„Szívesen visszatérnék Budapestre” – Interjú Alik Abdukayumovval

2012. január 6.

Az üzbég baritonistát október és december között három produkcióban is láthatta a magyar közönség: a Simon Boccanegrában, a Don Giovanniban és a Bohéméletben. A rokonszenves művész örömmel adott interjút lapunknak. JÁNOSI ILDIKÓ interjúja

Alik Abdukayumov (Fotó: Norbert Artner)

– Nem először vendégszerepel Magyarországon, 2010 decemberében mutatkozott be az Operaházban a Bohémélet Marceljaként. 2011 őszén visszatért hozzánk, és karácsonyig (sőt karácsonykor is) szinte csak itt énekel. Hogy érzi magát Budapesten?

– Remekül. Budapest gyönyörű, sokat sétáltam a városban, és nagyon tetszett. Csodálatos az Operaház épülete, örülök, hogy ilyen szép házban énekelhetek. Hangulatában és légkörében emlékeztet a taskenti operára. Úgyhogy azt mondhatom: itt úgy érzem magam, mint otthon.

–  Üzbegisztánban született, és már gyermekkorában körbevette a muzsika, hiszen családjában többen is zenészek.

– Muzsikus családból származom: a nagyapám karmester volt, a nagymamám és a nagynéném operaénekesnők. Ők igen népszerűek voltak Taskentben, és gyakran felléptek Moszkvában meg Leningrádban (ma Szentpétervár) is. A nagymamám az önök baritonistájával, Bende Zsolttal is énekelt együtt a taskenti operaházban. Apám tanult zongorázni, a mai napig játszik, csak úgy, magának, sőt kórusban is énekel. Tehát volt kiktől örökölni a zenei tehetséget, és a színház világa is közel áll hozzám: az öltözők és a kulisszák között nőttem fel. Ennek ellenére a szüleim nem akarták, hogy muzsikus legyek, és – sajnos – nem írattak be zeneiskolába. Ezért egész más pályát választottam: germanisztika szakon szereztem bölcsész diplomát.

– De a zenei tehetség mégis utat tört magának… Talán a nagymama terelgette az énekesi pálya felé?

– Én magam döntöttem úgy, hogy mégis megpróbálom az éneklést. A nagymamám azt mondta: meghallgatlak, de nem tanítalak. Miután látott bennem tehetséget, elküldött a kollégáihoz, egy énekes (mezzoszoprán–basszus) házaspárhoz. Ők külön-külön meghallgattak engem; ennek eredményeként az énekesnő a növendékévé fogadott, és különórákon foglalkozott velem. Így aztán párhuzamosan jártam az egyetem germanisztika szakára, és magánúton tanultam énekelni. Egy idő után azt ajánlotta a tanárnőm, hogy jelentkezzem a konzervatóriumba (Üzbég Állami Konzervatórium), mert most már valamilyen rendszer szerint kellene tanulnom az éneklést. Fel is vettek az Állami Konzervatóriumba, majd elvégeztem a zeneakadémiát is. Első színpadi fellépésem a Rigolettóban volt egy főiskolai vizsgaelőadáson, Marullóként. A zeneakadémia elvégzése után szerződtetett a Taskenti Állami Operaház, ahol kezdetben kis szerepeket énekeltem.

Paolóként a Boccanegrában

– Aztán hamarosan főszerepeket is kapott.

– Az első nagy szerepem a Figaro házassága Figarója volt, de énekeltem A sevillai borbély címszerepét is, aztán még több jelentős szerepet. A taskenti opera igazi hagyományos színház volt, ahol hagyományos rendezésekben énekeltük az operákat, nem kellett sokat dolgozni a színpadon. Közben részt vettem hazai és nemzetközi versenyeken is, amelyeken 1. vagy 2. díjas lettem. 2005-ben a szentpétervári Jelena Obrazcova-versenyen a legjobb romantikus Csajkovszkij-interpretációért kaptam különdíjat, majd 2006-ban Bakuban (Azerbajdzsán) megnyertem az énekversenyt. Az ottani zsűriben ült egy német karmester, aki meghívott Németországba, és már 2006 nyarán, 26 évesen Posát énekelhettem a Don Carlosban a chiemgaui fesztiválon. Ezen az előadáson ismertem meg a leendő ügynökömet, aki meghallgatásokat szervezett nekem különböző városokba.

Leporello

– Ezzel indult el a nemzetközi karrierje?

– Az előéneklések eredményeként szerződtettek Linzbe három évre, 2007 és 2010 között voltam a linzi színház tagja, és elénekeltem többek között az Anyegin címszerepét, Renét Az álarcosbálban, Germont-t a Traviatában és Leporellót a Don Giovanniban. Közben már vendégszerepeltem Grazban a Figaro házassága címszerepében, a Mesterdalnokokban Kothnerként, Stuttgartban pedig a Hoffmann meséi négyes baritonszerepében. Az utóbbi két évben Bécsben a Volksoperben énekeltem, Escamillóként és A köpeny Micheléjeként mutatkozhattam be. 2011 nyarán az Eutini Ünnepi Játékokon (Eutiner Festspiele) énekeltem Germont-t és Leporellót. Most ősszel visszatértem vendégként Linzbe, ahol A trubadúr Lunáját formálhatom meg – párhuzamosan budapesti vendégszereplésemmel.

– Leporellót több helyen, több rendezésben is énekelte.

– Leporellót már öt városban énekeltem: Linzben, Grazban, az Eutini Fesztiválon, Hamburgban és most Budapesten. Hamburgban úgy adódott, hogy októberben – miközben itt a Boccanegrában szerepeltem – megbetegedett a Leporellót éneklő művész, és így beugrottam az utolsó előadásba. Érdekesség, hogy abban az előadásban Don Ottaviót Dovlet Nurgeldiyev énekelte, akivel másnap együtt utaztunk Budapestre a Don Giovanni-próbákra.

– A budapesti Don Giovanni hogy tetszik önnek? Milyen volt a De Bosióval való közös munka?

– De Bosio csodálatos, rendkívül kedves ember, nagyon kellemes volt vele dolgozni. Amiért nekem fontos, hogy vele dolgozhatom: ő olasz rendező, aki nemcsak nagyjából tudja, miről szól a darab, hanem minden szót ért is. (Ugyanezért volt számomra fontos az olasz Stefanuttival  is a Boccanegra-produkció.) De Bosio nagyon kifejező éneklést kért, a recitativókban is. Sokat kellett próbálni, minden frázist másképp előadni. Másrészt viszont nagyon kellemes és kényelmes volt nekem ebben a hagyományos rendezésben részt venni. Megszoktam, hogy a német színházakban nagyon mozgalmas rendezések mennek, amelyek igen messze állnak a klasszikus verzióktól – modern értelmezésűek, pszichológiai megközelítésűek, néha eklektikusak (pl. az első felvonásban minden barokk, a másodikban mindenki punk…). Én itt, ebben a klasszikus rendezésben pihenhettem.

– A modern vagy a hagyományos rendezéseket kedveli jobban?

– Azokat a rendezéseket, amelyekben érzem a tehetséget. Vannak modern színrevitelek, amelyek rendkívül jók, például Düsseldorfban a Hoffmann meséiben nagy örömmel játszottam egy tehetséges rendező modern koncepciójában.

– Leporellót szereti? A legtöbbször ezt a figurát keltette életre.

– Igen, kedvelem, és valóban a legtöbbet játszott szerepem. Valamikor Don Giovannit jobban szerettem volna elénekelni, de ma már másképp gondolom. Ha egy szerepet már régóta énekelsz, egyre jobban kialakul benned, hogyan kell játszani, hozzászoksz a karakteréhez – mint én Leporellóéhoz.

– Mi a legkedvesebb szerepe?

– Nagyon szeretem a Hoffmann négyes szerepét (Lindorf / Coppelius / Miracle / Dappertutto), de Posát és Renét is.

Leporello

– Baritonnak vagy basszbaritonnak tartja magát?

– Inkább baritonnak.

– Leporello szólama viszont közelebb áll a basszushoz.

– Igen, de bariton és basszus is énekelheti. Baritonnak kicsit mély, basszusnak kicsit magas a szólam. Don Giovanni vagy Figaro szerepe is ilyen. Mozart korában tenor és basszus szólam létezett csak, mint a kórusművekben. Verdinél nincs ilyen gond, nála egyértelműen vagy baritonra, vagy basszusra íródott a szerep.

Leporello

– Van szerepálma?

– Igen, a Nabucco, és szeretném elénekelni Gérard-t az André Chénier-ben. De majd csak évek múlva, mert ezek drámai szerepek, most könnyedebb hangra írt szólamokat énekelek. Bár manapság divat, hogy mindenki egy számmal nagyobb fajsúlyú szerepet énekel, mint amilyen a hangkaraktere. Én nem vagyok drámai bariton. Amire most vágyom, az Valentin a Faustból, és szívesen énekelném Papagenót! Sajnos manapság Németországban nagyon lírai hangokra osztják ki ezt a kedves figurát.

– Üzbegisztánba hazajár?

– Igen, de ritkán. Inkább nyáron és tavasszal utazom haza. Jelenleg Bécsben élek.

– Már egyáltalán nem lép fel a taskenti operában?

– Sajnos nem. Utoljára 2008-ban énekeltem ott. Nehéz egyeztetni, mert nem szólnak időben, s nem mindig érek rá abban az időpontban, amikor ők felkérnek. Nyáron pedig szünet van az operában.

– Jövőre is láthatjuk Budapesten?

– Nem tudom, erről még nem esett szó. Én szívesen jönnék, mert nagyon jól éreztem és érzem itt magam, nagyon tetszik Budapest.

Fotók: Vermes Tibor, portré: Norbert Artner

Videók:

Don Giovanni – Regiszterária – Eutini Ünnepi Játékok, 2011

Don Giovanni – Az 1. felvonás fináléja – Graz

Hasonló bejegyzések