„Wie stark ist nicht dein Zauberton…”

2010. szeptember 27.

– emlékezés a 80 éve született Fritz Wunderlichre – BÓKA GÁBOR írása

Fritz Wunderlich

Fritz Wunderlich

Üstökösként felívelő karrier, melyet értelmetlenül korai halál szakított félbe – nagyjából ennyi, amit a magyar közönség még életében megsejthetett e nagy művészről. Az elzártság évtizedeiben ritkán fordult meg nálunk külföldi vendég, s mire olvadozni kezdett a jég, Fritz Wunderlich már nem volt az élők sorában. Maradtak hát a felvételek, hogy a múlt század egyik legjelentősebb tenorénekesének művészi nagyságát legalább megközelítően értékelni tudjuk.

Wunderlich az észak-pfalzi Kusel városában született, zenész családból: édesapja karmester, édesanyja hegedűművész. A zenei háttér tehát adott volt, noha Friedrich Karl Otto születésekor már egyik szülő sem dolgozott szakmájában: 1931-ig az Emrichs Bräustübl nevű kocsmát és mozit vezették, melynek bejáratán az alábbi meglepő felirat fogadta a vendégeket 1930. szeptember 26-án hajnalban: „Ma megszületett Fritzchen. A kocsma zárva!” A család rövidesen továbbköltözött, s az apa korai halála, majd nővérének, Mariannénak férjhez menetele után Fritz egyedül maradt édesanyjával a harmincas évek derekán. Így kezdte meg iskolai tanulmányait, melynek során csakhamar fény derült kiemelkedő zenei tehetségére. A német történelem legsötétebb éveinek átvészelése után (melyek során mindvégig szorgalmasan képezte magát) 1950-től öt éven át a freiburgi Musikhochschule hallgatója lett Margarethe von Winterfeldt növendékeként. Itt elsősorban a barokk zene iránti elkötelezettséget szívta magába Bach két evangélistájának későbbi kiváló előadója.

Tamino

Tamino

Pályája kezdetén mégis operaénekesként vált ismertté: színpadi debütálására már 1955-ben, Stuttgartban sor került, s néhány év leforgása alatt meghódította a lírai tenor szerepkör szinte minden jelentős szólamát. Mozart Taminója, Belmontéja és Don Ottaviója emblematikus szerepei lettek, de hasonló sikereket aratott kisebb Richard Strauss-szerepekben is (A rózsalovag olasz énekeseként máig a legjobbak között jegyezzük). A hatvanas évek elején már olyan, hősibb hangot igénylő szerepekig is eljutott, mint a Tannhäuser Walther von der Vogelweidéja vagy Pfitzner Palestrinájának címszerepe. Olasz szerepei közül kiemelkedik a talán legtöbbször alakított Almaviva gróf Rossini Sevillai borbélyában és a Traviata Alfrédja, de otthonosan mozgott a szláv repertoárban is: az Anyegin Lenszkijeként magasrendű költészetét, Az eladott menyasszony Jánosaként vagy Janáček Prücsök úr kalandozásai című operájának három kisebb szerepében humorát csillogtathatta. Pályafutásának jellegzetességeihez tartozik, hogy egyike volt az utolsó nemzetközi karriert befutott énekeseknek, akik szinte kizárólag anyanyelvükön énekeltek. Rövid élete során alig-alig fordult meg a német nyelvterületen kívül, ahol ekkor még bőven a német nyelvű operajátszás gyakorlata volt divatban. Wunderlich így német nyelven tolmácsolta Rossini, Verdi, Csajkovszkij és Smetana hőseit. Fennmaradt felvételein azonban a szövegejtés, az artikuláció, egyáltalán: szöveg és zene egységének olyan magas színvonalát valósítja meg, ami komoly érv a nemzeti nyelvű operajátszás mellett. Ott és akkor ezek az alakítások hitelesebbek és a közönséghez közelebb állók lehettek, mint egy idegen nyelven előadott, kevésbé artikulált előadás – legyen az vokálisan bármily perfekt.

Hans Hotterrel R. Strauss: a Hallgatag asszony c. operájában

Hans Hotterrel R. Strauss: a Hallgatag asszony c. operájában

Sevillai – Almaviva (film)

Belmonte (film)

Tamino (film)

Lenszkij-ária

Smetana: Az eladott menyasszony – János és Kecál kettőse (film, partner: Kurt Böhme)

Traviata – Alfréd (olaszul)

Puccini: Turandot (Non piangere, Liu – németül)

Oedipus - partner: Gerhard Stoltze, Stuttgart, 1959

Oedipus – partner: Gerhard Stoltze, Stuttgart, 1959

Szöveg és zene egységének magas szintű megvalósításából szinte egyenesen következik, hogy Wunderlich a daléneklés terén is kimagasló művészi teljesítményre volt képes. Pályafutásának kezdetétől együtt dolgozott Hubert Giesen zongoraművésszel, akivel szisztematikusan térképezték fel a német dalirodalom remekeit, s németországi és angliai dalestjeik mellett számos lemezfelvételt is készítettek Beethoven, Schubert, Schumann műveiből.

Utolsó, 1966-os, Nagy-Britanniában adott dalestjükön is e három szerző műveit szólaltatták meg, köztük Schumann A költő szerelme című ciklusát – egyikét Wunderlich legemlékezetesebb produkcióinak.

Az utolsó dalest: Schumann: A költő szerelme – két részlet:

In wunderschönem Monat Mai

Die alten, bösen Lieder 

Pinkerton

Pinkerton

A mind nemzetközibbé váló karrier első jelentős lépcsőfoka a Bécsi Állami Operaházban történő debütálás volt, melyet csakhamar követett a Salzburgi Ünnepi Játékokra való meghívás 1959-ben. A berlini és müncheni operaházak rendszeres vendége a német nyelvterületen kívül elsősorban Nagy-Britanniában vendégszerepelt, így a Covent Gardenben és az Edinburghi Fesztiválon is szívesen látott vendégnek számított. 1966-ban következett volna bemutatkozása a Metropolitanben – erre azonban már nem került sor.

Pedig a tragikusan végződő 1966-os év ugyanúgy indult, mint a többi: koncert- és operaszereplésekkel, lemezfelvételekkel. Előző év augusztusában Haydn Teremtésének tenorszólóját énekelte Salzburgban Herbert von Karajan vezényletével – mintegy előjátékként az oratórium ez évre tervezett teljes lemezfelvételéhez. Ezt megelőzően brit vendégszereplés következett Taminóként, majd a már említett utolsó dalest, aztán Németországban belekezdtek az oratórium lemezfelvételébe. Ennek befejezését már nem élhette meg: egy barátjának oberderdingeni házában lezuhant a lépcsőről, s néhány nappal harminchatodik születésnapja előtt, 1966. szeptember 17-én elhunyt a heidelbergi egyetemi klinikán. A teremtés már felvett részeit művészi és kegyeleti okokból megőrizték – a hiányzó részeket Werner Krenn énekelte fel.

A teremtés – Salzburg, 1966 

Graziella Sciuttival

Graziella Sciuttival

Fritz Wunderlich elismertsége mit sem csökkent a halála óta eltelt negyvennégy év során. Különböző lemeztársaságoknál készült felvételeinek hála művészete ma is él, kifinomult (de nem túlfinomult) énekkultúrája mércét jelentett az elmúlt fél évszázad tenorénekesei számára. Luciano Pavarotti egy interjúban a XX. század legkiemelkedőbb tenorjának nevezte; születésének évfordulója alkalmából több pályatársa is hasonló módon méltatta Wunderlichet az Universal lemezkiadó Klassik Akzente című újságjának összeállításában.

„Milyen kár, hogy túl későn jöttem a világra ahhoz, hogy színpadon is láthassam“ – nyilatkozta Joseph Calleja, aki hozzátette: ha Wunderlich nem halt volna meg olyan tragikusan korán, minden bizonnyal új fejezetet nyitott volna az eredeti nyelvű előadások történetében is.

„Ha német dalokat, különösképpen Schubert dalait hallgatjuk egy tenor előadásában, mindent elfelejthetünk, ha Fritz felvételeit hallgattuk. Amit ő létrehozott, azt senki sem érheti utol. Azt hiszem, az örökké elérhetetlen marad“ – mondta Nicolai Gedda.

Rolando Villazón így emlékszik vissza a Wunderlich művészetével való találkozására: „Fantasztikus élmény volt, mikor először hallottam a hangját. Az éneklés és a hang szépsége egyszerűen hihetetlen volt. Bámulatra méltó, hogy nem csak technikája, de hangzása is milyen modern mai füllel hallgatva. A karmesterek, a közönség és a kritikusok egyre inkább azt várják el az énekesektől, ahogyan Fritz Wunderlich már az ’50-es és ’60-as években is énekelt.”

Anneliese Rothenbergerrel A varázsfuvolában, München, 1966

Anneliese Rothenbergerrel A varázsfuvolában, München, 1966

A közelmúltban elhunyt Anneliese Rothenberger a következőket mesélte kettejük kapcsolatáról: „Sosem felejtem el, hogyan találkoztam elsőként Fritz Wunderlichhel. Olyan mély benyomást tett rám, hogy egy próba után megszólítottam, és megkérdeztem: »Mondja, Önt hátulról áramra kötötték, vagy hogyan csinálja? Három frázist énekel egy levegővel!« Korának legjobb német tenorja volt, a mai napig pótolhatatlan. Három énekest kell szerződtetni, hogy együtt talán hozni tudják azt, amit ő egyedül tudott.”

„Mindenbe, amit énekelt, olyan sok szeretetet és reményt, oly sok tüzet és szenvedélyt sűrített, mintha élete utolsó fellépésén lett volna. Mikor énekelt, nem csak száz százalékig művész, de száz százalékig ember is volt. Granada-felvételét magammal vinném egy lakatlan szigetre. Hihetetlen, ahogy énekli, szinte szétfeszíti az energia” – nyilatkozta Jonas Kaufmann.

Lara: Granada

Plácido Domingo véleménye szerint Wunderlich „a kiemelkedő énekesek minden adományával rendelkezett: a hang szépségével, az előadásmód zeneiségével és kifinomult intelligenciájával. Hangjában olyasmit hallhatunk, amit talán fénynek nevezhetnék – egyfajta különleges, szabad, intenzív minőséget. Hogy egy ilyen kaliberű művészt magunk között tudhattunk, s aztán ily fiatalon elvesztettünk – a mai napig fájó, hatalmas tragédia.”

Ha a sors nem szól közbe, talán még ma is magunk között tudhatnánk. Szeptember 26-án lett volna nyolcvanéves.

Schubert: A muzsikához

Wunderlich honlapja

Rajongói oldal