„Legszívesebben felugrottam volna” – Beszélgetés Miklósa Erikával

2012. április 2.

Nagy sikerű, telt házas koncertet adott a napokban Miklósa Erika Miskolcon. A friss Kossuth-díjas művésznővel a hangverseny előtt VONA ILDIKÓ beszélgetett.

Miklósa Erika (Fotó: Nánási Pál)

– Gratulálok a Kossuth-díjhoz! Milyen érzés volt megtudni, hogy Öné a díj?

– Hihetetlen volt. Szőcs Géza államtitkár úr hívott fel személyesen, hogy jelölést kaptam és elfogadom-e. Nem tudtam akkor felvenni a telefont, így aztán küldött egy sms-t. Ha nincs meg az üzenet, akkor valószínűleg azt hiszem, csak egy tréfa. De jött az sms: <Drága Hölgyem! „Kossuth Lajos azt üzente”, hogy üdvözli Önt.> Nagyon örültem neki, és amikor már a kezemben volt a díj, annyira boldog voltam, legszívesebben felugrottam volna. Csak az tartott vissza, hogy a Parlament Kupolatermében voltunk, és ott azért mégsem fogok ugrálni díjjal a kezemben, mint egy olimpiai bajnokságon, amit megnyertem; de szerintem ahhoz hasonlítható az érzés.

– A miskolci koncert plakátja szűkszavúan csak annyit árul el: dalest. Mit fog hallani a közönség?

– Dalest van kiírva, de ez inkább áriaest. Vannak benne dalok is, bár nem sok – talán négy –, a többi túlnyomórészt nagyopera-ária. Az összes nagyária, amit szeretek és hangzatos, látványos, az benne lesz. Én állítottam össze a programot Verdi, Bernstein, Donizetti, Rossini műveiből. Az új szólólemezemről a Kunigunda-ária Bernstein Candide-jából, illetve a Traviata egy részlete került be a műsorba, csak itt zongorakísérettel hallható, míg a lemezen big banddel. Ez egy igazi klasszikus koncert lesz, ami annyiban más, mint az eddigiek, hogy most beszélni is fogok. Nincs műsorközlő, aki felváltana, pihennem viszont kell. Így aztán, amikor pihenek, akkor beszélek.

– Többször fellépett már a „Bartók+…” Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon. Még nincs végleges program, de elképzelhető, hogy júniusban találkozhat Önnel a közönség? 

– Igen, most folynak az egyeztetések. Ebben az évadban a lemezanyagommal jönnék a fesztiválra, a Quartett Escualo latin együttessel és a Modern Art Orchestrával, amelyet Fekete-Kovács Kornél vezet. Színpadi szerepről nem volt szó, zenekari koncertre szól a felkérés. Nagyon szerettem mindig itt lenni, Miskolc egy klassz város. Kultúrát szerető és kultúrára éhes emberek vannak itt. Olyankor mindig itt aludtam és kimentem a városba. Kellemes kis teázókat, kávézókat, éttermeket látogattam, sétáltam az utcákon és nagyon élveztem a fesztiválváros hangulatát.

Miskolcon

– Közel 80 év elteltével mutatta be újra a budapesti Operaház Richard Strauss Arabella című operáját. Szereplőként milyen ez az opera? 

– Nekem már nem volt ismeretlen opera, én már játszottam ezt Zürichben, és igazából jobban szeretem, mint a Rózsalovagot. „Csinálni” nagyon nehéz – valószínűleg hallgatni se könnyű –, zeneileg rendkívül nehéz opera. Állandóan észnél kell lenni, ráadásul az én szerepem epizód- és karakterszerep, ami egy felvonást ölel át, viszont akkor nagyon kemény. Az Éj királynőjéhez hasonlítanám, nagyon komoly koloratúrák vannak benne, de szeretem. Fiakermilli abszolút testhezálló szerep számomra.

Fiákermilli (Fotó: Nánási Pál)

– Testhezálló a kosztüm is, amit viselt. Divatbemutatóra való…

– Velich Rita tervezte azt a gyönyörű napsárga-fekete ruhát, ami felül ugyan fűzős, de nagyon kényelmes. Talán úgy tűnik, hogy túlságosan be van szűkítve, de jól lehetett mozogni ebben a ruhában, nem akadályozott sem az éneklésben, sem a mozgásban. Szerencsés vagyok, mert Rita annyira és olyan régóta ismer, hogy semmit nem kellett neki mondani, amikor az alakomra igazította. Pontosan tudta, mi az, ami nekem jól áll. Erősen koncentrált a szerepre, amikor a jelmezt tervezte, hiszen fontos Fiakermilli megjelenése, és azt a ruhának is tükröznie kell. Elengedhetetlen, hogy látványos és jó ruhája legyen. A divatbemutató szuperül sikerült, jó ötlet volt ezzel nyitni az Arabella-sajtótájékoztatón.

– A Bajadér főszerepében is láthattuk. Mennyire nehéz az operett műfaja egy operaénekesnek? 

– Az a nehéz, hogy prózai részek, sok mozgás és rengeteg tánc van benne. Összehangolni ezeket a részeket egymással, a zenét a tánccal, szokatlan és nagy feladat. Egy énekesnek énekes memóriája, egy táncosnak táncos memóriája van. A Bajadér egyik legnépszerűbb jelenete, amikor a shimmyt táncoljuk. Először azt gondoltam, nem fogok táncolni, mire Lőcsei Jenő, az előadás koreográfusa közölte, hogy muszáj táncolnom, ráadásul középen leszek. Tényleg úgy éreztem, én ezt nem tudom megcsinálni. Túl nagy feladatnak tűnt. Persze bosszantott is a dolog, így aztán napi két-három órát gyakoroltam, de végül sikerült összehozni. Így utólag már azt mondom, hogy a shimmy szuper volt, és nagy örömmel dolgoztam Kerényi Miklós Gáborral. Rengeteget tanultam tőle.

– Merrefelé találkozhat Önnel a közönség mostanában?

– A Veszprémfesten, ahol minden évben műsorra tűznek egy operát is, idén csodálatos programmal álltak elő. Amellett, hogy fellép George Benson, a Bueno Vista Social Club, a Mezzoforte, Matt Bianco, bemutatjuk a Don Pasqualét. Nagyon különleges előadásnak ígérkezik; Ruggero Raimondi, a világ egyik legjobb baritonja lesz a partnerem. Sok külföldi felkérésem van, de ezeket most azért nem sorolom, mert Chicagóba, Barcelonába, San Franciscóba nem mindenki jut el. Magyarországon viszont ajánlani tudom a jövő szezonban a Hunyadi-bemutatót, ahol Gara Mária leszek; a Szöktetést, ami újra repertoárra kerül, és Konstanzát éneklem benne; illetve a Traviatát, ahol Violetta szerepében hallhat, láthat majd a közönség.

– Általában „primadonnásan” találkozhatunk Önnel. Most azonban pólóban, farmernadrágban, edzőcipőben érkezett. Ez a hétköznapi viselet?

– Ez a praktikus viselet. Amikor sokat kell autóznom, vagy próbálni, akkor ez a kényelmes viselet, de igyekszem mindig csinos lenni. Egyébként a sportos megjelenés nem áll távol tőlem, hiszen nagyon régóta futok. Egy operaénekesnek fontos a jó kondíció, a futás pedig kiválóan formában tart. Többféle távot lefutottam már, de nagy álmom lefutni a maratont, ami 42 kilométert jelent. Alaposan fel kell készülni, sokat kell rá edzeni, de az elfoglaltságaim mellett mindig találok időt az edzésre.

Fotók: Nánási Pál, Ádám János / Miskolc

Hasonló bejegyzések