Aggasztó híreket hallani az utóbbi időben a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál finanszírozásáról és jövőjéről. Bátor Tamás igazgató a problémák kapcsán arról is beszélt: lehet, hogy a helyzet énekesi karrierjének alakulását is befolyásolja. VONA ILDIKÓ interjúja
– Már kaphatók a jegyek a Miskolci Operafesztivál júniusi rendezvény-sorozatára. Mik lesznek az idei év különlegességei, csemegéi?
– Az idei évben „Bartók+Verdi 2011”-es programot hirdettünk meg. Verdi a legnépszerűbb itáliai zeneszerző, de költségvetésünk szűkössége miatt csak öt vagy hat operáját tudjuk bemutatni: a Nabuccót, a Rigolettót, az Otellót, Az álarcosbált, A trubadúrt. Ezeken kívül tervezzük még a Falstaffot, aminek megvalósulása, bármilyen fontos lenne is, még kérdéses; és természetesen, mint minden évben, most is lesz egy magyarországi ősbemutatónk: A kalóz. Ez a mű dramaturgiailag nem különösebben érdekes, de a zene olyan értékes, hogy megéri mutatni. Az ötletgazda én vagyok, a kivitelező és zenei vezető Kocsis Zoltán lesz. Számára is nagy kihívás ez a koncertszerű előadás. Ezen kívül látható még Bartók Kékszakállúja és Vajda János Mario és a varázsló című operája. Mindig is szerettem Vajda János zenéjét, ráadásul Kerényi Miklós Gábor rendezése nagyszerűen sikerült, és remélem, hogy a miskolci közönség körében is sikert fog aratni. Liszt egyetlen operáját is bemutatjuk, bár a Tavaszi Fesztivál ebben megelőzött bennünket, és nagyon sikeres Don Sanche-előadást hoztak létre. A mi rendezésünk érdekessége az, hogy az alkotók nem magyarok, Németországból érkeznek, a rendezői felügyeletet maga Katharina Wagner vállalta. Ő választotta ki az alkotógárdát, és egyeztette velük a koncepciót. Sokat remélek ettől a produkciótól, de nem lesz könnyű, mert a Tavaszi fesztiválos produkció nagyon sikeres volt. Anger Ferenc a darabot a humor felől közelítette meg, ennek nyomán kifejezetten vidám jelenetek születtek. Egyébként az idei évben a Bartók Rádió tizenegy felvételt készít a Fesztiválról, ebből három élő adás: a nyitókoncert, a zárókoncert és A kalóz című opera. A tavalyi évadban is volt két élő adás, és számos felvételt is készítettek. Ez nagyon jelentős esemény az Operafesztivál számára: egyfajta elismerés a Bartók Rádió részéről.
– Van-e olyan Verdi-opera, amit le kellett mondani?
– Verdi Aida című operáját le kellett mondanunk, és mint már említettem, valószínűleg a Falstaffot sem fogjuk tudni megvalósítani.
– Mi alapján válogattál?
– A Falstaff-előadásért különösen fáj a szívem, mert mind zeneileg, mind színpadi megvalósítás tekintetében nagy érték. A Nabucco mindenki számára fontos előadás lesz, a Rigoletto hagyományos rendezés, de kitűnő énekesekkel, annak az lesz az érdekessége. A trubadúrt bizonyára megtartjuk, de nem színpadi, hanem koncertszerű előadásban, annak az lesz az értéke.
– Don Carlos, Macbeth, Simon Boccanegra?
– A Don Carlos hatalmas opera, a Simon Boccanegra nagy lehetőség, de azt ősszel műsorra tűzi az Operaház. Harmincöt-harminchat operát írt Verdi, jó lett volna tíz-tizenegyet bemutatni közülük, de ezt sajnos nem engedik anyagi lehetőségeink. Lesznek azonban érdekes filmvetítések, így kiegészül a sor például A lombardokkal, ami ebben a formában látható majd, és ajánlom a közönség figyelmébe azt a három részes filmet is, mely Verdi életéről szól.
– Tíz év alatt mennyire duzzadt fel a látogatók száma? Vezettek valamiféle statisztikát?
– Vannak főprogramok, és vannak az utcai programok. Eleinte ötven-hatvanezer emberről beszéltek, később már kétszázezerről. Én azt mondom, hogy reálisan a nyitó- és a záróparádéval együtt százötven-százhatvanezer ember fordul meg a rendezvényeinken, és ebben benne van az utca is, ahol a Városház téren mindennap két-két és fél órányi igényes s ingyenes műsort láthat a közönség. Ez azért is fontos, mert a Fesztivál nemcsak a komolyzene barátainak szól, hanem azoknak a városi polgároknak is, akik a komolyzenét vagy az operát igazán nem kedvelik.
– Milyen visszajelzéseket kaptál a Fesztivállal kapcsolatban?
– Az Európai Fesztiválszövetség éves közgyűlése a hónap végén lesz Várnában, de a Budapesti Tavaszi Fesztivál részeként már volt egy háromnapos összejövetel a vezetők számára. Itt elmondták, milyen jelentősnek tartják az Operafesztivált, és felkértek, hogy legyek tagja az nyolctagú elnökségnek. Ők elsősorban a Fesztiválunk színességét emelték ki, az igényes belső programokat és az utcát, ahogyan ilyenkor a város él. Miskolcon nagyon sokan kritizálják a borvásárt vagy a kézműves vásárt, de azoknak a jelenlévőknek, akik két napon keresztül ezt látogatták, pont ez volt az érdekesség, mert a nyugati fesztiválokon nem lehet ilyesmit látni. Ők azt írták a jelentésükben, hogy az Operafesztivál megmutatja számukra, miként kell fesztivált szervezni és rendezni. Ez nagyon jó kritika, de nem könnyű a helyzetünk, mert minden évben történik valami, ami akadályozza a munkánkat. Volt már árvíz, egyszer ihatatlanná vált a Szinva vize, de az Égiek segítségével minden évben túléltük a nehézségeket.
– Mit tervezel a következő évekre? Jövőre ismét Puccini-fesztivál?
– A Puccini-fesztivál valószínűleg nem lesz tizenegy napos, ezt már előre lehet látni. Szerintem nyolc napos lesz, de miután Puccini nem volt olyan termékeny szerző, mint Verdi vagy Mozart, így minden darabját be tudjuk majd mutatni. A Toscát és a Bohéméletet, gondolom, mindenki szívesen meghallgatja, A Nyugat lányát már kevésbé ismeri a közönség, pedig nagyon igényes zene minden tekintetben, és rendkívül nehéz szólisták, zenekar, kórus számára egyaránt. Zenekari műve is kevesebb van. A Messa di Gloriát nemzetközi koprodukcióban tervezzük bemutatni, hasonló struktúrában, mint az „Emlékezés az ’56-os eseményekre Beethoven zenéjével” esetében történt, és nemcsak Miskolcon, de Kassán, Ukrajnában és Romániában is szeretnénk előadni. Ez jelenleg még csak terv, beadtunk rá egy pályázatot, ám hogy meg tudjuk-e valósítani, az még a jövő zenéje.
– Nem hiányzik az éneklés?
– De, nagyon hiányzik, és a jelenlegi helyzet is azt sugallja, hogy rövid időn belül határozott döntést kell hoznom: vagy a Fesztivál, vagy az éneklés. 2010-ben Polgár László egyik utolsó fellépése az Operafesztiválon volt, a Vándorlegény-dalokat énekelte, és amikor elbúcsúztunk, azt mondta: „Ugye tudod, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet. Nevet, mert a Fesztivál jól működik, de neked énekelned kell.” Ő is biztatott. Az adminisztrációs munka egyre inkább fáraszt, és elvesztem azt a fajta lelkületet, lendületet, a bennem lévő energiát, amit még, úgy érzem, a színpadon át tudnék adni. Ám nehéz határozottan kimondani, hogy ezt az utat szeretném választani. Felépítettem magam körül és magam mögött valamit, amiért becsülnek, nemcsak Miskolcon, hanem Budapesten is, ugyanakkor lennének énekesi meghívásaim is. Egy ötvenegy éves basszista még akár húsz évig is énekelhet, de ehhez újból fel kéne építeni a karriert, amihez legalább egy évre lenne szükségem. Ilyen értelemben most ez az néhány hónap valódi válaszút lesz számomra.
– Válaszút volt az is, amikor Miskolcon igazgató lettél…
– Először művészeti tanácsadó voltam, és utána lettem ügyvezető igazgató, de az éneklés azért 2006-ig, 2007-ig ment. Egy idő után azonban súlyosbodtak a finanszírozási problémák, s közben egyre jobban kötődtem Budapesthez is: az Operába kerültem, ahol több mint három évig csináltam a szereposztásokat, illetve Kocsis Zoltán művészeti tanácsadója vagyok a Nemzeti Filharmonikusoknál. Ezek rengeteg munkával járó pluszfeladatok, és az időmbe így nem fér bele, hogy elmenjek énekelni. Talán ha ezeket közül bármelyiket is lemondom, több időm maradna (az Operában már nem is dolgozom jelen pillanatban) A mögöttem álló múlttal mindig megtalálom a helyem a magyar zenei életben, és azt csinálhatom, amit szeretek, de most kifejezetten hiányzik a színpad.
– Mikor énekeltél utoljára?
– 2009 decemberében, a már említett Beethoven-koncerten. Kolozsvárott én énekeltem Roccót, ami nagyon nagy siker volt. Utána mind a Kolozsvári Magyar Opera, mind a Román Opera, visszahívott újabb fellépésekre.
– Hogyan összegeznéd az Fesztivál elmúlt tíz évét? Mennyire volt sikeres véleményed szerint?
– Amikor Schönberg Mózes és Áron című operáját a miskolci előadást követően bemutattuk Budapesten is, Kárpáti Jánossal ültem együtt, aki azt mondta, a Mózes bemutatója az elmúlt ötven év legjelentősebb zenei teljesítménye idehaza. Fodor Géza, a mindenki által elismert nagy zeneesztéta fogalmazta meg 2002-ben, hogy Magyarországon nincs olyan felkészültségű együttes, amely a Mózes és Áront bemutathatná. Amikor a Nemzeti Filharmonikusok ezt megtették, mindössze tíz napos felkészülési idejük volt a koncertszerű előadásra. Szintén jelentős magyarországi bemutatónk volt Gounod Mireille című operája, vagy a 2006-os Verismo-fesztivál idején Franco Alfano Feltámadás és Giordano Szibéria című operája. Ezek hiánypótló bemutatók voltak, és ilyen értelemben azt gondolom, hogy fontos misszió, amit mi teljesítünk. Müller Péter Sziámi fogalmazta meg néhány éve: „Ha nem lennél operaénekes, és nem lettél volna a pályán, ha nem éltél volna külföldön, valószínűleg a program sem lenne ilyen színes.” Nehéz lesz olyan embert találni, aki ügyvezető igazgató, de programigazgató is egyben. A rengeteg feladat mellett sokat áldozok arra, hogy járom a világot. Szombat este egy nagyszerű Poppea megkoronázását láttam a Drezdai Operában, de nagyszerű Parsifalt is láttam Calixto Bieito rendezésében, de itt nem csak a rendezés a fontos, hanem a Manfred Honeck vezényelte stuttgarti zenekar és kórus nagyszerű teljesítménye. Két hete láttam egy frenetikus Varázsfuvolát, amit Nicola Luisotti vezényelt, a hétvégén pedig Valenciába utazom, ahol a Szerelmi bájitalt nézem meg Ramón Vargasszal és Erwin Schrott-tal. Még április és május folyamán, a millió feladatom mellett is nézem tovább az előadásokat, és természetesen nyáron is járni fogom a fesztiválokat, hogy lássam, miként működnek. Ezt a fajta európai lendületet, gondolkodást, műsorpolitikát kell nálunk is megvalósítani, és ha ebből profitálhatunk itthon, akkor feladatom, hogy átadjam, amit ott tapasztaltam. Hogy miként állnak az ember mögé, ez más kérdés, de én rengeteg mosolygós embert látok a Fesztivál idején, és nagyon sokan jönnek oda hozzám az utcán, és megköszönik, hogy ez a rendezvény van.
– Tudjuk, hogy mit adott a városnak ez a Fesztivál, de mit adott Neked személy szerint?
– Sok fájdalmat is okozott, sok szenvedést, rengeteg munkát, számtalan álmatlan éjszakát az elmúlt években és nagyon sok áldozatot. Úgy érzem, hogy az elmúlt időszakban nagyon elfáradtam. Belefáradtam a harcba. Szeretek álmodni és az álmaimat megvalósítani. Nagyon sok segítséget kaptam a munkatársaimtól, a közönségtől, az Égiektől, attól az erőtől, amit otthonról örököltem a családból, de a nap már nem süt úgy, ahogy én szerettem volna.
– És pozitívumot tudsz mondani? Pozitív dolgot, amit a Fesztiváltól kaptál?
– Igen. Az elismerést és az abból eredő karriert, elismerést a nyugati világban is. Hogy ott is tudják, miről szól a „Bartók+…” Fesztivál. 2011 áprilisában azonban nem látom olyan fényesen a hétköznapjaimat, ahogy pár évvel ezelőtt láttam – persze lehet, hogy ez azért van, mert túl vagyok az ötvenen. De várom a csodát, várom a változásokat, várom, hogy megértse a közeg, ahol élünk, hogy milyen jelentősége van a munkánknak. Várom, hogy június 19-én befejezzük az idei évet, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Azt gondolom, az életünket nem mi irányítjuk, ezt az Égiekre bízom. Mindent szignálként, felhívásként kell kezelni, és lehet, hogy rám más feladatok várnak.
– Érintettük már az anyagiakat, de mik a pontos kilátások?
– Érvágás az idei év. Mindenhol nagy elvonások vannak, amit megértek, de azok mértékével nem értek egyet. Azért nem, mert az Operafesztivál az operatársulatokkal együtt hitet tett arra, hogy európai módon gondolkodik, hogy nyit kelet és nyugat felé, nyit az európai kultúrvárosok felé. Egy nagy európai közösség szellemében igyekszik gondolkodni, Bartók örökségét próbálja továbbvinni, de ehhez egyfajta közösségre van szükség, ahol mindenki együtt gondolkodik, és jó lenne, ha ehhez nem kellene abba belefáradni, hogy meggyőzzünk embereket, miért is van jelentősége egy ilyen csodálatos eseménynek. Ez keserűséget okoz, és nagyon sokat gondolkodom azon, milyen úton haladjak tovább, mert mérlegre kell tenni, mi éri meg és mi nem. Nagyon sok a kérdőjel a jövőt illetően. Számomra, magánemberként is, és a fesztivál számára is.
– A város vezetése azt mondja, ők a jövőben is támogatják a Fesztivált…
– Így van, ezt többször is kijelentették. Őszintén kívánom, hogy az Operafesztivál tovább működjön, akár velem, akár mással, mert olyan alapot tettünk le, amire lehet építeni. Nagyon erős alapot építettünk az eltelt tíz év során, hogy a „Bartók+…”-nak hosszú jövője legyen, vagy lehessen.