Dózsa szerelmei

2014. november 14.

A készülő Dózsa György-előadás alkalmából a két női főszereplővel, Fodor Beatrixszal és Miksch Adriennel beszélgettünk. KONDOR KATA interjúja

Fodor Beatrix

Emlékszel még a darabbal kapcsolatos első benyomásaidra?

Fodor Beatrix

Fodor Beatrix

2010-ben ismertem meg a darabot, az akkori koncertet Oberfrank Géza szervezte, és ő készítette el a saját átiratából a húzott változatot, amit énekeltünk. Vele próbáltuk be a darabot, és sok információt is adott róla. Akkor az tűnt leginkább szívbemarkolónak a szerepemben, ahogyan ez a lány feláldozza magát a teljesen érdemtelen, hűtlen, áruló szerelméért.

Milyennek látod Rózsa karakterét?

Végtelenül naiv, hűséges, irtózatosan szerelmes, még rózsaszín szemüvegen keresztül látja a kedvesét. Micaela jut eszembe róla, Agáta A bűvös vadászból, és persze Melinda; azok a szopránok, akik annyira szeretik a szerelmüket, hogy akár föl is áldozzák magukat érte. Rózsa is így tesz: tudja, hogy Laura megdobogtatta a párja szívét, ezért kigondolja a ruhacserét, hogy inkább őt öljék meg a másik nő helyett. Ugyanakkor most már sokkal több érzelemmel éneklem a darabot, mint annak idején. A koncertszerű előadás érdekessége, hogy bent vagyunk egymás jeleneteinél: legszívesebben szétverném Dózsa fejét, mikor Laurának udvarol. További különlegesség a darabban, hogy Rózsa szerepének nincs vége a halálával, hanem angyalként visszatér. Ezt énekelni is nagyon érdekes, kicsit kísérteties, kicsit borzongató, de ugyanakkor gyönyörű, ahogyan a lány áldást hoz a mű végén.

Színpadon előadva is nagyon jó lenne ez a szerep, bár magát a darabot talán nehéz hallgatni, csak egy pár slágerszám van benne, viszont Rózsa dallamai nagyon szépen ábrázolják a lelkét, ellentétbe állítva őt Laurával, vagyis Lórával, akinek a jellemét szintén szuperül festi le a zene. A fiúk része embertelenül nehéz, ahhoz képest, hogy mikor íródott a mű, meglepően modern, például Barna jeleneteiben néha az embernek nincs is pontos hangnemérzete. Hála Istennek, Rózsa kapta a szép zenéket és a szívhez szóló részeket. Nagyon örülök, hogy végre egy ilyen dallamos művet énekelhetek, amiben a hang sincs megerőszakolva.

Hogyan lehet egy ennyire tiszta és önfeláldozó karaktert hitelesen megformálni?

Máshogyan lehet hangilag és színészileg. Koncertszerű előadásban abban hiszek, hogy nagyon kell élni azt a szituációt, amiben a szereplő lehet. Segítenek a dallamok is: Rózsának talán csak egy kitörése van a Laurával való duettben, amikor azt mondja, „távozz el innen”, azon kívül végig gyönyörű zenéje van. Olyan ez, mintha csak rá kellene feküdni a hullámokra, és hagyni magam vitetni velük, ezért Rózsa nem is a hitelesség szempontjából kihívás.

És van egy nagyon érdekes élményem a művel kapcsolatban. Nekem a nagypapám a második világháborúban úgy halt meg, hogy nem is látta az anyukámat, csak megtudta, hogy megszületett. Valamiért Rózsa szerepe, amikor 2010-ben először énekeltem, olyan volt számomra, mint egy pszichoterápia. Amikor Barna megöli Rózsát, a zenekari rész, csatazaj olyan volt, mintha ott jártam volna a csatamezőn, és ott lett volna velem a nagypapám. Mikor Rózsa lelkileg készül a tettére, és beszél Laurával, odaképzeltem magam azokba a katonai sátrakba, a II. világháborúba, hogy ott járok a sötétben, és ott van ő is. A legvégén pedig úgy éreztem, mintha őérte és az ő lelkével énekelhetnék.

Nem nagyon megterhelő ezeket a tragikus figurákat előadni, akik szenvednek, meghalnak, feláldozzák magukat?

Ebben az esetben számomra nem, mert evidencia, hogy ez történik, olyan, mint egy egyenes vonal, amiben nincsenek kitérők, ok-okozati összefüggés van a dolgok között, az egésznek van értelme. A lány áldozata nem hiábavaló, nem is lehetett volna más az ő történetének a vége, mert annyira hisz, bízik, szeret, vágyik és vár, hogy csak ez az egyetlen útja lehetett neki. Rózsában fejlődés megy végbe, ezért bár tragikus a végkifejlet, mégis inkább fölemelő. Éppen azért, mert nincs vége a halálával, hanem visszatér, és a feloldozást ő hozza el.

Mit mondanál a műről azoknak, akik nem ismerik a darabot, vagy még bizonytalanok, eljöjjenek-e, miért érdemes meghallgatniuk?

Egyrészt nagyon jó a szereplőgárda, és ezt az operát is nyugodtan játszhatnánk, mindig van benne aktualitás, ha mélyebben belegondol az ember. Nagyon drámai a mű, iszonyú nehéz szólammal Dózsa György számára, és a zenekari anyag sem könnyű. Most egyetlen egyszer adjuk elő, és nem is lesz szcenírozva, de azért ezzel együtt is meg tudja érinteni az ember lelkét. A hatás attól is függ, kinek milyen a beállítottsága; aki érzékenyebb, azt az fogja megérinteni, hogy minden tettünkre van megbocsátás. Ebben a világban ez is nagy katarzis lehet az embernek.

Miksch Adrienn

Mit gondolsz Csáky Lóráról?

Miksch A

Miksch Adrienn

Ő mindaz, amire Dózsa vágyott férfiként, nemesként és talán emberként is – éppen ezért ő a szükséges “rossz”, mert amire ennyire vágyunk, szükségszerűen bekebelez, elpusztít bennünket.  Lóra szép is, gazdag is, valamint, ami mégoly fontos: megbecsült nemes család sarja. És ez számára eredendően adott, nem kellett érte megküzdenie.

Ebből adódóan másképp látja a környezetét: a vagyon csillogása nélkül, de a hatalom tudatában. Aggódik hazájáért és gyerekes örömmel tud rajongani minden olyan férfiért, aki ezért hajlandó tenni is. A politika az életének egyszerűen a része, belenőtt az évekkel az udvarban. Szépsége és rangja védi ebben a férfiak uralta világban a szókimondásával. Többet megengedhet magának, mint a többi hölgy – és ezt tudatosan ki is használja.  Hitvallása a haza szeretetében nem puszta póz, nem gyermeki naivitás, hanem felvállalt, komoly szándék.

Viszont ebben egyedül áll az udvarban.  Reménybeli partnert lát Bornemisszában (aki nemes, tehát minden módon közelebb áll hozzá) és a hős Dózsa Györgyben… aki vágyai miatt elbukik. Túl emberi.

Változott az előző előadás óta eltelt négy év alatt a szerepfelfogásod?

Igen, jelentősen. Akkor úgy gondoltam, hogy Lóra egy dáma, aki egészen elhivatottan támogat egy oldalt, és az akkori kornak megfelelően, háttérből, asszonyi kézzel befolyásolja a férfiak világát. Bár ezt most is így látom, a róla alkotott képem kiegészült: nem egészen biztos, hogy tudatos ez a döntéssorozat a lány részéről. Ő egy lázadó fiatal lány, aki azért lelkesedik, ha valaki szembe megy a hatalommal. Most az egész darabot játsszuk, míg 2010-ben húzott verziót adtunk elő, amiben nem teljesen ugyanez a történet rajzolódott ki.

Jókai drámája végén megtudjuk, mi lesz Lóra további sorsa, míg az operában nem. Mit gondolsz, hogyan képes a történtek után beilleszkedni a társadalomba?

Lóra a mű végén kiáll Dózsa mellett, végignarrálja a halálát, ezért biztosan megérinti a hősies önfeláldozás. Megtapasztalja, hogy mi a különbség aközött, ahogyan ő úri módon lelkesedik valamiért, és milyen az, amikor vérrel-vassal lehet csak küzdeni. Miben különbözik az ő álomvilága és a hideg valóság. Lehet, hogy egy kicsit meghasonlik, lehet, hogy végül beletörik a társadalmi rendbe, de biztos, hogy megmarad annak a határozott, kemény nőnek, aki addig volt.

Az idei évadban elég különböző karakterű nőket játszottál, a szerepeid közül mégis a nagyon erős és kemény nők a legemlékezetesebbek…

Már meg is kaptam, hogy domina vagyok, csak titkolom! (nevet)

Ez a hangból, vagy a személyiségből, netán mindkettőből ered?

Remélem, nem a személyiségemből adódik! (nevet) Az idei évadot nagyon élveztem eddig. Megadatott, hogy vígoperában játszhassak, A tenorban: nagyon szeretek bohóckodni, de nagyon ritkán tehetem meg. Ami az erősebb, keményebb karaktereket illeti, ennek valószínűleg a hangfajom, és nem a jellemem, hanem inkább az alkatom az oka, egyszerűen nem lehet törékeny virágszálnak álcázni a színpadon.

Sokat szerepelsz kevésbé ismert művekben, legyen szó akár klasszikusról, akár modernről, kortársról. Mennyire más feladat egy ilyen művet előadni, mint azokat, amiket mindenki ismer?

Ezerszer jobban szeretem a ritkaságokat, mert én fedezhetem fel őket, és nem mások lábnyomát kell követnem. Az is szép feladat tud lenni, de egészen más mentalitást és nagyobb alázatot követel meg egy kevésbé ismert mű előadása, mert járatlan úton halad az ember előre. Sokkal inkább bele kell helyezkedni a mű lelkébe, és a sajátommá kell tennem. Meg kell találni benne azokat a szálakat, amelyeket más még nem talált meg.

Miben különböznek a Dózsához hasonló koncertszerű előadások a teljesen szcenírozott produkcióktól?

Egyrészt nagyon nehéz úgy megteremteni a hangulatot, hogy szinte semmi nem segít bennünket. Nem játszhatjuk el, nem mozoghatunk, nem csaphatok az asztalra, ha mérges vagyok. Másrészt viszont könnyebb, hogy nem kell bíbelődni ruhákkal, fennakadó cipzárakkal. Az ember sokkal jobban tud az énektechnikára figyelni, és azzal játssza el, amit a szerepből ki szeretne hozni. Ugyanakkor ez a hétfői előadás mégsem lesz teljesen koncertszerű, mert vetítés lesz közben.

Van még olyan Erkel-szerep, ami érdekelne?

Igen, Szilágyi Erzsébet! De hát ő is egy domina, valljuk be! Nagyon érdekes a karakter, azt gondolom, hangilag is jó lenne nekem. A La Grange-áriát mindenki kinézi magának, mert szívesen elénekelné, én is közéjük tartozom.

Ha valaki nem ismeri a Dózsát, mit mondanál, miért jöjjön el az előadásra? Te miért szereted ezt a művet?

Például nagyon szeretem Dózsa álomjelenetét a negyedik felvonás elején: még nem rá volt példa a magyar zenetörténetben, hogy ennyire szürreálisan romantikus legyen egy opera. Erkel gyönyörűen bánik a kórussal is, csodálatos tablókat képes festeni. Aztán az énekes is felüti bennem a fejét, és ha azt látom, hogy valamit nehéz énekelni, és nagy kihívás, akkor egyből tetszik.

Rengeteg okot tudnék felsorolni, miért hallgassa meg valaki a darabot. Aki még nem hallotta, azért, hogy megismerje, hiszen egy olyan szerzőről és műről van szó, aki hozzátartozik az európai, és különösen a magyar kultúrkincshez. Ha nem is dúdolgatjuk minden dallamát, de legalább tudnunk kell róla. Másrészt gyönyörű a zene, egészen hihetetlen szépségeket tud megszólaltatni, a magyar népzenét ültetve át operai burokba. Harmadrészt pedig ez nagyon jó dráma, amit érdemes megismerni.

A fotók rendelkezésünkre bocsátásáért köszönet a művészeknek!

Hasonló bejegyzések