„Ha száz gyerekből tízet megérint az opera…” – Komor Ágnes, az Ifjú Operabarátok Körének ügyvezetője

A Budapesti Operabarátok Egyesületének ifjúsági tagozataként jött létre 1993-ban az Ifjú Operabarátok Köre. A szervezet decemberben ünnepelte alapításának tizedik évfordulóját – ebből az alkalomból beszélgettünk az ügyvezetővel, Komor Ágnessel. ÁDÁM TÜNDE interjúja

Komor Ágnes– Hogyan kezdődött?

– Régi vágyam volt, hogy legyen idegenvezetés az Operaházban. Ez az álom 13 éve vált valóra, és nagyon örülök, hogy részt vehettem a megszervezésében. Ez volt az első lépés. Magam is vezettem néha gyerekcsoportokat, és egy ilyen alkalommal szembesültem azzal, hogy mennyire hiányzik egy olyan program, ami a gyerekekre koncentrál, megismertet velük nemcsak egy-egy operát, hanem az egész mechanizmust, mindazt, ami egy előadás létrejöttéhez szükséges. Ezután fordultam az akkori igazgatóhoz, Ütő Endréhez és Külkey Lászlóhoz, az Operabarát Alapítvány elnökéhez az ötletemmel, és belevágtunk. Először egy kiállítást hoztunk létre…

– Ez az a kiállítás, amely jelenleg is „utazik” az országban?

– Igen. Az „Operaélet fejlődése a XX. Században” címmel 26 tabló foglalja össze a hazai operajátszás történetét az Operaház megnyitásától 1970-ig.

– Miért érdemes ifjú operabarátnak lenni? Mit foglal magában a tagság?

– Jelenleg 58 iskolával állunk kapcsolatban, és 1700 tagunk van. Számukra lehetővé tesszük, hogy egy jelképes tagsági díj fejében (200 Ft/év) részt vegyenek a programjainkon, például a főpróbákon. Büszkék vagyunk rá, hogy tagságunk egyharmadát vidéki gyerekek alkotják.

– Fontos Önnek, hogy a vidéki gyerekeket is eljuttassa az Operába?

– Igen. Vagy ha nem őket az operába, akkor az operát hozzájuk. Így jött létre a „Házhoz visszük az Operát” című műsor, mely a legsikeresebb programunk, 1996 óta működik. Az Operaház művészei áriákat, duetteket adnak elő Mozart, Rossini, Erkel és Kacsoh Pongrác műveiből. A koncertet keretjáték fogja össze, ebben a budapesti Jedlik Ányos Gimnázium diákjai működnek közre. A gyerekekkel játékosan ismertetik meg például, hogy milyen hangfajok vannak, hogyan kell egy jelmezt viselni a színpadon, vagyis csupa érdekességet hallanak.

– Nehéz volt művészeket toborozni a programhoz?

– Egyáltalán nem. Az énekeseink (Gémes Katalin, Fülöp Zsuzsanna, Sárkány Kázmér, Szvétek László) hatalmas lelkesedéssel vesznek részt a koncerteken, az évek során a maguk egyénisége szerint formálták is a műsort. Oberfrank Péter a kezdetektől 1998-ig volt zenei vezetője a programnak, és miután ő Szegedre szerződött, Kaposi Gergely vette át a feladatát.

– Milyen programokat szerveznek még a gyerekeknek?

– Minden évben, általában tavasszal, megrendezzük a Nyílt Napot. Ilyenkor az egész országból érkeznek gyerekek, körülbelül ezernyolcszázan. Körbevezetjük őket a Házban, megnézik a műhelyeket, a díszlettárat, a jelmeztárat, és felmehetnek a színpadra is, a díszletek közé. Nagyon élvezik, hogy bejárhatják az egész színházat a zenekari ároktól a zsinórpadlásig, és – természetesen – beülhetnek a nézőtérre is.

– A sikeres programokhoz is pénz kell. Hogy állnak a szponzorokkal?

– Meglehetősen alacsony költségvetésből dolgozunk. Sokkal több elképzelést meg tudnánk valósítani, de nehéz szponzorokat találni. A legnagyobb gondot a közlekedés okozza: nagyon drágák a buszok, amikkel a gyerekek eljutnak a koncertekre, előadásokra.

– Vannak kapcsolataik a külföldi operabarátok ifjúsági tagozataival?

– Igen, így jutottunk el 1998-ban egy-egy csoporttal Bécsbe és a Salzburgi Ünnepi Játékokra is. Az utóbbi csereprogram keretében zajlott, nálunk is vendégeskedtek osztrák diákok.

– A különféle programok mellett rendszeresen hirdetnek pályázatokat is. Idén mi lesz a téma?

– A pályázati felhívásokat minden évben a Nyílt Naphoz kapcsoljuk. A tavalyi rajzpályázat nem várt sikert eredményezett: egy sorozatot képeslapként jelentettünk meg, ezek meg is vásárolhatók. Idén a Wagner Társasággal összefogva közös pályázatot hirdetünk az Operaház májusi Lohengrin-felújításához kapcsolódva. Jelmez- és díszlettervekkel lehet pályázni, a 15 és 25 év közötti korosztály terveit várjuk.

– Az Ifjú Operabarátok nem titkolt célja a közönségnevelés. Milyen visszajelzéseket kapnak? Sikerül megszerettetni a műfajt a gyerekekkel?

– Ezt a tevékenységet a pedagógusok nélkül nem lehetne végezni. Rajtuk keresztül tudjuk elérni a gyerekeket. Évről-évre egyre többen jelentkeznek a programjainkra, tehát vannak pozitív visszajelzések. Én optimista vagyok. Ha száz gyerekből tízet megérint az opera műfaja, máris nyertünk. Mi egy lehetőséget kínálunk a gyerekeknek: megmutatjuk, hogy ilyen zene is létezik. Még ha nem is fognak komolyzenét hallgatni, akkor is tudják, hogy van hová fordulni. A zenéhez mindig lehet menekülni.

– Az Operabarátok évfordulója mellett még egy kerek évfordulót ünnepelhetett tavaly: immár ötven éve tagja a Magyar Állami Operaháznak. Hogyan lett hárfaművész?

– Véletlenül. Szerettem volna bekerülni a Zeneakadémiára, és éneket tanulni. Az apám ezt ellenezte, mert nem volt elég nagy a hangom. Elvitt egy énektanárhoz, aki azt mondta, hogy remek Mozart-szubrett lehetnék. Apám ezt továbbra sem támogatta, végül a családunk egy barátja adta az ötletet, hogy keressem fel Rékai Miklóst, a hárfatanszak vezetőjét, akinek éppen nem volt növendéke, így még örült is, hogy beiratkozom hozzá.

– Sok kedves emléket őrizhet az édesapjáról. Az ő pályájából, életútjából mit tudott a saját életében, munkájában megvalósítani?

– Mindig is csodáltam azt a művészi alázatot, ami őt a munkájában, hivatásában jellemezte. A gyerekek szeretete, az ifjúságnevelés is nagyon fontos volt a számára, innen való az én személyes indíttatásom is; így kezdtem el – már nyugdíjasként – a fiatalokkal, a közönségneveléssel foglalkozni.