Kálmán Oszkár emlékére

2011. szeptember 19.

Negyven éve hunyt el az első Kékszakállú herceg – ÁDÁM TÜNDE írása

Kálmán Oszkár

Kálmán Oszkár

Apró adalék a Kékszakállú-interpretációtörténethez, hogy miközben a rendezők előszeretettel ábrázolják idős embernek a Herceget, addig első alakítója az ősbemutatón mindössze harmincegy éves volt. Kálmán Oszkár azonban még ennél is korábban debütált az Operaházban: huszonhat esztendősen szerződteti a színház, ahol először Thomas Hamletjének szellemhangját énekelheti, ám az áttörést még ebben az évben egy beugrás hozza meg: Sarastro szerepében léphet színre a megbetegedett Venczell Béla helyett.

Sarastro E-dúr áriája

Az első Kékszakállú herceghez azonban még sok szerep vezet a következő öt évben: fellép A hugenottákban és elénekli a Ring basszus-szerepeit, Leporellót, Kaspart A bűvös vadászban, Markét és Gurnemanzot, és a magasabb szólamok közül a Faust Mefisztóját  és a Così fan tutte Guglielmóját. Kevés ránk maradt felvétele közt találjuk Petur bordalát is.

Erkel: Bánk bán – Petur bordala

Haselbeck Olgával a premier után

Haselbeck Olgával a premier után

„Nagy idők tanúja” – szoktuk mondani legendás időkben élőkre. Ám Kálmán Oszkár nem tanúja, hanem résztvevője volt a nagy időknek. 1918. május 24-én még csak kevesen tudták, hogy Bartók első (mi már tudjuk: egyetlen) operájának ősbemutatója mérföldkő a magyar zenetörténetben – és ha már itt tartunk: a világ zenetörténetében is. A korabeli közönség azonban úgy fogadta az új művet, ahogyan a mai közönség is fogadja a kortárs műveket: kis mértékben tetszéssel, nagyobb mértékben elutasítással. Az új opera az 1918-as bemutató után még hét előadást ért meg, majd tizenhét évre száműzik a színpadról, első felújítására 1936-ig kell várni.
Itt idézhetnénk azokat a kritikákat, melyek ma már talán nevetségesek, de akkori szemmel nézve csupán az újra, szokatlanra, ismeretlenre adott első reakciók. Elvégre legnagyobb „bűnük”, hogy nem ismerik fel elsőre a zsenit az alkotásban. Így például a Pesti Hírlap szerzője: „Lehet, hogy ez a jövő zenéje, de semmi esetre sem a jelené…” (Béldi Izor, 1918. május 25.)

Kálmán Oszkár így idézi fel a bemutató fogadtatását:
Egisto Tango rajongott Bartókért, »kolosszális zseni« – mondogatta róla. A díszleteket és a jelmezeket Bánffy Miklós tervezte, a rendező Zádor Dezső volt. A Regős prológusát – Balázs Béla szövegét – Palló Imre szólaltatta meg ízes magyar dikciójával. A bennfentesek számára izgalmas premier után, amelyet az újért lelkesedők kis tábora vitt sikerre, a Kékszakállú herceg vára a maradi közönség ellenállásába ütközött, de hiszen Wagnert sem fogadták akkoriban különbül. A kritika sem volt egyöntetű, a lelkes hangokba gúnyos és elutasító szólamok is vegyültek.” (részlet a Muzsika 1968. júliusi számában megjelent, Gách Marianne által készített interjúból.)

Haselbeck Olga, Kálmán Oszkár, Zádor Dezső és Bartók Béla

Haselbeck Olga, Kálmán Oszkár, Zádor Dezső és Bartók Béla

Ugyanebben az interjúban beszél arról, hogyan választották ki a Herceg szerepére, és mesél a próbaidőszakról is:
„Az igazság az, hogy idősebb kollegáim semmiképpen sem vállalkoztak a Bartók-opera szerepére. Akkoriban Fleischer Antal még korrepetitor volt az Operában, kiválóan zongorázott. Vele dolgozott Egisto Tango, Operaházunk nagyhírű olasz karmestere, akinek nevéhez a Kékszakállú herceg várán kívül a Fából faragott királyfi bemutatása is fűződik. Nos, amikor Bartók és Tango jelenlétében Fleischer elzongorázta a Kékszakállút, én rögtön »leblattoltam« a szólamot. Mindaddig főleg Wagneren nevelkedtem, zeneileg a Bartók-opera éneklése nem okozott nehézséget nekem, új kifejezésmódjától pedig el voltam ragadtatva. Ugyanez vonatkozott Haselbeck Olgára is. Mind a ketten óriási ambícióval fogtunk munkához. Fleischer tanított be minket, de Tango már korrepetálás közben, a szobában is dirigált, sőt Bartók is végighallgatta valamennyi próbánkat.
Bartók elmagyarázta nekünk a Kékszakállú herceg pszichikai alkatát és a figura zenei felépítését. Arról beszélt, hogy Balázs Béla szövege inkább a lelki emóciókat hangsúlyozza, mint a drámai cselekvést, és ehhez igazodik a zenei mondanivaló is.”

(Kálmán Oszkárnak az új iránti nyitottsága idősebb korában is megmarad: hatvanéves, amikor a Peter Grimes hazai bemutatóján Swallow szerepét énekli.)

A Kékszakállú-bemutató plakátja

A Kékszakállú-bemutató plakátja

A Pesti Hírlap kritikája a Bartók-premier másnapján:
„Az előadás kitűnő; gondos előkészítésre vall. Csak két szerep van. A Kékszakállút Kálmán Oszkár adja, és énekben s játékban egyaránt nívós alakításával egyszerre operaházunk első művészei közé lépett; feleségének, Juditnak szerepében pedig Haselbeck Olga újabb bizonyságát adta kiváló, gyakran méltányolt művészetének.”

Kodály Zoltán a Nyugatban közöl cikket Bartók Béla első operája címmel:
„Bartók zenéjét ma sem a közönség, sem a kritika nem látja már annak a hét zárt ajtajú várnak, aminek látta még tíz éve, de még mindig kevesen tudták követni azon az úton, melyet régi alapon álló kereséstől a maga megtalálásáig megtett.
Az előadás a legszebbek egyike volt az egész esztendőben. Tango karmester már a múlt évben megmutatta, hogy az új magyar zene megértésére nem kell okvetlenül húszévesnek és magyarnak lenni. Minden új művészethez kulcsot ad: a tehetség, nyílt befogadóképesség, igazi technikai tudás. Talán először történt tavaly, a táncjáték előadásakor, hogy egy becsületes művész nekilátott egy becsületes műnek, a karmesterek szokott vállveregető attitude-je nélkül: és a Bartók-zene talán először csendült fel úgy, amint elgondoltatott. Most ez a „csoda” megismétlődött s bizonyára minden alkalommal többen fedezik majd fel, hogy ez a zene nem is olyan érthetetlen.
Gyönyörűen helytálltak az énekszerepekben Haselbeck Olga és Kálmán Oszkár. Produkciójukat csak akkor méltányoljuk teljesen, ha meggondoljuk, hogy egy új stílus hagyománynélküli előadásmódját részben maguknak kellett megalkotni.”

A Sába királynője Főpapjaként

A Sába királynője Főpapjaként

Ha az előbbiekben bővebben kitértünk az opera fogadtatására, azért tettük, hogy valamit megérezhessen az olvasó abból a közegből, melyben Kálmán Oszkár elsőként szólaltatta meg Balázs Béla szövegét Bartók Béla zenéjére. Ha akkor ennek jelentőségét kevesen ismerték is fel (talán ő maga sem teljes egészében), életének következő fél évszázada során bizonyára tudatosodott benne, hogy minek a részese lehetett 1918. május 24-én.

Interjú-részlet

Ám nem csupán a Bartók-premierben érhetjük tetten a „nagy időket”: Kálmán Oszkár fiatalkora a századelő aranykora, amikor számos művészeti ágban alkotnak nagyszerűt egyszerre többen is. A Nyugat 1930. áprilisi száma ad hírt arról, hogy a Zeneakadémia nagytermében Ady-estet rendeztek. Az előadók között volt Móricz ZsigmondFenyő MiksaSchöpflin Aladár és Babits Mihály is, Basilides Mária és Kálmán Oszkár pedig Bartók Béla zongorakísérete mellett Bartók és Kodály Ady-dalait énekelték. (Gondoljunk bele: Kálmán Oszkár csak tíz évvel volt fiatalabb Adynál – aki ekkor már tizenegy éve halott…)
A dalok és oratóriumok egyébként is nagy súllyal voltak jelen a basszista életében: Medek Annával, Basilides Máriával és Székelyhidi Ferenccel alkottak állandó oratórium-kvartettet. Kodály-ősbemutató is fűződik Kálmán Oszkár nevéhez: dalciklusát, a Megkésett melódiákat is ő mutatta be a Zeneakadémián – Bartók Béla (ki más?) zongorakíséretével.

Fülöp király szerepében

Fülöp király szerepében

„Ahogy Schubertet énekelt és Loewet, Beethovent és Schumannt. Ez az óriás, gigantikus hang egyszeriben „megszelídült”, megcsendesedett, hogy engedelmes instrumentumává legyen a dal művészetének, mely nem impozáns hatásokat követel, hanem kamarazenét.
Aki nem hallotta Kálmán Oszkárt, a dalénekest, az talán fel sem tudja mérni csodálatos képességeit. Nem csak a dal varázslatával font körül bennünket, hanem a dráma atmoszférájával, az emberábrázolás feszültségével és a kamarazenei műgond precizitásával. S ahogy visszacseng fülembe ez a nagyszerű orgánum, egyszerre látom őt is – az embert. Csak nagyon nagy művész lehet ilyen póztalan. Ilyen egyszerű.  Csak kivételes, igaz ember lehet ilyen érdeklődő a más dolga, gondja, öröme, munkája vagy bánata iránt.”
 (Búcsú egy igaz embertől – Gál György Sándor nekrológja)

Kodály-dal

Még mindig „nagy idők”, de már másfélék: 1947-ben Borisz Godunov-premierre került sor az Operaházban. A címszerepben Székely Mihály, Pimen szerepében pedig Kálmán Oszkár. Az idős szerzetes életkorban is közel állt a művészhez, ám ugyanebben az évben beugrással (sok-sok év kihagyás után) alakítja Leporellót is a Don Juan-felújításon. Nem ez volt az egyetlen bravúros beugrása Leporello szerepébe: Berlinben egy ízben Klemperer vezénylését és az előadást készült megtekinteni feleségével – ezúttal nézőként, ám amikor jegyekért telefonált a színházba, rögvest felkérték az esti előadásra a beteg kolléga helyett. Vállalta.
1948-ban készült el a talán egyetlen teljes operafelvétel Kálmán Oszkárral: A walkürben Hundingot alakítja, olyan partnerekkel, mint Rigó MagdaDelly RózsiPalánkay Klára, Joviczky József és Fodor János. Az előadást Sebestyén György (Georges Sebastian) dirigálta.

A walkür – részlet az I. felvonásból (km.: Rigó Magda, Joviczky József)

Mefisztó szerepében

Mefisztó szerepében

A kiváló basszista nyolcvannegyedik életévében, éppen negyven éve távozott közülünk. Élete a Temes vármegyei Kisszentpéter községben kezdődött, majd Lugoson folytatódott, ahol hivatalnoki munkája mellett a Zeneegylet kórusában énekelt. Magánúton (Herald Lajosnénál) és a Zeneakadémián is tanult énekelni, majd Münchenben folytatta énektanulmányait a Wagner-bariton Fritz Feinhals keze alatt.
1913-ban lett a Magyar Királyi Operaház tagja, ahonnan Otto Klemperer hívta Berlinbe 1926-ban. A berlini évek alatt számos turné hozza el számára a világhírt és ismertséget, illetve a kortárs bemutatók sorát Hindemith és Sztravinszkij műveiben – például ő volt Kreon az Oedipus Rex berlini bemutatóján.
1929-ben hazatér Budapestre, Európa-szerte ünnepelt Leporellóként – ám a honvágytól hajtva. Szeretett hazája 1940-ig tűri meg őt az Operaház színpadán, amikor az embertelen rendszer embertelen törvényei számos művésztársával együtt leparancsolják onnan. Egyetlen menekülési lehetőségük az OMIKE és annak Síp utcai színházterme (a Goldmark-terem), ahol ezekben az években folytathatják művészi munkájukat. Nem Kálmán Oszkár az egyetlen basszista az OMIKE társulatában: Ernster Dezső is itt próbál túlélni. 1945-ben visszatérhet az Opera színpadára, melynek 1954-ig, nyugalmazásáig lesz aktív művésze. Nagyon is aktív méghozzá, hiszen számos nagy basszus-szerepet énekel el ezekben az években is: többek között Roccót, Hermann őrgrófot (Tannhäuser), Pognert, Timurt, az Aidában Ramfist és a Királyt is, a Sába királynője Főpapját, és Doszifejt a Hovanscsinában.
Hatvanéves korában, 1947-ben – talán jóvátételként? – az Operaház Örökös Tagjává választja, ebből az alkalomból huszonkilenc év után ismét Kékszakállú hercegként léphet színpadra. Ezután már csak egyetlen alkalommal, 1949 szeptemberében énekli a szerepet – vélhetően beugrással. Sajnos Kékszakállú-alakításáról semmilyen hangdokumentum nem maradt ránk.

Az OMIKE  operatársulata

Az OMIKE operatársulata

Fülöp király áriája

Kálmán Oszkár

Kálmán Oszkár

Életének krónikája a lexikonokban meglehetősen rövid, noha a művész hosszú élete során bőven lett volna lehetőség őt magát megkérdezni. Többször megtették egyébként – interjúk készültek vele, még hangfelvétel is marad ránk, ám ezen beszélgetések alkalmával is csak művészetéről, szerepeiről faggatták, és szemérmesen hallgattak arról, hogy miként élte meg – és főleg: túl! – a háború éveit. Vagy éppen arról, hogy milyen érzés volt újra azon a színpadon állni, ahonnan egy ordas eszme nevében elüldözték? Gál György Sándor alábbi visszaemlékezéséből azonban kiderül: nagyon ragaszkodott ehhez a színházhoz, még visszavonulása után is.

Nyitottság, emberség, megkockáztatom: emberi nagyság sugárzik ezekből a szavakból. Bármily méltatlanul bántak vele kortársai, bármily kevés lemezfelvétel készült vele, remélhetőleg az utókor felismeri, Kálmán Oszkár művészete többet jelentett annál, mint hogy a neve puszta lexikon-adatként tudassa: ő volt az első Kékszakállú herceg.

(Köszönet Wellmann Nórának a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségéért)

Hasonló bejegyzések