Kisvárosi Lady Macbeth-bemutató az Operaházban

2005. március 11.

Premier előtti beszélgetés Vidnyánszky Attila rendezővel és a két címszereplővel: Lukács Gyöngyivel és Bátori Évával – ÁDÁM TÜNDE írása

kisvarosi_plakatAz évad első valódi operabemutatójára kerül sor a Magyar Állami Operaházban március 12-én. Igazi premierről van szó, hiszen a darab éppen negyven évvel ezelőtt, 1965-ben bemutatott változata, a Katyerina Izmajlova nem az eredeti Sosztakovics-opera volt, hanem a szerző 1963-as átirata. Az 1934-ben bemutatott operát a szovjet kultúrpolitika hamarosan betiltotta, ezért kényszerült a szerző később átdolgozni.
Most tehát az eredeti verzió kerül színre, orosz nyelven, ezzel sorozatban már a harmadik szláv darab épül be az Operaház repertoárjába.
 

Kisvárosi Lady Macbeth (Ledi Makbet mzenskovo ujezda) Vidnyánszky Attila második operarendezése. A Jenufa után ismét egy női témát dolgoz fel; további kapcsolat a két mű között a vidéki környezet, mely Jenufa és Katyerina életét is megkeseríti.
Katyerina a mcenszki járásban élő gazdafeleség, aki jómódban, ám mérhetetlen unalomban él, és el kell viselnie apósa állandó megaláztatásait is. Magányából egy tiltott és szenvedélyes szerelmi kapcsolat mutat kiutat – és ez kergeti gyilkosságokba is a hősnőt. Előbb – férje távollétében – apósát mérgezi meg, aki többször megalázta őt, és megkorbácsolta szeretőjét, amikor rajtakapta őket. A hazatérő férjet már közösen gyilkolják meg, de boldogságuk nem lehet teljes: Katyerinát gyötri a lelkiismeret-furdalás, Szergej viszont unja az asszonyt, akit csupán saját felemelkedéséhez használt fel. A férj holttestének felfedezése után mindkettőjüket száműzik. A szibériai kényszermunkatábor felé haladva Szergej végleg szakít korábbi kedvesével, és új szeretőt választ. A megbántott és megalázott Katyerina előbb a riválisát, majd önmagát öli vízbe.
 

A premier előtti napokban a három legilletékesebb személyt kérdeztük arról, hogyan formálják Jekatyerina Lvovna alakját, és hogyan látják magát a történetet. 

***

Sosztakovicsot megpróbáltuk Sosztakovicson, Leszkovon keresztül megfejteni – fogalmazott Vidnyánszky Attila a hétfői sajtótájékoztatón.

– Mitől speciálisan orosz ez a darab, illetve annak kell-e lennie egyáltalán? 

– Megpróbáltunk egy olyan közeget létrehozni díszletben, jelmezben, aminek van egy oroszos hangulata. A vidéki orosz kúriák hangulatát kellene, hogy idézze a ház, az udvar, a jelmezek, a kellékek, a tárgyak. Ha átültettük volna, és mai, 21. századi történetet csinálunk belőle, vagy teljesen semleges térbe helyezzük, akkor nem lett volna ennyire egyértelműen oroszos. De nem éreztem ezt szükségesnek, és nem akartam ellene dolgozni. Ez egy nagyon orosz mű, de mint minden igazi nagy mű, úgy tud nemzeti lenni, hogy közben nemzetközi. 

– Hogyan árnyalható Szergej figurája? Kicsit egysíkú, ha egyszerűen csak gonosznak látjuk. 

– Talán nem reménytelen a dolog. A szituációk eléggé leleplezően negatív helyzetsorok, nem igazán írt bele Sosztakovics olyat, ahol magyarázni lehet őt, de megpróbáljuk azon a két-három helyen, ahol emberibb gesztusokkal van jelen Szergej. Meg lehet őt érteni. Kétségkívül van tehetsége: el tudja csábítani a nőket, és már ezzel is több, mint a közege, ez a szürke, poshadt, lápos, patkányfogós közeg, de olyan determinált sorssal indul neki a létnek, hogy anyagilag nincs esélye a felemelkedésre. Az ő helyzetéből nekirugaszkodni sem tud igazán, és az, hogy eljusson egy másik létminőségbe, szinte lehetetlenség. Csak úgy, ha ravaszkodik, csúnya dolgokat művel, és még akkor sem igazán reménykedhet abban, hogy egy Katyerinával akad össze, aki őt halálosan komolyan veszi, és kupeccé, saját “férjévé” teszi. Megmarad az olyan kicsinyes akcióknál (ez a múltja), hogy szeretőjévé teszi az úrnőt, egy darabig ez tart, aztán kirúgják, kap ötszázat a hátára, és elzavarják. Ebből a perspektívából nagyon nehéz tartásosnak, karakánnak lenni, amellett, hogy ő tudja: több, mint az összes többi itt dolgozó ember, mert meg tudja szólítani a nőket, meg tudja találni azokat a gesztusokat, amivel hatni tud rájuk. Ezek mozgatják őt, erőt adnak neki és taszítják folyamatosan előre – valahová. Nem akarom őt semmilyen formában felmenteni, nem is úgy csináltuk meg az előadást. Még csak azt sem tudom, hogy történik-e vele a végén valami katartikus, megérti-e, hogy valamit rosszul csinált. Az a közeg, ahol létezik, önzővé teszi az embert, és ő a végtelenségig önző, ez az alaptulajdonsága. Talán abban a jelenetben, ahol Katyerina megijed a kísértettől, és ő betakargatja, egy kis gyöngédséget tud mutatni. Túl sok ilyen nincsen, ezért talán kevésbé árnyalt a karakter. 

– Katyerina mikor lesz szerelmes? 

– Ez a nő tehetséges a szerelemben: ebben a nőben van valami több, mint ami őt körülveszi. Ott van egy parázs, ami hatalmas tűzzé tud lobbanni, ha kap egy kis biztatást. Ha jön valaki, aki egy picit is méltó vagy alkalmas arra, hogy belelássa azt a figurát, akit szerethet. A negyedik felvonásban józanodik ki, de még ott sem igazán, ezt bizonyítja az utolsó cselekedete: megöli a vetélytársat, akit még mindig vetélytársnak lát. Egy hatalmas tűz lángra lobban, elkezd benne munkálni, és csak homályosan látja az alanyát ennek a szerelemnek, inkább csak egy képet lát belül, amelyikbe szerelmes. Ezért énekeltetem úgy (a Zinovij érkezése előtti áriában), hogy nem is néz rá Szergejre, csak az ária legvégén. 

– Felmenthető? 

– Számomra már azzal szimpatikus, hogy ki tud ebből a posványból emelkedni. Ezért érzem úgy, hogy van miről beszélni. Szürke, hihetetlenül kopott, megfakult világ ez, ahol nap mint nap apró, pici, önös érdekek irányítják az embereket, patkányként acsarkodnak a koncokon és élik le életüket. És egy ilyen közegben jön valaki, aki nemcsak a koncokért, hanem egy szenvedélyért, egy érzelemért: a szerelemért létezik. Még ha iszonytató módon is, még ha véresen feláldozva ennek az oltárán mindent – nekem már akkor is szimpatikus. Mert abban legalább nagy tud lenni. Nietzsche azt mondja, az a legnagyobb baj, hogy már a rosszban sem tudunk nagyok lenni (a jóban már régóta nem tudunk). Ez a nő – ez nagy. Hogy ez rossz vagy jó? Nekem ettől izgalmas az egész. 

– A befejezésben Katyerina bedobja a vetélytársát, és ő csak utána ugrik a tóba. Miért? 

– Egyértelműsíteni akartam, hogy nem józanodik ki a végén. Ha szembesül a saját cselekedeteivel, és úgy dönt, hogy beleugrik és elpusztul, az egy kijózanodás, egy fölismerés. De őt a szenvedély uralja akkor is, minden porcikájában – az a vágy, az a vonzalom, ami ehhez a férfihoz köti. Bedobja, még visszanéz Szergejre, és ő is beleugrik. Nekem így erősebb, nyomatékosabb ez az aktus. 

***

Az egyik Katyerinát alakító Lukács Gyöngyit arról kérdeztük, hogyan sikerült azonosulnia a figurával. 

– Nehéz megjeleníteni, nagyon sokat dolgoztunk vele. Én különösen azzal, hogy elhiggyem: én vagyok Katyerina. Az utolsó két próbán már sikerült, addig nem tudtam elfogadni Szergejt. Nem tudtam megérteni, miért kell Katyerinának ez a férfi, akiről tudja, hogy korábban minden nőt elcsábított – ennél én, Lukács Gyöngyi büszkébb vagyok. Aztán beláttam, hogy bizonyos nőket ez a típus vonz. Most már megvan a figura.

Az utóbbi hetekben összegyűjtöttem a világirodalomból a házasságtörő nőket, például a Bovaryné elején szinte ugyanezek a gondolatok fordulnak elő, amikor megcsalja a férjét, és érdekes, hogy mennyire megváltozik a házasságtörő nő viselkedése. Ez egy lélektani folyamat: egészen másképp néz a férjére utána, de mások lesznek a gesztusai, az öltözködése, minden. Ezeket az apró részleteket is ki kellett dolgozni: majd Katyerina öltözködésében is meg lehet ezt figyelni. 

– Mit gondolsz, szerelmes ez a nő? 

– Biztos, mert a regényben is az szerepel, hogy Katyerina akár keresztre is feszíttetné magát ezért az emberért. Mindent odaadna érte. Nagyon összetett figura, benne van a szenvedély is, a kitörni akarás abból a közegből. Szergej viszont nem szereti őt. 

– Ugyanúgy szeret Katyerina, mint mondjuk Tosca? Vajon nem csak a bűntársakká válás köti őt később a férfihoz? Hiszen mindent feladott érte. 

– Inkább azt mondanám, hogy amikor először meglátta Szergejt, akkor mindegy volt neki, hogy Szergej jön, vagy Aljosa. Aztán beleszeretett, de először mindegy volt, csak ne a férje legyen. Szerintem odavan érte. 

– Lady Macbethnek és Katyerinának is látomásai vannak a gyilkosságok után, ebben hasonlítanak. Katyerina is megőrül, mint a Lady? 

– Nem őrül meg. A látomások is igazolják, hogy ő jó ember volt. Lelkiismeret-furdalása van, még az esküvő alatt is, amikor a férje már régóta a pincében fekszik eltemetve. Szergejnek nincsen lelkiismeret-furdalása, neki látomásai sincsenek. 

– Mit érez az utolsó megaláztatásnál, amikor Szergej az ő harisnyájával hódítja meg Szonyetkát? 

– Akkor kész, vége: bosszút fog állni. És jó, hogy nem magával rántja Szonyetkát, hanem először belelöki a tóba, majd visszajön és Szergej szemébe néz még egyszer. 

– Nem lenne jobb a regénybeli verzió, amikor magával rántja? 

– Én örülök, hogy előbb bosszút áll, és ő csak utána ugrik, hiszen nincs más választása: mindent elveszített, nincs tovább. Nekem ez jobban tetszik, és a színpadon hatásosabb is. Egy pillanatra úgy tűnik, hogy a Szergejt fogja belelökni, aki meg is ijed akkor. 

– Fel tudod menteni őt? 

– Sokáig nem tudtam, de most már valamennyire igen. 

– Sosztakovics hajlott a hősnő felmentése felé, mert kivette a gyerekgyilkosságot az eredeti történetből. Azzal együtt nehéz lett volna felmenteni… 

– Akkor nem játszottam volna el. De Sosztakovics a feleségének ajánlotta a művet, akibe halálosan szerelmes volt, és Katyerinában a feleségét látta, ezért pozitív hősként állította be.

Én a gyilkosságokat nem tudom megbocsátani neki. El is szökhetett volna Szergejjel, persze akkor nem lenne olyan érdekes a történet.

***

Március 24-től Bátori Éva látható-hallható Katyerina szerepében, akinek a Sosztakovics-hősnő sorozatban már a harmadik szláv szerepe. 

– Könnyebben közelítesz-e a figurához azáltal, hogy Liza és Jenufa szerepében már volt alkalmad “melléfogni” egy-egy ilyen Szergej-típusú férfival, akik nem éppen hősi figurák? 

– Hősök nincsenek. Megpróbáljuk magunkkal elhitetni, hogy vannak, és bele bírunk azokba a hősökbe szeretni. De ha őszinték akarunk lenni, az életben a férfiak olyanok, mint Szergej. Csak felruházzuk őket olyan tulajdonságokkal – ahogyan Katyerina is Szergejt -, hogy beléjük szerethessünk. 

– Akkor mindegy is, hogy ki jön? Szergej vagy valaki más? 

– Azon gondolkodtam, hogy ez a nő már öt éve házas, és eddig nem csalta meg a férjét. Lehet, hogy most azért, mert a Szergej olyan fellépésű, olyan szemtelen, vagy eddig nem is merészkedtek hozzá közel? Vagy eddig tartotta magát? Vagy valamilyen módon mégis megérinti? 

– Ha Katyerinának lenne gyereke, akkor is belemenne ebbe a kapcsolatba? 

– Nem. Az após, Borisz mindig azzal piszkálja, hogy még nincs utód. Erre ő azt mondja, hogy nem az én hibám, és – olyan gyönyörűen van megfogalmazva – azért, mert a fiad nem tud az én méhembe egy kicsi gyerekecskét beletenni. Ha lenne egy ilyen gyerekecske, akkor minden felgyülemlett szeretetét oda tudná neki adni, és nem lenne semmi dráma. 

– Szerelmes Szergejbe? Meg lehet határozni, hogy mikortól? 

– Biztos, hogy az első pillanatban megérinti, biztos, hogy soha őrá még nem nézett így férfi. És olyan vehemenciával közelít ehhez a nőhöz, akinek a lelke ki van éhezve a szeretetre, a simogatásra, ölelésre, hogy biztosan beleszeret, mert ezt meg tudja neki adni a férfi. 

– Bűntársak is lesznek. A későbbi ragaszkodásban inkább ennek van szerepe, vagy a szerelemnek? 

– Utána már biztos, hogy teljes mértékben a bűnök és az elkövetett tettek kötik össze őket. 

– Ez egy Liza-típusú nő, ugye? 

– Az én fölfogásomban. Mondták is nekem, hogy csináljam keményebbre az elejét, de nem akarom, a Boriszhoz való viszonyát sem. Megfontolom, és megpróbálok karakterisztikusabban játszani, de ez a nő nem kemény, nem egy vaslady – az én fölfogásom szerint. Liza pedig sokkal ábrándosabb az elején. 

– Hogy értelmezed a végén a bosszút? 

– Ahogy Vidnyánszky Attila fogalmazta meg: ha én nem lehetek boldog, ne legyen más sem. Ez nekem elég, hogy meg tudjam tenni, hogy megfogom a karját, belököm, és utána beugrom. 

– De még előtte visszamegyek, és a szemébe nézek… 

– Igen. Tessék: megtettem, és meg fogom most tenni, most látsz utoljára, és semmi értelme nincs tovább az életnek. Amikor látja, hogy ugyanúgy néz arra a másik nőre, ahogyan őrá nézett nem sokkal előtte, akkor törik el benne valami, az láttatja meg vele, hogy mit tett. Addig nem látja. 

– Addig akár a száműzetésben is boldog lehetne. 

– Igen, akárhol, mert együtt vannak. 

– Mikor döntöd el, hogy megölöd a férjed? Már a hazaérkezése előtt? 

– Ez a kérdés nincs elvarrva, minden énekesnő magának dönti el. Sok ilyen szál maradt nyitva, hogy a közönség beleképzelhesse a saját életét. 

– Fel tudod őt menteni? 

– Nem. Ő sem tudja magát, azért lesz öngyilkos. Azok az emberek nagyon hívő emberek voltak. Az öngyilkosságot választani a legnagyobb bűn volt, és ő a legnagyobb bűnöket (hogy embert ölt), megtetézi a legnagyobb bűnnel, hogy magát megöli. És nem fog tudni ezzel senki előtt, és Isten előtt sem elszámolni.

Hasonló bejegyzések