Gildától Gildáig

2017. július 10.

Szemere Zita 2014 óta az Operaház magánénekesnője, számos szerepét követően a nyár elején Gildaként is debütált az Operaház színpadán. Az elmúlt és a következő évadról beszélgettünk vele. KOVÁCS ALEXANDRA és FAZEKAS JÚLIA interjúja

Szemere Zita (fotó: Hornyák Adrienn)

– Négy évvel ezelőtt Szegeden mutatkoztál be Gildaként, most pedig ismét ezt a szerepet alakítottad az Operaházban. Milyen érzés volt visszatérni Verdi operájához?

– Annak idején ebben a szerepben debütáltam, ezért is áll hozzám nagyon közel; ráadásul a kedvenc operámról van szó. Nagy megtiszteltetés, hogy akkor elénekelhettem; a másik álmom pedig az volt, hogy az Operában is megtehessem ezt. Most ez is teljesült, nagyon örülök neki. Persze első szerepként nagy feladat volt Gilda, de az életemben mindig úgy alakulnak a dolgok, hogy ha valamire ráállít a Jóisten, akkor abban teljesen elmerülök, rögtön jöhet a mélyvíz. Ebben az esetben is így történt: nagy szerencsém volt, hogy megkaptam a szerepet. Szegeden azért volt izgalmas, mert az volt az első színpadi produkcióm; Budapesten viszont az a megtiszteltetés motivál, hogy nagyobbnál nagyobb énekesnők után lehetek Gilda. Ráadásul olyan partnerekkel, akik a világ legnagyobb színházaiban énekelnek!

– Változott négy év alatt a szerepfelfogásod?

– Ma már hangilag és színészileg egyaránt másképp formálom meg Gildát. Az ember és a hangja egyaránt érik, komplexebb lesz, és jobban át tudja élni a szerepet. Négy év elteltével sokat változtam, az összes színpadi tapasztalatomat fel tudom használni, és egyre több dolgot tudok előszedni a színészi eszköztáramból, amelyekkel gazdálkodhatom.

Saját magam számára is érdekes, hogy mennyivel másképp csinálom most, mennyivel kislányabb voltam néhány évvel ezelőtt.

Úgy gondolom, fel kell nőni ehhez a feladathoz, mert nem könnyű szerep Gilda: nehezek a benne végbemenő érzelmi átalakulások. Fiatal lányból érett nővé válik, aki feláldozza magát, és meghal a szerelméért. A haláljelenet is érdekes, ebből a szempontból nincs két egyforma alakítás. Én úgy képzelem el, ahogy most is játszottam, hogy ez nem szomorú befejezés, mert meglátom a halott anyámat, és felé nyúlok, utána vágyódom. Érzem, hogy vége a szenvedésnek, és ebben a lelkiállapotban halok meg, nem pedig „ó de nagyon fáj – és kinyúlok”. Számomra fontos az alázat a zene és a szerep iránt is, sokkal magasabb rendű cél megvalósítani azt, amit a nézőnek látnia kell, mintsem hogy magamutogatás legyen a vége.

Gilda a Rigolettóban (fotó: Nánási Tamás)

Tegnap este énekeltem, de még mindig nem jöttem ki belőle. Persze, én vagyok Szemere Zita, de az előadás közbeni gondolataim folytatódnak – hiába halok meg. Nem lehet egyszerűen kiszállni belőle, ez nem megy csettintésre. A tapsrendkor jóformán azt sem tudom, hogy hol vagyok, de ki kell menni – és ha az ember belemerül a szerepbe, ez nehéz.

– Idén Wagner Siegfriedjében is szerepeltél, ami számodra teljesen új feladatot jelentett.

– Igen, még nem énekeltem Wagnert. Megmondom őszintén, mikor megláttam a felkérő levélben, hogy ott áll a Siegfried, az Erdei madár szerepe, először megijedtem: Úristen, Wagner! De gondoltam, a vezetőség csak tudja, hogy mi való nekem. Szerencsére így is lett. Megtiszteltetés volt benne szerepelni, hiszen egy Wagner-darabban, bármekkora szerepet is énekelünk, bizony fel kell kötni a nadrágot. A lényeg: nagyon jó volt csicseregni benne.

Zerlina a Don Giovanniban – Erwin Schrott és Sándor Csaba partnereként (fotó: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)

– Vidám szerepek után idén Gilda voltál, jövőre pedig Melinda a Bánk bánban. Milyen az átállás?

– Úgy érzem, a karakteremhez közel állnak a komikus szerepek. A többiek, azt hiszem, vidám embernek tarthatnak. De ahogy ez lenni szokott, belül egész más folyamatok zajlanak.

Az a vidámság, ami kifelé látszik, belül másképp néz ki. Hiába kedves és vidám valaki, nagyon sok dráma zajlik benne.

Eddig arra volt lehetőségem, hogy a vidám oldalamat mutassam meg inkább, és szeretem ezt a vonalat, önfeledten lehet benne lubickolni. Érdekes persze, hogy az első szerepem nem ilyen volt, de utána megadta a sors, hogy másban is kipróbáljam magam. Nagyon szeretem a vígoperai szerepeimet, akár Blondét vagy Norinát.

A szegedi Rigolettóban Kelemen Zoltánnal

– Milyen Gildát énekelni ezek után? Nagyon jó, hogy elővehetem ezeket az érzéseket, és megmutathatom a másik oldalamat, hiszen az ember összetett, és időről időre másik oldalunk kerül előtérbe: mindig az, amelyiket a szerep megkívánja.

Melinda nagy falat. Egy újabb lépcsőfok afelé, hogy az ember megvalósítsa önmagát és bizonyítani tudjon – főleg magának. Melinda érett nő, akinek gyereke van. Nagy kihívás a karakter, de hangilag is az: drámaibb színt kíván. Az én esetemben fontos, hogy mindez ne menjen a hang rovására, mert nekem nem drámai, hanem lírai koloratúrszoprán hangom van. Ez összetett feladat, sokat kell rajta dolgozni, de nagyon várom. Már próbálunk az őszi premierre, aztán kisebb szünet jön, és augusztusban folytatjuk a munkát. Kertesi Ingrid, a tanárom énekelte már a szerepet, így biztos vagyok benne, hogy mindenben segíteni fog nekem a siker érdekében.

Vidnyánszky Attila rendezéséről pedig elöljáróban annyit, hogy nagyon hiteles és jó lesz: szerintem mindenkinek oda fog tapadni a szeme a színpadra.

Ha két szereplő csak áll, olyankor a háttérben történik valami, szinte filmszerűen – nagyszerű lesz.

A Parázsfuvolácskában Megyesi Zoltánnal (fotó: Vermes Tibor)

– A következő évadban sok új szereped lesz, például A szerelmi bájitalban is a már említett Bánk bán mellett. Mit jelent ez számodra?

– Nagyon megtisztelő érzés, hogy ilyen sok mindenben számítanak rám. Számomra fontos a hit. Higgyünk abban, hogy sikerülhet, és én ezt így is érzem magamban! Ha mindig aszerint cselekszel, amit érzel, abból csak jó sülhet ki.

A saját érzéseim után megyek. Kell a zene szeretete és az alázat: ez, no meg a szerepek, előbbre valók, mint én magam.

Úgy tűnik, hogy amit eddig letettem az asztalra, azt eredményezi, hogy továbbra is bíznak bennem, mert látják a fejlődést. A szereptanulás könnyen megy, ezzel sincs gond – a francia nyelvvel küszködöm néha, de a dramaturgok sokat segítenek.

– Mi várható a nyárra, hol lehet majd téged hallani?

– Július 2-án a keszthelyi Festetics Kastélyban a Budafoki Dohnányi Zenekarral léptem fel, Pergolesi Stabat Materében. Egy nappal később a Vajdahunyadvári Zenei Fesztivál nyitókoncertjén a Carmina Buranában énekeltem, aminek külön örültem, mert nagyon szeretem ezt a darabot; ezúttal a Zuglói Filharmóniával közösen adtuk elő. Ami pedig a jövőt illeti: július 23-án Vácott ismét egy Carmina Burana lesz, valamint július 28-án az OperaFüred rendezvényen fogok fellépni. Vártam és várom ezeket a fellépéseket, egyáltalán nem tehernek élem meg őket, hiszen így is lesz időm pihenni; a szükséges pluszt jelentik számomra, mert nagyon szeretek énekelni.

Fotók: Hornyák Adrienn, Nánási Tamás, Vermes Tibor, ill. Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház

Hasonló bejegyzések