„Magányos farkasként jártam az utamat” – II.

Sikeres, de küzdelmes pályafutása volt – hullámhegyekről és hullámvölgyekről is beszélgettünk a születésnapját az elmúlt napokban ünneplő drámai koloratúrszopránnal, Szűcs Mártával, aki a bel canto hazai népszerűsítésében vívott ki magának elismerést, és akinek emlékezetes Boleyn Anna-premierjét idén adta ki CD-n az Operaház. JÁNOSI ILDIKÓ interjúja

Szűcs Márta a Traviata címszerepében
Szűcs Márta a Traviata címszerepében

– 1987-ben megkaptad Donizetti Boleyn Annájának címszerepét, ami pályád egyik csúcsát jelentette, és ikonikus szerepeddé vált.

– A Boleyn Anna volt az első igazi premierem az Operában: ez a darab a szívem kedvence, fantasztikus feladat, nagyon szerettem. Anna meghatározó szerepem lett, más volt hangilag is, mint Gilda vagy Lucia – igazi nagy bel canto opera. Nagyszerű gárdával dolgozhattam, az élen Erdélyi Miklós karmesterrel, akitől rengeteget lehetett tanulni. Ő olyan magas fokon művelte a bel cantót, amit kevesen tudnak. Olyan pillanatokat tudott megteremteni, amitől az a bel canto soha nem vált unalmassá. Soha nem fogom elfelejteni, annál a résznél, ahol elítélik Annát, van néhány akkord, ami arról szól, hogy bevégeztetett. Ahogy azt Erdélyi meg tudta szólaltatni a zenekarban, érzékeltetve, milyen érzelmeket fejez ki az a néhány akkord – zseniális volt. A bel canto stílust itthon Erdélyi Miklóson kívül csak Giuseppe Patanétól és Lamberto Gardellitől lehetett megtanulni, s később Saccanitól, aki a híres „Patané-istállóból” származott.

– Hozzájárult a sikerhez Békés András izgalmas rendezése is.

– Bizony! A Boleyn Anna zseniális rendezése volt Békés Andrásnak. De Székely László díszleteit és Makai Péter gyönyörű jelmezeit is nagyon szerettem. Az opera sikerdarab lett, pedig nem ismerte, de megszerette a közönség, és jó tíz éven át mindig telt házzal játszottuk. Berlinben is vendégszerepeltünk a darabbal, ahol a közönség nagy tetszésnyilvánítással fogadta.

Sajnos itthon nem minden igazgató kedvelte a bel canto operákat,

pont egy ilyen nagytiszteletű vette le a darabot tíz év után a műsorról, sokak nagy bánatára.

Boleyn Anna szerepében Jevgenyij Nyesztyerenkóval, Nizzában
Boleyn Anna szerepében Jevgenyij Nyesztyerenkóval, Nizzában

– Külföldön is énekelted Boleyn Annát?

– Igen, Nizzában Jevgenyij Nyesztyerenkóval, aki fantasztikus Henrik volt, valamint Jennifer Larmore-ral, és ismét Michael Mayers tenorral, akivel 1984-ben Angliában énekeltem a Rigolettóban. Ekkor megtapasztaltam, mit jelent magyarnak lenni a franciáknál – negatív értelemben. A vezetőség részéről határozottan éreztették néhányunkkal, hogy a keleti blokkból jöttünk… De ez a premier sikere után abbamaradt.

Boleyn Anna az a mérföldkő, ami után elkezdett foglalkoztatni, hogy milyen jó lenne az igazi bel canto felé elmenni. Svájcban adódott is erre lehetőségem, ahol tizenöt előadáson énekelhettem a Robert Devereux Erzsébet királynőjét. Nagy kihívást jelentett hangilag, mert Boleyn Annánál még színezetten drámaibb szerep, izgalmas és nehéz énekelnivaló. Boldog voltam, hogy ezt a szerepet megformálhattam, és utána már nagyon vágytam arra, hogy Bellini-operát is énekelhessek.

– Erre kaptál is lehetőséget, hiszen Bellini Rómeó és Júliájából (I Capuleti e i Montecchi) itthon rádiófelvétel és operaházi koncert is született.

– Hamari Júlia, akivel jó barátságot ápoltam, 1992-ben művészi pályafutásának jubileumát Bellini Rómeó és Júliájával szerette volna megünnepelni, s engem kért fel Júlia szerepére. A művet az Operában adtuk elő koncertszerűen, két alkalommal, Kovács János vezényletével. Az előadásra zsúfolásig megtelt a dalszínház, bizonyítva, hogy a bel canto vonzza a közönséget. A rádiófelvételek korábban zajlottak Ligeti András vezényletével, sajnos nem az egész darabot, csak részleteket rögzítettek, ami nagy fájdalmam.

– Néhány évvel korábban elénekelted Gounod Rómeó és Júliájának hősnőjét is, kollégád, Gulyás Dénes rendezésében, Kelen Péter Rómeója mellett.

– Ez érdekes történet, mert Petrovics Emil, az akkori igazgató azt nyilatkozta, hogy

ezt az operát az én kedvemért újítja fel a színház, mintegy Szűcs Márta jutalomjátékaként.

Bár én ezt a darabot soha nem kértem, de örültem neki. Gyönyörű mű, Júlia eszméletlen jó szerep, és nagy sikert is aratott az előadás, én személy szerint nagyszerű kritikákat kaptam.

– 1992-ben más bel canto művekben is szerepeltél, hiszen Verdi korai operája, A lombardok, amelyben Giseldát, és Rossini Mózese, amelyben Anaidét énekelted, a bel canto repertoárhoz sorolhatók.

– A lombardok Giseldáját nagyon szerettem. Jó időben kaptam meg ezt a nagy és nehéz szerepet. Ezt egy súlyos drámai szoprán nem tudja elénekelni, vannak benne azok a tipikus korai Verdi-operákra jellemző finomságok, koloratúrszerű futamok, amihez mozgékony, ugyanakkor vivőerős hang kell. A darabot a nagy sikerű 1973-as Mikó-rendezésben újították fel. A próbák idején Mikó András már nagyon beteg volt, de bejárt minden alkalommal; az ő ötlete volt, hogy én alakítsam Giseldát. Maradandó élményem, amikor Barcelonában átütő sikerrel vendégszerepeltünk a darabbal az Opera társulatával.

Gounod Rómeó és Júliájában Kelen Péterrel
Gounod Rómeó és Júliájában Kelen Péterrel

A Mózes igazi bel canto opera, és szívemet melengette, hogy

az „örökifjú” nagy tanítóval, Gardellivel dolgozhattam. Ő az a karmester, akitől rengeteget lehetett tanulni a bel canto stílusról, éneklésről.

A rendezést viszont nem szerettem: egy kavicsos terepet álmodott meg a rendező a színpadra, a kavicsok azonban nem gumiból vagy szivacsból, hanem kemény műanyagból voltak, ezeken bukdácsoltunk az előadás alatt. Emlékszem, amikor Gardelli kijött meghajolni, ketten támogattuk, nehogy elessen.

– Nem lenne teljes egy drámai koloratúrszoprán repertoárja a Bánk bán Melindája nélkül.

– Melinda régi álmom volt, nagyon örültem, amikor 1993-ban rám bízták. Az egyik legkedvesebb szerepem, hangilag is izgalmas feladat. Sokat énekeltem a darabot Ilosfalvy Róberttel és Melis Györggyel, megtiszteltetés volt számomra két ilyen énekes óriással egy színpadon lenni. Szerencsére a tévé felvett egy olyan Bánk-előadást, amelyben ők a partnereim.

A Bánk bán Melindájaként, Melis Györggyel és Ilosfalvy Róberttel
A Bánk bán Melindájaként, Melis Györggyel és Ilosfalvy Róberttel

– 1996-ban megalapítottad az Opera Historica Alapítványt. Milyen céllal hoztad létre?

– Az adta ehhez az alapítványhoz a kezdő lökést, hogy ’96-ban megtették ellenem az első aljas lépést a színházban. Pedig akkor értem a pályám csúcsára, szépen jöttek a szerepek, úgy éreztem, megdolgoztam a bizalomért és sikerért. Már Gounod Rómeó és Júliája után úgy éreztem,

elindult a személyem elleni fokozatos támadás. Bár nyilván túl érzékeny is vagyok, de ha nem lennék az, akkor nem lennék igazi művészember.

Tehát a történtek sarkalltak arra, hogy kezdeményezésemre társalapítókkal – Nagy Ferenc karmesterrel, Lénárd Andor műsorigazgatóval, Shirley Show angol muzsikussal – létrehozzuk az Opera Historica Alapítványt. Fő célunkként azt tűztük ki, hogy a méltánytalanul ritkán játszott vagy elfeledett bel canto művek megszólalhassanak koncerttermekben és operaszínpadokon. Ugyanakkor e történelmi operák remek szerepeket kínálnak az énekeseknek, s másik célunk az volt, hogy fiatal, tehetséges vagy aránytalanul keveset foglalkoztatott művészeknek – magamat is beleértve – fellépési lehetőséget biztosítsunk. Ezenkívül nemzetközi kapcsolatokat is szerettünk volna kiépíteni.

A Boleyn Annában Komlósi Ildikóval
A Boleyn Annában Komlósi Ildikóval

– Az Alapítvány első jelentős vállalkozása Bellini A puritánok című operájának bemutatója volt 1996-ban: a darab – Rico Saccani vezényletével – koncertszerűen hangzott fel az Operaház színpadán. A főbb szerepeket rajtad kívül Clementis Tamás, Fokanov Anatolij és Gianni Mongiardino énekelte az Operaház Zenekarának és a Rádió Énekkarának közreműködésével. A művet ovációval fogadták a bel canto szerelmesei, és elismeréssel fogadták a kritikusok is, téged Elvira szerepének megformálásáért a legnagyobb világsztárokkal egy szinten emlegettek.

– Büszke vagyok arra, hogy Magyarországon a 20. században nekem sikerült először operaszínpadra vinnem A puritánokat, ugyanis korábban csak a régi Nemzetiben játszották, még a 19. században. A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy Rico Saccani – akit én kértem fel – remekül összefogta a zenekart, az énekeseket és a kórust. Fantasztikus élmény volt vele dolgozni, ő nagyon tudta a bel canto stílust. S arra különösen büszke vagyok, hogy nem sokkal a két előadás után Saccanit megválasztották Filharmóniai Társaság vezetőjéül. A produkció létrejöttét támogatta a Kulturális Minisztérium, de hálával tartozom Hoffer Péternek, az Opera egykori korrepetitorának is, aki nagylelkűen támogatott minket és más operai alapítványokat.

– A két koncert sikere után további bel canto művek bemutatását várták a rajongók.

– Rengetegen kérdezték, mikor lesz a folytatás?

De nemcsak a folytatás maradt el, az Opera akkori vezetősége ráadásul a Boleyn Annát is levette a műsorról.

Számos akadály gördült A puritánok további útja elé, pedig Izraelbe is meghívták a produkciót, de meghiúsult. Akkoriban folyt a magyar évad Londonban, s szerettük volna, ha a darab eljut oda annak keretein belül, mert a londoni St. John’s Smith Square híres koncertterme meghívta a produkciót. De a minisztériumban nem támogatták az ötletemet. Később aztán kijutottunk néhány magyar estre Bogyay Katalin, a londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója révén.

– Végül 2003 augusztusában, Koppenhágában, a Tivoli Fesztiválon újra felcsendülhetett A puritánok.

– A ’96-os bemutatóról készült egy rádió-, ill. CD-felvétel, amelynek egyik példányát kiküldtük Koppenhágába, s a Tivoli Fesztivál igazgatója felfigyelt az előadásra. 2003-ra meghívást kaptunk a fesztiválra, amit a minisztérium is támogatott, igaz, a létrejött előadás koprodukció volt az alapítványunk, az Operaház kórusa és a Tivoli zenekara részvételével. A mű Friedrich Haider dirigálásával hangzott fel Koppenhágában. A 3000 fős koncertterem teljesen megtelt, ebből is látszik, hogy a közönség ki van éhezve Bellinire, illetve a bel canto művekre.

Szűcs Márta egy németországi gálakoncerten
Szűcs Márta egy németországi gálakoncerten

– Ugyanebben az évben az Operában ismét felhangzott A puritánokAz alvajáró helyett. Az előzmények azonban nem mindennapinak mondhatók, a véletlenek különös összjátéka folytán…

– Az előzményekről tudni kell, hogy alapítványunk 2001-ben, Bellini születésének 200. évfordulója tiszteletére Az alvajáró bemutatóját tervezte, amelynek két operaházi előadására az összes jegy elkelt.  A premierre felkészültünk, Kovács Jánost kértük fel dirigálni, a címszerepet én énekeltem volna, a tenor szerepet pedig Klein Ottokár.  De hirtelen elindult a lavina… Hihetetlen indokokkal akadályozta meg az Opera vezetősége az előadás létrejöttét. Egy héttel a premier előtt elvették tőlünk a karmestert, majd pár nap múlva a tenoristát is – mindkettőjüknek be kellett ugrani egy Erkel színházi előadásba, éppen Az alvajáró-premier napján… De én még akkor sem adtam fel, felkértem egy másik karmestert, szereztem egy koreai tenoristát is, s mi történt? Az utolsó pillanatban a karmester lemondta az előadást… S én ott álltam lehetetlen helyzetben, a minisztériumtól kapott másfél millió forinttal. Sajnálatos módon Az alvajáró két előadása nem jöhetett létre, de nem a saját hibánkból… Hogy a háttérben kinek és minek az érdekeit sértettük, arról csak sejtésem van. Aztán a következő évadban már új vezetőség állt az Opera élén, s akkor Petrovics Emil főzeneigazgató felajánlotta, adjuk elő ismét A puritánokat. Így újra felhangozhatott a mű koncertszerű formában, Kovács János vezényletével.

– Lelkileg nagy megrázkódtatást jelentett neked ez a sok gáncsoskodás?

– Ezek az övön aluli ütések olyan mélyen érintettek, hogy óriási kiábrándulás vett rajtam erőt. Attól, ahogyan mindez zajlott,

kiábrándultam az egész szakmából. Nem az opera műfajából, hanem a szakmából! Azt kérdeztem magamtól, ha ilyen aljasságok megtörténhetnek, akkor mit keresek én itt?

Ráadásul az operaházi fellépéseim száma alaposan megcsappant, majd 2007-ben szakmai nyugdíjat ajánlottak fel nekem. Beláttam, hogy ilyen közegben képtelen lennék tovább dolgozni és főleg együttműködni. Ahogy Ady mondja A perc-emberkék után című versében: „Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák” részese nem akartam lenni.

Júlia szerepében Valenciában
Júlia szerepében Valenciában

– Mi az, ami segített elviselni ezeket a nehézségeket?

– A hit! Hiszem, hogy nem véletlenül születtünk erre a földre, hogy nem véletlenül kaptam a Jóistentől a hangomat, s talán az sem véletlen, hogy ennyit kellett küzdenem ezen a pályán. Hit nélkül nem lehet igazi művészetet létrehozni! Sikereim egyesekben szakmai féltékenységet váltottak ki, s talán emiatt is bántak velem méltánytalanul. De soha nem adtam fel, a hitem és a muzsika segített átlendülni ezeken a mélypontokon. Rengeteget köszönhetek a férjemnek is – ő trombitás volt az Operaház zenekarában –, mert mindig mellettem állt. Mindig magányos farkasként jártam az utamat. S bár arra tanított meg a sorsom, hogy sok visszatartó erővel kell számolnom, a történtek ellenére most is optimista vagyok.

Rossini: Mózes - Lamberto Gardelllivel
Rossini: Mózes – Lamberto Gardelllivel

– Az Opera Historica Alapítvány az idén szűnt meg. Az ötletekből azonban soha nem fogysz ki, most egy újabb terv megvalósítására készülsz művészbarátaiddal.

– Az Opera Historica sokáig működött, s nekem rengeteg sikert, újfajta tapasztalatokat hozott. A puritánokon kívül sok koncertet rendeztünk az Olasz Intézetben is. Sajnos támogatás híján nem tudott tovább fennmaradni alapítvány, de a célját – a bel canto művek népszerűsítését és ifjú tehetségek felkarolását –, úgy érzem, magas szinten teljesítette. Most már az új feladatra összpontosítok!

Bel Canto Opera Workshop néven vezetésemmel egy iskolát alapítottunk négyen:

Márton András színművész, Andrejcsik István operaénekes, művésztanár (aki Szegeden is tanít), és Csányi Valéria karmester, korrepetitor. Ez tulajdonképpen egy operaműhely lenne, trendi szóval workshop. Azoknak szánjuk ezt az iskolát, akik valamilyen módon lemaradtak az Opera vagy a Zeneakadémia szekeréről, de már van zenei előképzettségük, illetve olyan kezdő operaénekeseknek, akik úgy érzik, egy szerepre való felkészülésben segítségre lenne szükségük. Ugyanakkor rendeznénk opera-keresztmetszeteket, főleg bel canto művekből, de nem riadunk vissza más operaszerzők műveitől sem. Folyamatosan tartunk meghallgatást a Budai Művészházban, ahol a foglalkozások is folynak majd. Várjuk a szerepmegoldásaikban technikai problémákkal küzdő és énektudásukat, képességeiket tovább fejleszteni vágyó énekesek jelentkezését.

Szűcs Márta az Ágai-emlékplakett átadásán
Szűcs Márta az Ágai-emlékplakett átadásán

– 2014-ben rangos elismerésben részesültél, hiszen elsőként kaptad meg az Ágai Karola és Szendrey-Karper László Ének- és Zeneművészeti Alapítvány által létrehozott emlékplakettet. Ezt a díjat olyan művésznek ítélik oda, aki méltó módon képviseli az alapítvány névadóinak szellemiségét. Az indoklás szerint kimagasló koloratúrszoprán és bel canto szerepformálásaidért vehetted át a kitüntetést.

– Korábban három díjjal jutalmazták művészeti tevékenységemet: 1987-ben kaptam Liszt-díjat, 1988-ban Székely-plakettet, 2006-ban pedig a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. Az Ágai-emlékplakettnek különösen örültem, mert ez egy szakmai elismerés, megtiszteltetés.

Ágai Karola nagy művészi mentorom, példaképem, többször elmondta nekem, milyen sokra tart, és erre büszke voltam.

Én is nagyon tiszteltem őt, közel állt hozzám, annál is inkább, mert Révhegyi Olga néni növendéke volt ő is.

– Tavasszal az Opera égisze alatt megjelent a Boleyn Anna premierjének hangfelvétele CD-n, aOperaTrezorsorozat részeként, így hangodat és az előadást immár ez a lemez is őrzi.

– A bemutatót annak idején közvetítette a rádió, a lemez annak az előadásnak a felvétele. Olyan nagyszerű ez a felvétel, hogy arra sarkall, a bel canto egy újabb gyöngyszemével gazdagítsam a repertoárom, és koncertet szervezzek. Van más tervem is, de az hadd legyen meglepetés!

– Harcokkal teli pályáról meséltél. De ha összegeznénk a pályafutásodat, azt mondanám, szép karriert értél el, a bel canto operák elkötelezett tolmácsolója vagy, a neved fogalom a szakmában és az operarajongók körében.

– Ha visszatekintek a pályámra, valóban sok szép siker áll mögöttem, abszolút főszerepeket énekeltem. A Jóistentől kapott tehetséggel, hanggal a legjobb tudásom szerint szolgáltam az operaművészetet. Karrier?

Ma bárki csinálhat karriert, akinek jó a PR-ja. Engem a sztárság soha nem vonzott, a szerepeimben való kiteljesedés tett boldoggá.

Büszke vagyok rá, hogy a bel canto itthoni népszerűsítésében oroszlánrészt vállaltam. Az utóbbi években tanítással is foglalkozom, ami boldoggá tesz. A tanítás segít abban, hogy tudása átadásával a művész újból érezze az értékeit, és ne veszítse el a műfajba vetett hitét.

De ami a legfontosabb az életben – és ez ars poeticámnak is tekinthető –: embernek maradni e sokszor oly hitvány világban, és valamiféle értéket képviselni az értéktelenség uralma ellenére is! Igyekszem a jövőben is e hitvallás szerint élni.

Fotók: a művész magángyűjteményéből