„Don Ottaviót férfias karakternek tartom” – Dovlet Nurgeldiyev

2011. november 21.

Az Operaház legújabb Don Giovanni-produkciójában egy fiatal türkmén tenorista, Dovlet Nurgeldiyev mutatkozott be nagy sikerrel Don Ottavio szerepében. A művésszel a főpróba szünetében beszélgettünk. JÁNOSI ILDIKÓ interjúja

Dovlet Nurgeldiyev

– Türkmenisztánban született, jelenleg Hamburgban él és a Hamburgi Operaház tagja. Milyen út vezetett Hamburgig?

– Türkmenisztán fővárosában, Asgabatban kezdtem meg énektanulmányaimat 1994-ben, négy évig zeneiskolába, majd három évig konzervatóriumba jártam. 2001-ben Hollandiába utaztam, ahol a felsőfokú zenei tanulmányaimat folytattam, négy évig a Tilburgi Konzervatórium növendéke voltam, majd 2006-ban felvettek a Hágai Királyi Konzervatóriumba, ahol 2008-ban szereztem meg énekesi diplomámat. Ezután felvételt nyertem a Hamburgi Operaház Stúdiójába, majd 2010 őszétől Hamburgi Opera szólistája lettem.

– Azt hallottam, operai tanulmányai előtt egészen más műfajban énekelt.

– Valóban, nem szokványos úton lettem operaénekes. A zene, az éneklés már kisgyermekkorom óta kitöltötte az életemet: hároméves koromtól gyakran énekeltem családi ünnepségeken, összejöveteleken. Zenész nem volt a családban, apukám mérnök, anyukám orvos, a nővérem és a bátyám is orvos lett, én vagyok az egyetlen, aki énekelni kezdett. Szüleim jobban örültek volna, ha én is az orvosi pályát választom, de engem nagyon vonzott a zene, és mivel jó hangom volt, igen fiatalon elkezdtem énekelni, méghozzá a rockműfajban. Középiskolásként már saját együttesem, “rockbandám” volt, s eleinte nemcsak énekeltem, hanem doboltam is. Ez nem volt túl ideális állapot, mert egyszerre énekelni és dobolni elég bonyolult feladat. Ezért úgy döntöttünk, hogy keresünk egy másik dobost, én pedig maradok énekes. Az együttesünk nagyon népszerű lett Asgabatban, repertoárunkon szerepeltek Freddy Mercury, Elton John, Stevie Wonder, Michael Jackson, George Michael, Paul McCartney és a Led Zeppelin dalai.

Ottavio

– Hol játszott az együttes?

– Gazdag emberek házibulijain, ahol elég jól fizettek, sőt még nagykövetségekre is meghívtak minket zenélni, úgyhogy nagyon jól kerestünk akkoriban…

– És egyszer csak jött egy fordulat? Hogyan lett a rockénekesből operaénekes?

– Egyik nap a rádióban meghallottam egy nápolyi dalt, a “Non ti scordar di me” -t, amit Giuseppe di Stefano énekelt. Teljesen elvarázsolt a hangja, beleszerettem ebbe a dalba, az olasz nyelvbe, Itáliába és az operába. Akkor elhatároztam, hogy operaénekes leszek, és lehetőleg úgy szeretnék énekelni, mint Di Stefano. Csakhogy semmiféle zenei képzettségem nem volt, így aztán jelentkeztem az asgabati zeneiskolába. A felvételin egy Beatles-nótát, a Yesterday-t énekeltem, kíséret nélkül, s a bizottságnak annyira tetszett a hangom, hogy felvettek. Ez 1994-ben volt, majd 13 évig tanultam énekelni, hét évig Asgabatban, hat évig Hollandiában, ahogy már meséltem. Di Stefanónak köszönhetem, hogy énekes lettem, ha őt nem hallom 16 évesen a rádióban, valószínűleg ma is rockegyüttesben énekelnék.

– Kik voltak az énekmesterei?

– Sok mesterem volt, de a legkedvesebb az első tanárom, Lidia Zarudina volt a konzervatóriumban, tőle tanultam a legtöbbet. Ő a mai napig a tanárom, akihez nyaranta visszajárok Asgabatba, vele készülök fel új szerepeimre is. Őt azért is szeretem, mert soha
nem akarta megváltoztatni a hangomat – bár én kimondottan olaszos hangszínt szerettem volna magamnak -, mindig azt tanácsolta, hogy a saját hangomon énekeljek. Lírai tenor vagyok, de szeretnék majd a spinto szerepkörre áttérni.

Kolonits Klárával

– Milyen szerepeket énekel Hamburgban?

– Verdi Falstaffjában Fentonként debütáltam, aztán Alfrédot énekeltem a Traviatában, Lenszkijt az Anyeginben, most ősszel pedig Don Ottaviót. Október közepén fejeztem be Hamburgban a Don Giovanni-sorozatot egy új produkcióban, és utána rögtön utaztam Budapestre, hogy immár egy újabb rendezésben énekelhessem Ottaviót.

– Hogy tetszik önnek De Bosio rendezése, és mennyiben különbözik a hamburgi előadástól?

– Jobban tetszik ez a rendezés, mint a hamburgi, főleg De Bosio mesternek köszönhetően. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy vele dolgozhatok, ilyen híres rendezővel még nem kerültem össze rövid pályám folyamán. De Bosio nagyszerű rendező, azok közé a klasszikus operarendezők közé tartozik, mint pl. Zeffirelli is, akik mindent tudnak az operáról és egyéni látásmódjuk van arról, mit írt Da Ponte. Amikor vele dolgozol, és figyelsz rá, megérted, mi az opera lényege. Hamburgban kicsit modernebb rendezésben alakítottam Ottaviót, a barokk korba volt helyezve a történet, barokk stílusú jelmezem volt, és úgy néztem ki, mint Mozart, csak épp rózsaszín parókával.

– Mi az elképzelése Don Ottavio figurájáról? Őt általában férfiatlan, gyenge személyiségként szokták ábrázolni.

– Sajnos, mert sokan félreértelmezik a figuráját. Ha valaki már az elejétől gyenge személyiségként játssza a szerepet, akkor olyan is lesz végig. Pedig szerintem Ottavio nagyon férfias karakter, erős személyiség.  Ő igazi nemesember, egy Signore, akinek tartása van. Nemes lelkű és ő az egyetlen a darabban, aki valóban szeret. Ottavio igazán, tiszta szívéből szereti Annát, szilárdan, kitartóan, és hajlandó érte bármit megtenni, még az életét is feláldozná a lányért. Ottaviót Hamburgban is férfias figurának ábrázoltam, és a karakterét ebben a rendezésben is megőriztem.

– De Bosio is egyetértett ezzel a szerepfelfogással?

– Igen, elégedett volt vele, azt mondta: jól érzed Ottavio figuráját, és jól is énekled. Csak így tovább!

Ottavio

– Van-e szerepálma?

– Igen, Cavaradossi a Toscából. Persze majd csak évek múlva, mert most még fiatal vagyok a szerephez, de amikor érettebb lesz a hangom, feltétlenül szeretném elénekelni.

– Az operaházi Don Giovanni-sorozat után milyen feladatok várják?

– Visszatérek Hamburgba, ahol Nemorino szerepére készülök, és tovább éneklem régebbi szerepeimet is.

– Mikor tud hazautazni Türkmenisztánba?

– Nyáron, amikor szünet van a színházban. Ilyenkor tudom meglátogatni szüleimet, barátaimat, tanáromat. Állandóan utazom.

– Hogy érzi magát nálunk, Budapesten?

– Nagyon jól, gyönyörű az Operaház épülete, szép a város – bár még nem sokat láttam belőle, mert állandóan próbáltam. Amikor meg szabadnapom volt, akkor igyekeztem pihenni. Remélem, hogy még visszatérek Budapestre, és egy melegebb évszakban, amikor majd többet tudok sétálgatni a városban.

 Előadásfotók: Vermes Tibor

Portréfotó: Max Koot Studio, Den Haag

A művész honlapja

Hasonló bejegyzések