböző operaházakból, de eddig még soha nem kerültünk össze előadáson. Most a Don Carlos-előadások alapján csak dicsérni tudom, mert végig nagyon figyelt az énekesekre és remekül összefogta a zenekart.”

Ferruccio Furlanetto partnereként Budapesten

Ferruccio Furlanetto partnereként Budapesten

Mint megtudom, Furlanettóval már nem először énekelt együtt, 2008-ban Bécsben szintén a Don Carlosban lehetett a partnere. Rendkívül nagy művésznek, inspiráló partnernek tartja, akivel mindig öröm együtt énekelni.

Arra a kérdésemre, mit jelent számára a Don Carlos Erzsébete, elmondja, hogy nagyon szereti ezt a hősnőt, már csak azért is, mert ebben a szerepben debütált Spoletóban 23 évesen. Erzsébet azóta kíséri pályáján, sok helyütt elénekelte a szerencsétlen sorsú királynét, többek között Madridban, Berlinben, Zürichben és Bécsben, hagyományos és modern rendezésben egyaránt. Nyitott mindenre, nincsenek előítéletei a modern színrevitelekkel szemben, ha intelligens a rendezés, szívesen játszik benne. Azt viszont nem szereti, amikor a darab tartalma vagy akár a szövege változik meg a rendezői koncepció miatt.

Wilson Aidájában Mark Doss-szal

Wilson Aidájában Mark Doss-szal

Ha már a rendezések kerültek szóba, egy különleges Aida-produkcióra terelem a szót. A markáns látvány- és mozgásvilágáról ismert világhírű rendező, Robert Wilson koncepciójában énekelte a címszerepet Londonban, majd Brüsszelben, ebből az előadásból DVD-felvétel is készült. Mennyiben volt ez a munka kuriózum a pályáján? – érdeklődöm. „Eddigi pályám során ebben a rendezésben volt a legnehezebb feladatom, de sokat tanultam belőle” – válaszolja. Wilson ugyanis a mozgás, a díszlet és a jelmez, a zene, a hang és a fény egységes hatására törekszik. Módszere, hogy miközben hallgatja és átereszti magán a zenét, a dallamokra kreál mozdulatokat. Ehhez segítségére van egy jó asszisztens, aki az ötleteit, a gesztusokat azonnal rögzíti, és aztán betanítja az énekeseknek. Az Aida-produkció a japán mozgásszínház elemeire épült. „Nem ismertem korábban se Wilsont, se a rendezéseit, s amikor bementem a színpadra, csak egy sötét, üres teret láttam, s nem tudtam elképzelni, ebből mi lesz. Aztán amikor lementem a nézőtérre, akkor értettem meg, mi a rendező szándéka. Az előadásban a fényeffektek kaptak nagy hangsúlyt, fekete volt a színpad, és a lézerrel világították meg a szereplők kezét, arcát. Mindegyikünk statikusan beállt, de csak bizonyos távolságig mozdíthattuk a kezünket, mert ha pár centivel odébb vittük, akkor már nem látszott a fényben. Az egész testünkkel játszottunk, minden mozdulatnak, a test- és kéztartásnak is kifejezőereje volt, a szereplők belső történéseit jelezték a külső gesztusok.”

Don Carlos - Erzsébet, Bécsben

Don Carlos – Erzsébet, Bécsben

Karrierje alakulása kapcsán Norma Fantini elmondja, hogy nem készült énekesnek, zeneterapeuta szeretett volna lenni. Szülővárosában, Cuneóban járt konzervatóriumba, ahol zongorázni és énekelni is tanult. Az egyik vizsgán a tanárnője azt mondta róla a bizottságnak, hogy itt van egy tehetség, aki a szép hangjával nagy karriert tudna csinálni, de sajnos nem akar énekesnő lenni… „Ezt hallva kijelentettem, hogy szívesen benevezek egy énekversenyre, s amennyiben megnyerem, az énekesi pályára lépek. Ekkor utánanézett a vizsgabizottság, hol rendeznek legközelebb versenyt, s kiderült, Spoletóban. Így jutottam el az Adriano Belli-énekversenyre, ahol első lettem, s ekkor döbbentem rá, hogy az éneklés a véremben van.”

Pályáját a spoletói színházban kezdte, ahol a Don Carlos Erzsébetét, majd a Mahagonny Jennyjét is elénekelte. Hamarosan egyre nagyobb dalszínházakba kapott meghívást, s eljutott a világ legrangosabb operaházaiba is. Az 1995-96-os évadban debütált a milánói Scalában a Mephistofele Margitjaként és az André Chénier Maddalenájaként, 2004-ben Manont énekelt ugyanitt, a Metben és a Covent Gardenben Aidaként mutatkozott be. Bécsben, Berlinben, Zürichben, Tokióban is gyakran fellép. Visszatérő vendég Torre del Lagóban, ahol a Puccini-hősnők megformálásáért 2005-ben neki ítélték a rangos Puccini-díjat. Repertoárjának gerincét Verdi- és Puccini-szerepek alkotják, de énekelte Bellini Beatrice di Tendáját és Mozart Don Giovannijában Donna Annát is.

Tosca Las Palmasban

Tosca Las Palmasban

Amikor kedvenc szerepéről kérdezem, rögtön rávágja: Tosca! „Toscaként önmagamat adhatom, belépek a színpadra, és nem is kell játszanom, mert én magam vagyok Tosca. Minden szerepemet szeretem, mégis különösen örültem, amikor néhány éve a Bohémélet Mimijére kértek fel. Addig főleg drámai repertoárt énekeltem, ezért kihívás volt számomra egy ilyen lírai karakter hangi megformálása.”

Nagyon szívesen énekel oratóriumokat is, élete legemlékezetesebb fellépése Verdi Requiemjének 2005-ös drezdai előadásához kötődik. A Semperoperben a drezdai bombázás 60. évfordulója alkalmából rendezték az emlékkoncertet. „Az emberek egymás kezét fogva hallgatták a hangversenyt, és sokan sírtak közülük, mert ők maguk vagy rokonaik átélték a bombázást. Ez egy rendkívül megható, szép előadás volt.”

Kiket tart pályája meghatározó zenészeinek? – érdeklődöm. „A karmesterek közül senkit sem emelnék ki, szívesen dolgozom mindenkivel” – hangzik a válasz. Van, amikor egy kevésbé ismert karmesterrel is szívesebben dolgozik, mint egy hírességgel. Többször csalódott a nagy egyéniségekben, akik mögött ott a marketing, a reklám, állandóan utaznak, ma itt, holnap ott lépnek fel. Nincs idejük arra, hogy elmélyedjenek a műben és koncentráljanak az adott produkcióra, beesnek az előadásra, levezénylik és utaznak tovább. „Az a legideálisabb, amikor a karmester tanítja be a darabot, végig jelen van a próbákon, és az előadásokat is végigviszi. Nagyon szeretem a próbafolyamatot, amikor elegendő idő áll rendelkezésre, és alkotó közegben születik meg a produkció. Ha meghívtak egy szerepre, akkor csak arra koncentrálok, nem vállalok közben más fellépést, mert szeretném mindig a legjobb formámat mutatni. Az énekesnek felelősséget kell éreznie az előadásért.”

Manon Lescaut

Manon Lescaut

A zenészek kapcsán rajongással és szeretettel beszél énekmesteréről, Andrea Genoveséről, aki tizennyolc éve tanítja, és minden fellépésére elkíséri. Genovese negyven évig a Torinói Opera vezető korrepetitora volt, és a legnagyobb karmesterekkel dolgozott, tehát egy tradíciót visz és ad tovább. „A mester az állandó kontrollom, az élő lelkiismeretem. Sok kollégám nem jár énektanárhoz, pedig mindig szükség van egy külső fülre, mert az énekes másképp hallja magát. A mester két előadás között is ellát a tanácsaival, s ha szükséges, a nehezebb részeket átvesszük újra. Nélküle nem csináltam volna ilyen karriert.”

Manapság az énekesek aránylag rövid karriert futnak be. Mi lehet ennek az oka, és mi a titka a hosszú, sikeres pályának? – kérdem. Norma Fantini ennek okát abban látja, hogy a mai fiatal énekesek nem tudják vagy nem akarják bejárni azt a pályaívet, amely legalább 20 évet tenne ki. Általában elhibázzák a repertoárt, emiatt ötéves karriereket futnak be, aztán a süllyesztőbe kerülnek. „Vissza kell tudni utasítani olyan szerepeket, amelyek nem illenek az énekes hangjához, vagy amelyekhez még nem elég érett a hang. Pályakezdőként oda akarták adni nekem Santuzzát, de nem vállaltam, mint ahogy Abigélt sem. Amikor felkérnek egy új szerepre, mindig kikérem a mesterem véleményét.” Az is probléma lehet, ha egy énekes túl sokat vállal. Előadások és előadás-sorozatok között is pihenni kell. A hangnak, a szervezetnek szüksége van a regenerálódásra. Ezért a művésznő két előadás között is pihen, de egy széria után is szeret szünetet beiktatni.

Aida - Barcelona, Liceu

Aida – Barcelona, Liceu

„Talán 10 olyan előadás adódik egy évben, amikor valóban jó formában énekelsz, s amikor igazán csúcsformában lennél, akkor éppen nincs előadásod. De ha nem vagy a topon, akkor is énekelned kell, amihez elengedhetetlen a jó technika és a megfelelő erőbeosztás. Nehéz ez a szakma, de gyönyörű, örülök, hogy mégis énekes lettem.  A zeneterápiától azért nem kerültem messze, hiszen az énekhangnak is van gyógyító ereje.”

Ebben az évadban már csak egy fellépése lesz, utána végre hazautazhat Olaszországba pihenni, feltöltődni. A következő évadra is tele a naptára, Aidát, Manont, Bohéméletet, Végzet hatalmát, André Chénier-t énekel rangos operaházakban.

Beszélgetésünk végén nem tudom megállni, hogy meg ne kérdezzem, amire keresztneve hallatán bizonyára mások is asszociálnak: nevét az operahősnőről kapta? „Nem – feleli nevetve –, apám egy operarajongó orvosnál dolgozott, akinek a lányát Normára keresztelték, s innen jött az ötlet, hogy én is ezt a nevet kapjam. Norma szerepe azonban eddig elkerült, pedig nagyon vágytam rá. Sokszor megkérdezték viccelődve ismerőseim: Norma, mikor énekelsz már Normát? Most végre azt válaszolhatom: hamarosan, hiszen május végén Moszkvában, koncertszerű előadáson énekelhetem a címszerepet (azóta az előadás nagy sikerrel lezajlott – a szerk.), 2011-ben pedig Torinóban formálom meg Bellini hősnőjét.”

Köszönet Mészáros Eszternek a tolmácsolásért.

 (A fotók a művész magángyűjteményéből valók.)

Hasonló bejegyzések