Decemberben debütál Magyarországon korunk egyik vezető belcanto-tenorja, Juan Diego Flórez. Ennek kapcsán kértük rövid beszélgetésre a világhírű művészt. BÓKA GÁBOR interjúja
– Operai karrierjét megelőzően más műfajokban is kipróbálta magát. Melyek voltak ezek, s melyiket szerette közülük legjobban?
– Gyerekkoromban nagyon szerettem a popzenét és a perui muzsikát. Mindig is szerettem énekelni, s mind popzenét, mind perui zenét sokszor énekeltem. Emellett dalokat is írtam saját magam számára.
– Ma belcanto-specialistaként ismeri Önt a világ. Ön választotta ezt a repertoárt, vagy a hangi adottságai terelték ebbe az irányba?
– Mindig is jó énekhangom volt, s észrevettem, hogy ez éppen megfelelő a belcantóhoz. Az Egyesült Államokban folytatott tanulmányaim idején ez még nem volt egyértelmű, de Ernesto Palacio (ma Flórez tanára és menedzsere – a szerk.) felhívta a figyelmemet erre a képességemre. Ezután együttkezdtünk dolgozni, s mind többet tudtam meg a belcantóról. Igaza volt.
– Mit érez, amikor hagyományokat tör meg? Természetesen Tonio áriájának megismétlésére gondolok a Scalában…
– Fogalmam sem volt, hogy a Scalában tilos ráadást adni! Másnap nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, milyen nagy dolgot vittem véghez…
– Miért csak egy produkcióban énekelte a Rigoletto mantuai hercegét?
– Valójában két produkcióban énekeltem, Drezda mellett Limában is. Fogom még énekelni, de megvárom vele, amíg elhagyom a technikailag legbonyolultabb belcanto szerepeket. Úgy érzem, bőven van még rá időm.
– Milyen irányba szeretné bővíteni a jövőben repertoárját?
– Nem szeretném bővíteni. Ha kivételezett helyzetben vagy, annak az az oka, hogy valamit jól csinálsz. Akkor miért is változtatnék rajta? Alkalmazkodom a hangom természetes fejlődéséhez, és ennek jegyében hozom meg a döntéseimet.
– Volt olyan szerep, amit visszautasított?
– Sok ajánlatot kaptam, hogy énekeljem el Arnoldot a Tell Vilmosból, de nem vállaltam.
– Sok olyan darabban lép fel, amelyeket nagyon ritkán játszanak. Könnyebb vagy nehezebb ilyen operákba fellépni, mint az alapművekben?
– Igazság szerint nem vagyok mániákus operarajongó, így viszonylag keveset tudok a hagyományokról is. De akár A sevillai borbélyban, akár a Nina, a szerelem bolondjában éneklek, mindig a lehető legjobbat szeretném nyújtani. Perfekcionista vagyok, a tökéletességre törekszem. Elégedetlen vagyok magammal, folyamatosan igyekszem javulni. Voltaképpen nem egyszerű ezt megélni, de valahogy mégis sikerül.
– Került már konfliktusba rendezővel? Melyik rendezői stílust kedveli a leginkább?
– Összesen két ilyen esetre emlékszem, de egyik sem volt olyan jelentős, hogy érdemes legyen beszélni róla. Az olyan rendezéseket szeretem, amelyek tiszteletben tartják a szöveget és a zenét.
– Gondolt már ara, hogy tanítson? Mit tudna átadni tanítványainak?
– Mostanában nem gondolkozom ilyesmin. Előbb magamnak is sokkal többet kellene megtanulnom az éneklésről ahhoz, hogy tanítani tudjak. De a jövőben nem tartom kizártnak.
– Mennyi időt tud szülőhazájában, Peruban tölteni?
– Nem túl sokat. Bőröndökből, repülőgépeken élek, abban a városban, ahol éppen dolgozom. Az állandó lakhelyem jelenleg Olaszországban van. De évente legalább egyszer igyekszem Peruban is énekelni. Van ott egy alapítványom fiatal zenekarok számára: megpróbáljuk segíteni a fiatalok zenei fejlődését és társadalmi előrejutását.
– Magyarországi bemutatkozása előtt meg kell kérdeznem: mit tud a magyar zenei életről? Dogozott már magyar zenészekkel?
– Azt hiszem, még sosem dolgoztam magyar kollégákkal. De nagyon szeretem Liszt Ferenc romantikus és szenvedélyes muzsikáját.
Donizetti: Az ezred lánya: Tonio áriája
Donizetti: Don Pasquale: Ernesto áriája
Donizetti: Rita – Allegro io son