Grazi keringő – Beszélgetés Bátori Évával

Az év fordulója Bátori Éva, az Operaház magánénekese számára az operett jegyében telt. Miközben itthon a Denevér Rosalindáját alakította, Grazban a Csárdáskirálynő bemutatójára készült Peter Konwitschny rendezésében. Erről és következő munkáiról kérdeztük a művésznőt. FÜLÖP KÁROLY interjúja

Bátori Éva
Bátori Éva

– Grazban, Ausztriában évek óta fellépsz. Mikortól datálódik kapcsolatod az ottani színházzal? Milyen szerepeket alakítottál már kint?

– A Staatsoper stúdiójában voltam tanonc – innen a kapcsolat az osztrákokkal. Bécsben, kezdőként Serviliát énekeltem, de voltam a Staatsoperrel Japánban, s a kínai operaház megnyitójára – ami nagy világpolitikai esemény volt – Grófnéként engem vittek magukkal. A Wiener Mozart Orchesterrel évekig dolgoztunk együtt. Bregenzben Micaelát, St. Margarethenben pedig Desdemonát énekeltem. Grazban is énekeltem többször, például Rosalindát is. Graz szép város, és a színháza is gyönyörű. Na, nem annyira, mint a miénk. Úgyhogy büszkeségből az Operát ábrázoló kis füzetecskéket osztogattam premierajándékul az ottani kollégáknak.

– Más-e az ottani mentalitás? Van-e, amit megszerettél, irigyelsz a külföldi társulat munkamódszeréből?

– Bizony, sok minden más. Rend van és nyugalom. Például minden hétfő szabad, a délutáni, négyórányi pihenőidő szent és sérthetetlen. „Jól felfogott saját érdekünkből. A színház akkor jó, ha az énekesek jók benne. Az énekes meg akkor, ha megvannak a feltételei, hogy jól teljesítsen” – mondják arrafelé. Ettől az évtől új intendánsasszony van az intézmény élén Elisabeth Sobotka személyében. De a váltás ott nem úgy működik, mint Magyarországon általában. Nem rugdosta ki a fél színházat, nem hozta a saját embereit. Határozott, de tüneményes nő, igen NŐ! És nem is játssza el, hogy férfi. Régről ismerem őt: lentről kezdte, és végigjárta az összes lépcsőt az intendáns posztig, nem itt kísérletezget. Úgyhogy – ahogy mondani szoktuk – nem lehet kilóra megvenni.

– Fő profilod az opera. Mégis, most operettre kértek fel. Hogyan fogadtad, hogy napjaink egyik legkeresettebb rendezőjével dolgozhatsz együtt?

– Lipcséből ismerem Konwitschnyt, ott volt a Stúdió után az első munkahelyem. Akkor az általa rendezett Bohéméletben játszottam Mimit. Szeretetre és szigorra egyaránt inspirálható ember, engem mindig meg tud győzni, fantasztikus mestere a rendezésnek. Mindent tud a szakmájáról és a zenéről. Kotta nélkül játssza a Csárdáskirálynőt. Bizony, jól hallod, fantasztikusan zongorázik. Szerintem ugyanúgy lehetett volna zongoraművész vagy karmester, mint rendező! A legapróbb hibát kiszúrja, például az egyik próbán a harmadik felvonás egyik jelenetében egyszer csak beszól a cigánybandának, hogy „bocs, de szerintem valaki f-et játszik…” A brácsás már tartotta is föl a kezét…

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

– Milyen volt Konwitschnyval együtt dolgozni? Milyen egyéniség, milyen ember? Mit vár az énekesektől?

– Iszonyú fárasztó, mert bár ő 65 éves, de elfogyaszt bennünket reggelire, olyan energiamennyiséggel rendelkezik! Mindenkivel a neki megfelelő módszerrel dolgozik. Megy a jelenet, színpadon az egész kórus meg az összes szólista, Stazi énekel. –  Állj! Te most mit gondolsz? Mi játszódik le a fejedben ez alatt? ” – kérdezi tőlem. És ehhez hasonló kérdéseket tesz fel mindenkinek, minden szereplőt szépen végigvezet a szerep ívén. Mint ahogy a koncepció is elejétől végig él. Nem bele-belekapdos, mindent alaposan kidolgoz, semmi sem maradhat félbehagyva. Lehet vele egyetérteni vagy elutasítani, de elismerni muszáj!

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

– Milyen Konwitschny Csárdáskirálynője? Mi a koncepció lényege? Gondolom, nem a hagyományos felfogásban rendezte meg Kálmán Imre operettjét.

– Ez „Az A bizonyos” Csárdáskirálynő. A drezdai, amiért beperelték. Manapság sok színház küzd a pénztelenséggel, ezért aztán kész produkciókat vesznek meg. Így jött ez Grazba.
Hát, igen, nem az a szokványos. Én például egy fejetlen hullával táncolok mint Sylva Varescu. Az első világháborúban – a darab születésének idején – játszatja Konwitschny. Az „Urak” mulatnak, de kinn már javában bombáznak. Tehát fölmegy a függöny, a színpadkép gyönyörű, majd szépen lassan egyre több lesz a bombák ütötte lyuk, beszakad a tető stb.

– Milyenné formáltátok együtt Sylviát? Megvalósulhattak saját ötleteid is?

– Amit nem akartunk – egyikünk sem –, az a bizonyos operettprimadonna. Nem is az lett hál’ Istennek! Egy embert kellett formálnom, művésznőt, aki olyan, mint mi, művésznők vagyunk általában. Szeszélyesek, ugyanakkor a realitás látásának kényszerű képességével.

– Mikor az interjút egyeztettük, még javában próbáltatok. Azóta megvolt a premier is. Hogyan fogadta a közönség az előadást?

– Természetesen vegyesen fogadták. Aki a Konwitschny-nevet látja mellette, az tudja, mit várjon. Azoknak tetszett. Akik nem voltak hajlandóak nyitottá tenni magukat, vagy demonstrálni akarták, hogy „kérem, ez nem operett”, azok búúztak. Megjegyzem, én mindkét nézetet el tudom fogadni.

– Mikor lesznek még előadások?

– Tíz előadás lesz még április végéig.

– Február 9-én az Operaházban vendégszerepel a Pozsonyi Nemzeti Színház Pillangókisasszony produkciója Konwitschny rendezésében. Te mint Cso-cso-szán alakítója megnézed az előadást? Esetleg ismered?

– Nem ismerem, de mindenképpen meg fogom nézni.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

 – Mostanában a Rózsalovag itthoni bemutatójára készülsz. Hogyan tudod időben egyeztetni a kiutazásokat, a próbákat és a felkészülést? Könnyen megy az átállás a kétféle – opera/operett – stílusra?

– A Denevér és a Csárdáskirálynő csak kirándulás, az én szakmám az operaéneklés. A Rózsalovag ötéves vágyam. Hálás vagyok, hogy elénekelhetem. Az égiek a tenyerükön hordoznak. Hiszen nem ajándék-e, hogy pont a Rózsalovag előtt tartózkodom Ausztriában ennyit, hogy a Csárdáskirálynő kapcsán egy osztrák színésszel nyílt alkalmam a német kiejtésemen dolgozni.
Nagyon várom, milyen lesz Andrejs Zagarsszal együtt dolgozni, főleg Konwitschny után. Különben biztos szuper lesz; mikor itt volt, említette, hogy ő színész volt. Ez a Rózsalovag esetében nagyon fontos, hisz pont a Richard Strauss-Hofmannsthal levelezésekben lehet olvasni: „Nos, a szokványos operaénekesekkel nehéz lesz. Színészekre lesz szükségünk.”
Ludwig Kusche pedig valahogy így ír: Ahogy az emberi férfit Wagner helyezte az opera színpadára Hans Sachs alakjában, úgy az emberi nőt Richard Strauss a Tábornagynééban.”
Nem kevesebb, mint ez a feladatunk.

(A fotók a művész magángyűjteményéből valók.)