„Három különböző pályafutásom volt…”

2008. június 27.

Alan Titus bemutatkozása a Művészetek Palotájában – PÉTERFI NAGY LÁSZLÓ interjúja

Alan Titus

Alan Titus

Igazi Wagner-színházzá változott júniusban a Művészetek Palotája, ahol a tavalyi nagy sikerű Rajna kincse- és Walkür-bemutatók után idén a Siegfried és Az istenek alkonya premierjével vált teljessé A nibelung gyűrűje-tetralógia előadássorozata. A bayreuthi Festspielhaus állandó dirigense, Fischer Ádám a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén olyan Ring-ciklust varázsolt a magyar közönség elé, amely minden szempontból megfelel a zenei igényesség és a modern operajátszás követelményének. Hartmut Schörghofer rendező korszerű látványvilága és napjaink vezető Wagner-énekesei is a bayreuthi mester szellemiségét hozták el a magyar fővárosba. Az egyik legkiemelkedőbb alakítást A Rajna kincse és a Siegfried Wotanjaként Alan Titus nyújtotta, akit hatalmas hangmatériája és egyénisége eleve a főisten megszemélyesítésére predesztinál. Ugyanakkor a pályájának 37. évében lévő amerikai énekművész minden regiszterben kiegyenlített technikája, hajlékony legátói révén a zenei szövet belső íveit, rejtett finomságait is felszínre hozza. A XX. század korszakalkotó Wagner-szopránja, Astrid Varnay 2000-es bayreuthi szerepdebütálását követően így méltatta művészetét: „Ő olyan Wotan, aki énekel, aki igazi belcanto technikával rendelkezik. Ha az olasz énektechnika a német technikával párosul, ez a legjobb hangi megvalósítást eredményezi.”

– Művészi életutamra visszatekintve elmondhatom, három különböző pályafutásom volt. Kezdő énekesként olyan szerepek mellett, mint a Bohémélet Marcellója, a Così fan tutte Guglielmója, Papageno, Figaro, Mercutio és Pelléas, sok barokk zenét, illetve operettet, többek között A víg özvegy Danilóját énekeltem. Negyvenévesen az olyan súlyosabb karakterekre tértem át, mint Don Giovanni, Posa márki vagy Hindemith Cardillacja, s csak ötvenévesen vállalkoztam a nagy Wagner-hősök megszemélyesítésére. Sajnos, sok pályatársam pont az ellenkező utat járja végig: húszéves korukban Wagnert énekelnek, és egy-másfél évtizeden belül teljesen kiégnek. Minden életkorban csak a megfelelő szerepeket lehet vállalni, és a fachváltásnak a szervezet biológiai változásait is követnie kell. A test felépítése az évek során egyre jobban kiteljesedik, erősödik, érik, akár a jó tokaji bor. Ez a folyamat nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ne okozzon nehézséget egy százfős óriászenekart áténekelni. Fiatal művészként szerencsém is volt, mivel jó énektanárokhoz is kerültem. Első mesterem a német, második az olasz iskola hagyományait képviselte. Sokat segített a helyes hangszín és hangképzés eltalálásában az is, hogy sokat hallgattam olyan énekesek felvételeit, mint Piero Cappuccilli vagy Giorgio Tozzi. A legjobb olasz hangzást próbáltam utánozni, és ez az aprólékos, mikroszkopikus munka vezetett saját hangi adottságaim feltérképezéséhez és kibontakozásához. Korábban számos dalestet is adtam, de tizenöt éve jelenlegi repertoárom és az állandó operaszínpadi készenlét nem enged teret ennek. A hősbariton szerepkörre akkor kezdtem rátérni, amikor az Egyesült Államokból Európába költöztem. A müncheni operaház tagja lettem, és a főzeneigazgató, Wolfgang Sawallisch személyében értő mentorra találtam. Ő tudatosan, lépcsőzetesen építette fel repertoáromat, egyre magasabb követelményeket támasztó feladatokat kínálva fel.

– Pályafutása kezdetén könnyebb szerepeket énekelt, de már ekkor is olyan emlékezetes előadásokban működött közre, mint Bernstein Miséje a szerző vezényletével vagy R. Strauss Ariadnéjának Harlekinje a Metropolitanben, Montserrat Caballé és Tatiana Troyanos partnereként, James Levine zenei irányításával. 

Wotan - A Rajna kincsében (Fotó: Müpa)

Wotan – A Rajna kincsében (Fotó: Müpa)

– Még főiskolásként ért az a megtiszteltetés, hogy a washingtoni Kennedy Center megnyitóján Bernstein Miséjében lépjek fel. Igazi megmérettetés volt ez számomra, azért is, mert az amerikai zenekritikusok színe-java eljött az ünnepi eseményre. A hangi adottságaimhoz akkor nagyon illett ez a zene. Nem kellett mást tennem, csak egyszerűen, természetesen énekelni. A karmester ekkor Bernstein asszisztense, Maurice Peress volt, s hamarosan már a Maestro dirigálásával énekeltem lemezre a művet.
Operaszínpadon Washingtonban mutatkoztam be, 1971-ben, a Bohémélet Marcellójaként. A New York City Operában művészi fejlődésemre döntő hatást gyakorolt egy kiváló rendező, Frank Corsaro, aki New Yorkban egy színészstúdiót is vezetett. Az éneklés és a színművészet elválaszthatatlan szimbiózisa azóta végigkísér a pályámon. A súlyos drámai hősök mellett azonban szívesen alakítanék vígoperai figurákat is. Egyéniségemhez legközelebb Verdi Falstaffja áll, mivel alapjában véve én egy vidám személyiség vagyok. Számomra sokat jelent a humor és az öregedő, pocakos lovag megformálása komikai vénám megmutatására ad lehetőséget, amellett hogy a Shakespeare-drámában rejlő mély filozófiai tartalmat közvetítem a hallgatóságnak. A jövő évadban a bécsi Staatsoperben alakítom Falstaffot Daniele Gatti vezényletével, akivel Bolognában egy emlékezetes Tosca-előadásban léptem fel. Scarpia is egy érdekes, sokrétű szerep és büszke vagyok, hogy Olaszországban többször énekelhettem. Olasz operát Itáliában énekelni egészen más, mint a világ bármely más táján.
 

– A bayreuthi Festspielhausban éppen tíz éve, A bolygó hollandi címszerepében mutatkozott be. Alakítása reveláció erejével hatott, nemcsak a nemzetközi szaklapok méltatták elismerően, hanem a szakértő közönség is egyértelmű lelkesedéssel üdvözölte. Ami egyre ritkábban fordul elő Wagner színházában, mivel még a legkiválóbb előadóknak is jócskán kijut a rosszindulatú véleménynyilvánításokból. 

Hartmut Welkerrel a Siegfriedben (Fotó: Müpa)

Hartmut Welkerrel a Siegfriedben (Fotó: Müpa)

– Nagyon ideges voltam, mikor a debütálásomra készültem, ráadásul a Hollandi – véleményem szerint – a legnehezebb szerep. Mindig lámpalázam van, mielőtt alakítom, nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Wotan is komoly felkészültséget és az érzelmek végtelen gazdagságának kifejezését igényli, de ez három estére elosztva mégsem annyira koncentrált, mint a Hollandi. A feszült időszak meghozta az eredményét, Bayreuth semmihez sem hasonlítható teátrum, melynek légköre hosszú időre bűvkörébe vonja a művészeket. Wotant először 2000-ben formáltam meg a Zöld Dombon, egy három hónapos intenzív próbafolyamat után. Giuseppe Sinopoli vezényletével és Jürgen Flimm rendezésében egy maradandó előadás-sorozat született. Flimm számomra az ideális rendező megtestesítője, a próbák során összeállt mindaz a művészi tapasztalat, amit ő a harmincéves pályafutása alatt és amit én a harmincéves pályafutásom alatt elsajátítottunk. Munkamódszerében a szabadság és a fegyelem ideális kombinációját valósítja meg, egy érett művész számára is új kifejezési lehetőségekre világít rá. Sinopoli, az olasz tradíció világából érkezve a germán zene érzelmi telítettségét juttatta érvényre koncepciójában. Sajnálatos módon, 2001-ben eltávozott közülünk, halála mindenkit felkavart. Bayreuthban Fischer Ádám vette át a helyét, akivel szintén izgalmas Ring-ciklusokat hoztunk létre. Művészileg nagyon jól megértjük egymást, s boldog vagyok, hogy itt, Budapesten is felejthetetlen előadásokban énekelhettem pálcája alatt. A Művészetek Palotájában a zenei megvalósítás mellett fontos szerep jutott a vizualitásnak is. Hartmut Schörghofer rendezése a zenét szolgálja és a vetítések, a filmes elemek különlegesen alkalmasak a drámai folyamat érzékeltetésére.
A magyar fővárosba korábban csak egy lemezfelvétel erejéig jutottam el. Beethoven Fidelióját vettük fel a NAXOS kiadó számára, Halász Mihály vezényletével. Kedves emlékeket őrzök a felvételről, amelyen megtiszteltetés volt olyan kiváló énekesek társaságában részt venni, mint az azóta elhunyt két főszereplő, Inga Nielsen és Gösta Winbergh vagy Kurt Moll, aki pár éve visszavonult az aktív szerepléstől. A magyar zenészek játéka már akkor, a stúdióban is megragadott érzelmi telítettségével, lelkesültségével, szabad, kifejező stílusával, s ez most, a Ring-ciklus során is határozottan érvényesült…

Fotók: Művészetek Palotája (Pető Zsuzsa, Pólya Zoltán)