„Gyötrelmesen gyönyörű pályám volt”

2013. október 31.

Kettős ünnep alkalmából beszélgettünk az Operaház egykori sztárénekesnőjével, mesterművészével, Kossuth-díjas szopránjával, aki operai tagságának 55. évfordulójához érkezett, s ezzel a jubileummal egybeesik születésnapja is.

Déry Gabriella

Déry Gabriella

– Az Ön nagyapja Déri Jenő tenorista, az Operaház egykori oszlopos énekese volt. Milyen emlékeket őriz róla?

– A hangomat bizonyára tőle örököltem, bár édesanyám is nagyon szépen énekelt. Színpadon már nem láthattam nagyapámat, hiszen amikor megszülettem, akkor ő már visszavonult. Híres Canio, Mime és  Dávid volt. Kislánykoromban állandóan énekeltetett, és vizsgálgatta a hangomat. 1942-ben halt meg, akkor én még gyerek voltam. De évekkel később, az Operaházban a színpadra lépés előtt mindig elmondtam egy imát a nagypapához.

– Hogyan került az énekesi pályára?

Ford Alice szerepében Melis György Falstaffjának partnereként

Ford Alice szerepében Melis György Falstaffjának partnereként

– Kissé kacskaringós úton. Ugyanis édesapám nem nagyon támogatta énekesi ambícióimat, beadott a belvárosi Angolkisasszonyokhoz, utána kereskedelmi iskolában érettségiztem. Közben ő vitt el László Gézához, akitől aztán magán-énekórákat vettem, majd el is kezdtem a Zeneakadémiát, de abba kellett hagyjam, mert családfenntartó lettem. László Géza a Konzervatóriumot javasolta, mert ott munka mellett is tanulhattam. A mai Madách Színház helyén működött a Royal Revüszínház, ott lettem kórustag, majd a színház ’54-es megszűnése után az Operettszínház kórusában énekeltem egy évig. Így végeztem el öt év alatt a konzervatóriumot. Abban, hogy az Operához kerültem, nagy szerepe volt Hoór-Tempis Erzsébet énektanárnőnek. Nagyon szigorú volt, egy staccatón másfél órát is dolgoztunk, addig nem engedett tovább, amíg az nem szólt tökéletesen. Nem létezett számára fontosabb a színpadnál, ezt az érzést belénk plántálta. Amikor Erzsi néni megtudta, hogy az Operaházban Szilágyi Erzsébetet keresnek, nagyon alaposan begyakorolta velem a La Grange-áriát, és elmentünk próbaéneklésre. Miután befejeztem az áriát, Ferencsik János feljött hozzám a színpadra, s azt mondta: „Kislány, magát innen nem engedjük el!” Kezdetben két előadásra vettek fel, majd ösztöndíjas énekes lettem. Palló Imre igazgató megígérte, hogy ha lesz státusz, azonnal szerződtet magánénekesnek, erre 1958-ban került sor. Azóta az Operaház tagja vagyok, ennek már 55 éve.

Szilágyi Erzsébetként

Szilágyi Erzsébet szerepében

– Mire emlékszik a debütálásból?

– Takács Paula cipőjét kaptam meg, ami nagy volt a lábamra, és féltem, hogy elesem benne. Pless László dirigált, drága Ilosfalvy Róbert énekelte Hunyadit, Gyurkovics Mária Gara Máriát, Fodor János pedig Gara nádort. Én rettenetesen izgultam, de hibátlanul és nagy sikerrel végigénekeltem a szerepet. Palló Imre az előadás után nagyon megdicsért.

– Önt Takács Paula utódjának tartják a drámai szoprán szerepkörben.

– Igen, később sokan mondták, hogy Paula örökségét vettem át. Vele nagyon szerettük egymást, sokat segített nekem. Valamikor ő is Hoór-Tempis növendéke volt. Drámai szoprán hangom van koloratúrkészséggel, ennek köszönhető, hogy a legnagyobb drámai szerepeket énekelhettem. A hangom pályám végéig megmaradt, mert megtanultam egész testtel énekelni. Gyötrelmesen gyönyörűséges ez a pálya, csak hát tönkremegy az ember lába, annyit kell állni meg térdre esni.

 

– A két Hunyadi-előadás után folyamatosan kapta az egyre jelentősebb és a szebbnél szebb szerepeket.

– A Szilágyi Erzsébet után A varázsfuvola első dámáját énekeltem, majd Emmát a Hovanscsinából, Marát a Brankovics Györgyből. Életem meghatározó szerepei: Händel Rodelindája, amit nagyon szerettem, olaj volt a toroknak, Abigél (Nabucco), Amélia (Az álarcosbál), Aida, Traviata, Desdemona (Otello), Erzsébet (Don Carlos), Leonóra (A végzet hatalma, A trubadúr), Santuzza (Parasztbecsület), Jaroszlavna (Igor herceg) és a Tosca. Nagyon szerettem a Richard Strauss-szerepeimet: a Tábornagynét, Ariadnét, Salomét. Nagy szerepem volt Turandot, amelyet több, mint százszor énekeltem. Negyvenéves operaházi jubileumomat a Bánk bán Gertrúdjával ünnepeltem. De olyan gyönyörű oratóriumokat is énekelhettem, mint Beethoven IX. szimfóniája, Verdi Requiemje, Honeggertől a Johanna a máglyán, Kodály Budavári Te Deumja vagy Sugár Rezső Hősi éneke, amiből lemezfelvétel is készült.

Turandot szerepében a huszonöt éves jubileumi előadáson, Mihály András igazgatóval

Turandot szerepében a huszonöt éves jubileumi előadáson, Mihály András igazgatóval

– 1959-ben, huszonhat évesen énekelte el a Turandot címszerepét. Nem félt ettől a hanggyilkos szereptől?

– Tévhit, amit erről a szerepről mondanak. Nem szabad túlerőltetni a hangot, egyszerűen be kell tartani a zeneszerző által írt utasításokat. Nagyon sok piano van ebben a szólamban, nem elüvölteni kell. Megvan az a három-négy csúcspont a szólamban, amit fortissimo kell énekelni, a többit csak szép, érthető szöveggel, tartalmas hanghordozással, jól megtámasztva, s akkor nem lehet tönkremenni benne. A rejtvényjelenet például fokozódó indulattal kell énekelni. Ferencsikkel voltam egyszer kitűzve a darabra, és utána azt mondta: „Látod, Gabi, ha mindenki ilyen okosan énekelné ezt a szerepet, akkor nem menne olyan sokaknak tönkre a hangja.” Én még a 25 éves jubileumomon is Turandotot énekeltem.

Salome

Salome

– A Richard Strauss-szerepek közül emlékezetes a Salome, amelynek Hétfátyoltáncát a férje, Jeszenszky Endre, balettművész koreografálta.

– A Salomét vagy negyvenszer énekeltem, még Berg Ottó – nagy Strauss- és Wagner-szakértő – tanította be. Modern, nehéz, de igen kifejező Hétfátyoltáncot koreografált hozzá a férjem, ami remekül érzékeltette Salome extázisát. Később Heródiásként még nyugdíjas koromban is felléptem a darabban. Amikor negyven év után visszavonultam, a színház kérte, hogy énekeljem még, de akkor már nagyon fájt a lábam.

– Híres beugrásai is voltak, már rögtön a pálya elején a Sába királynője Szulamitja.

– Még a konzervatóriumban Varga Pál ösztönzésére megtanultam Szulamit szólamát a Sába királynőjéből. Mit ad isten, nemsokára felhívott a művészeti titkár, Dárday Andor: „Hallottam, maga tudja Szulamitot. Holnapután be kéne ugrani a szerepbe, mert mindenki beteg.” Elvállaltam, a tanárnőm meg majdnem elájult, tudniillik még soha életemben nem láttam a darabot. Megnyugtattam, el tudom énekelni, hiszen Varga Pál dirigál, aki betanította nekem. Átvettük a szólamot, aztán egy lejárópróba után jött az előadás. Szerencsére a súgó nagyon sokat segített, a színpadra kihasalva súgott, még azt is mutatta, hogy mikor merre menjek. Jól sikerült az előadás, ezután gyakran énekelt szerepem lett Szulamit. Egy másik alkalommal épp a hévízi tóban úszkáltam, amikor a hangosbemondóból hallom, várnak engem a telefonhoz. Az Operából kerestek, hogy meg kéne menteni az esti Turandot-előadást. Jó hangi állapotban voltam, úgyhogy elvállaltam, beültem a kocsimba, és száguldottam fel Pestre.

Salome

Salome

Legérdekesebb beugrásom a Saloméhoz fűződik. Egy karácsony előtti téli napon éppen túl voltam egy zenekari Álarcosbál-főpróbán, s utána a városban sétálgattam, aztán beültem egy cukrászdába, de előtte még hazaszóltam, hogy később érek haza, csak megiszok egy kávét. Egyszer csak megjelenik Dárday Andor főtitkár a cukrászdában (nyilván szüleim elárulták, hol talál meg), s közli velem: „Be kéne ugranod ma este a Saloméba, mert a főszereplő rosszul lett.” Mondtam, lehetetlen, olyan fáradt vagyok, hogy összerogyok a színpadon, egy hang nem jön ki a torkomon. „Meg tudod csinálni” – biztatott Dárday, s már vitt is be kocsival az Operába, ahol az öltöztetők lecibálták rólam a ruháimat, rám aggatták a Salome-jelmezt, a parókát, s szinte belöktek a színpadra. S egyszer csak, mint egy gép, elkezdtem csinálni. Az ember mindig többet kibír, mint amit magáról feltételez.

– Hosszú pályát futott be, nyugdíjasként is gyakran láthattuk az Opera színpadán.

– Valóban sokáig, negyven évig énekeltem. Nyugdíjasként Turandot és Szilágyi Erzsébet mellett olyan szerepeket vállaltam, amik a koromhoz illettek, de azért kitűnhettem velük. Megkaptam például Szarka nénit A köpenyből. Kitaláltam, hogy ne elesett öregasszony, hanem kivénhedt párizsi kokott legyen, még egy táncfélét is kreáltam, hatalmas sikere lett. Kroó György valami olyasmit mondott rólam kritikájában a rádióban, hogy „érdekes dolog történt, Szarka néni átvette a vezetést”.

Az álarcosbál Améliájaként Ilosfalvy Róberttel

Az álarcosbál Améliájaként Ilosfalvy Róberttel

Kik azok  a karmesterek, akik a legnagyobb hatással voltak önre?

– Lamberto Gardelli és Ferencsik János, mindkettőjüktől sokat tanultam. Gardellivel hosszan tartó kapcsolatunk a Tell Vilmos Matild szerepével kezdődött, majd folytatódott a Verdi-repertoárral: a Requiemmel, az Aidával, A trubadúrral, Traviatával, Falstaff-fal. A Traviata-lemez Violetta szerepénél először nem rám gondolt, meg is mondta, amikor próbát szerettem volna énekelni, hogy szerinte én Aida-hang vagyok. Aztán meghallgatott számos jelöltet, de elégedetlen volt, így végül behívott engem is. Na, feldühödtem, de engem nem szabad felbosszantani, mert akkor még jobban igyekszem énekelni. Olyan nagyáriát hallott tőlem, hogy utána kérte, bocsássak meg, és azt mondta a hangomra: „olyan, mint Tebaldi és Callas hangjának a keveréke”. Ferencsik egészen más volt, kemény, szigorú, nála nem lehetett téveszteni, mert nehezen nézte el, ha valaki hibázott. Nagyon értékelte, ha az énekes kidolgozta a szerepét, de ritkán kaptunk tőle dicséretet. Ezért is vagyok büszke arra, hogy a Hunyadi második felújításának főpróbája után azt mondta nekem a La Grange-áriát követően: „Az előadáson úgy énekelsz, ahogy akarsz, én megyek utánad!” Ettől meg is hatódtam, mert ezt utoljára olyan nagyságnak mondta, mint Székely Mihály (aki nekem atyai jó barátom volt). S valóban, a premieren Ferencsik óvó kezeiben voltam végig, minden lélegzetvételemet figyelte. Nagyon sokat lehetett tanulni tőle. Hozzá fűz többek között az Iphigenia Tauriszban rádiófelvétele, a Don Giovanni Donna Annája – amit az ő kedvéért énekeltem el – és A varázsfuvola első dámája. Terve volt a Tannhäuserben egy este Erzsébetet és Vénuszt is elénekeltetni velem, de tenorhiány miatt a premier nem valósulhatott meg.

Aida-előadás után Kónya Sándorral és Ferencsik Jánossal

Aida-előadás után Kónya Sándorral és Ferencsik Jánossal

Kikre emlékezik legszívesebben a partnerei közül?

– Komlóssy Erzsébettel és Szőnyi Olgával rengeteget énekeltünk együtt, nagyon szerettük egymást – Erzsivel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, de Olgával is az utolsó pillanatig gyakran beszéltem telefonon. Kedves és szeretett partnerem volt Barlay Zsuzsa, Ilosfalvy Róbert, Simándy József, Melis György. Istenem, Melis! Utolérhetetlen Falstaff volt, de világviszonylatban. Minden, ami a Falstaffról szól, a költészet, a férfiasság, az öregedő, a csábító férfi, a humor, a bölcsesség, minden benne volt! Én imádtam Gyurit, szoros baráti kapcsolatban álltunk, nagyon szerettük egymást.

Nikola Nikolovval a Turandotban

Nikola Nikolovval a Turandotban

Külföldi énekesekkel is gyakran léptem fel együtt: Plácido Domingóval akkor én énekeltem Toscát, amikor először járt Budapesten. Még nem nagyon ismerte senki, de amikor megszólalt…! A Képáriát meg kellett ismételnie. Tito Gobbival is felléptem a Toscában, Nikola Nikolovval Turandotot, Carlo Bergonzival fantasztikus Végzet hatalmát énekeltünk, Boris Christoff lenyűgöző Fülöp király volt a Don Carlosban. Kónya Sándor az Aidában volt partnerem, előadásban és lemezfelvételen is.

– Csodálkozom, hogy ezzel a hanggal nem csinált külföldön karriert.

– Kiszerződhettem volna többször is. Legelőször 1958-ban Münchenben egy énekverseny után a legnagyobb német impresszárió hallgatott meg, a Norma Casta Diváját és Turandot-áriát énekeltem. Azt mondta: „Innen most el nem megy, amíg alá nem ír egy állandó szerződést”. Akkor engem már szerződés kötött a Magyar Állami Operaházhoz, itthon voltak a szüleim, a férjem, akiket nagyon szerettem. Hazajöttem. Később lehetőségem lett volna hosszabb szerződésekkel San Franciscóban és Bécsben énekelni. De nem sikerült a rengeteg budapesti fellépésemmel egyeztetni, így nem tudtam kijutni. Ám én nem lettem ettől szomorú, egyes estéken Kubában, Németországban, Moszkvában, Tallinnban, Rigában, Jerevánban, Belgrádban vendégszerepelhettem. Itthon pedig annyi szép feladat adódott, több lemezfelvételem is készült, hogy igazán nem panaszkodhatom.

Tosca szerepében Plácido Domingóval

Tosca szerepében Plácido Domingóval

– Szinte mindent elénekelt, amit csak lehetett.

– Majdnem mindent. Még lett volna vágyam, a Lady Macbeth. De Gardelli nem engedte, hogy elénekeljem, azt mondta: még fiatal vagy hozzá, ne akard tönkretenni magadat. Szívesen elénekeltem volna A Nyugat lányát is… De nem bánt, hogy így alakult, minden vágyunk nem teljesülhet, egyébként is annyi más, szép feladatom volt.

Máig sem szakadt el az Operaháztól. Mi a véleménye a változásokról?

– Én az Operát a mai napig szeretem, és ők is szeretnek engem. Sérelmek, intrikák voltak és lesznek is, de engem az elmúlt ötvenöt év köt ide. Komolyan vettem a pályát. Ha este énekeltem, fél hatkor már benn voltam az öltözőben, beéneklés nélkül még egy próbára se mertem volna bemenni. 1990-ben örökös tagnak, 2005-ben mesterművésznek választottak. Oberfrank Géza vetette fel, hogy tanítsak, így énekmester is lettem. Olyan énekesek jártak hozzám, akiknek segítségre, tanácsra volt szükségük szerepeik megformálásához. Nem csupán a hangot, az egész testet, tartást is figyeltem, mert nem lehet csak a két piciny hangszalaggal énekelni. Kontroll egész életében kell egy énekesnek. Nekem még megadatott szezononként több bemutató, és ötven-hatvan előadás. A pályát folyamatosan gyakorolni kell, a hangja teljében levő művészt a hallgatás megöli.

Leonóra A végzet hatalmában

Leonóra A végzet hatalmában

– Mi a titka hosszú pályafutásának?

– A titkok az évek során derülnek ki. Az éneklésben nem szabad egyetlen színt erőltetni. Megvan a szerelemnek a hangszíne, a gyűlöleté, a bánaté, az indulatoké, a kérésé, mindegyik másfajta hangszín. Mint egy festőnek, ki lehet keverni a színeket, és azokba kell a szerepek lényegét belesűríteni. Nem csak szépen kell tudni énekelni, képesnek kell lenni durvább hangot is kiadni. Megtanultam még félig betegen is énekelni, hogy olyan nívót tudjak hozni, ami nem kelti rossz híremet. Alárendeltem a pályámnak mindent. Ha fellépésem volt, elő nem fordulhatott, hogy ne aludjam ki magamat, vagy kimaradjak, vagy sokat beszéljek. Ez olyan szakma, amihez abszolút test kell tetőtől talpig. Utolsó pillanatig is minden reggel felkeltem, és skáláztam, karban tartottam a hangomat. Testemet-lelkemet adtam ezért a pályáért, de megérte, mert csodálatos volt. Ötvenöt évet töltöttem az Operában, ebből negyven évet énekeltem, tíz évet tanítottam, és most az utóbbi pár évben itthon igyekszem jól, okosan életben maradni. Mindig hittem valamiféle erőben, ami engem irányít és megvéd sok mindentől – és ez a hit nagy erőt ad nekem.

Erzsébet a Don Carlosban - Fülöp király: Boris Christoff

Erzsébet a Don Carlosban – Fülöp király: Boris Christoff

– Számos díjjal is elismerték kivételes művészetét.

– Először kaptam a Liszt-díjat, aztán az Érdemes Művészt, majd a Kiváló Művészt, van egy külföldi Lyra-díjam, 2000-ben örökös tag lettem, 2005-ben az életművemre megkaptam a Kossuth-díjat, s utána Mesterművésszé neveztek ki. Köztársasági tisztikereszttel is kitüntettek.

A rózsalovag tábornagynéja - Octavian: Házy Erzsébet

A rózsalovag tábornagynéja – Octavian: Házy Erzsébet

Hogyan telnek a napjai itt, Orbánhegyen?

– A férjemmel ezt a házat 1965-ben építettük; Budát különösen szeretem. Régebben hobbim volt a kertészkedés itt is, és Hévízen, a nyaralónkban, de ma már nem tudom úgy ellátni a kertet. Érdekelnek a hírek, szeretek olvasni. Csak olyan zenét hallgatok, ami gyönyörrel tölt el. Nagyon kritikus vagyok másokkal, de önmagammal szemben is, így magamat egyáltalán nem szeretem hallgatni. A férjem is csak magában hallgathatta a lemezeimet, vagy nézhette videofelvételeimet. A régi kollégákkal telefonon szoktuk megbeszélni a gondjainkat. Imádok autót vezetni a mai napig, de az utóbbi időben már csak rövidebb utakat vállalok. Idős koromra megtanultam a számítógép használatát is, internetezem is. Mostanában laptopon könyvet írok az életem történetéről. Elégedett és boldog ember vagyok. Gyötrelmesen gyönyörű pályám volt, de ha még egyszer születnék, ugyanezt csinálnám!

Fotók: a Művésznő magángyűjteményéből