A művészetnek élt, a szerelemről énekelt

2011. szeptember 21.

– 110 éve született Walter Rózsi – JÁNOSI ILDIKÓ írása

Walter_Rózsi

Walter Rózsi

Walter Rózsi a két háború közti évtizedek egyik legnagyobb magyar drámai szopránja volt, akit a sajtóban méltán emlegettek „magyar Jeritza”-ként. A magyar operaművészet egyik legfényesebb csillaga 1901. szeptember 21-én született Budapesten. Művészi vénája már korán megmutatkozott, igaz, kezdetben nem az éneklés, hanem a tánc terén: 1914-1919 között balettnövendék, ezután egy évig a Belvárosi Színház tagja volt. Közben a Zeneakadémián énektanulmányokat folytatott, ahol a világhírű Wagner-énekes, Anthes György tanítványa lett.  A legendás tenoristától nemcsak az éneklés fortélyait sajátította el, hanem a színjáték kifejezőerejének fontosságát is.

Pályájának meghatározó pillanata 1921. szeptember 21-én következik el: húszesztendősen a Tosca címszerepében mutatkozott be a Városi Színházban (a mai Erkel Színház), amely akkoriban is az Operaház égisze alatt működött. Tosca-alakításával azonnal meghódította a közönséget és a sajtót is. „Produkciójában benne volt Floria Tosca egész egyénisége, a Puccini megálmodta díváé, annak mámoros szerelme, lobogó féltékenysége, megrendítő búcsúja” – méltatja a korabeli kritika. (Tosca végigkíséri a pályáját, 250 alkalommal énekelte ezt a hősnőt.) A következő évadban Santuzza szerepében győzte meg a publikumot és a szakmát tehetségéről.

a 30-as években

Otthonában a 30-as években

Lendvai Andorral A lángban

Lendvai Andorral A lángban

Puccini és a verista szerzők fontos szerepet játszanak majd pályája alakulásában, szenvedélyes egyéniségéhez közel állnak a verista operák nőalakjai. A hazai sikerek nem szédítették meg: úgy érezte, még képeznie kell magát, mélyebben meg kell ismernie az olasz zenét, a verismo stílust, ezért Itáliába utazott, és Milánóban folytatott tanulmányokat. Több szerepét is megtanulta olaszul, s lehetősége nyílt ezeket el is énekelni Milánóban – teljes elismeréstől kísérve.

Utána hazatért, s 1926. május 28-án Aidaként lépett színre a Magyar Királyi Operaházban, átütő sikerrel. Innentől kezdve a közönség nagy kedvence, „sztárja” lesz, másfél évtizeden át ünnepelte őt a publikum. Sorra vette birtokba a nagy olasz és német szerepeket: Bajazzók, Fedora, Zaza, Trubadúr, Aida, Pillangókisasszony, Köpeny, Turandot, Salome, Francesca da Rimini, A hegyek alján, A Nyugat lánya, Rózsalovag, és egy kuriózum: a József legendája. Énekelt azonban Wagner-szerepeket is (Vénusz), egészen rendkívüli Salome volt, és ő vitte diadalra Respighi Lángját.

Silvana A lángból

Silvana A lángból

Respighi A láng című operáját 1935. április 16-án mutatta be a Magyar Királyi Operaház, hatalmas sikerrel. Az opera premierjén maga szerző is jelent volt, az előadást pedig a kor zseniális olasz karmestere, a Budapesten élő Sergio Failoni vezényelte. Nagy nemzetközi visszhangot keltett a magyar bemutató, ez magyarázza, hogy 1939-ben meghívták a firenzei Maggio Musicaléra, 1940-ben pedig a Milánói Scalában vendégszerepelt Resphigi operájával a Magyar Királyi Operaház együttese. Silvana szerepében Walter Rózsi a Scalában is fergeteges sikert aratott, talán az ő alakítása miatt tartotta az ottani sajtó is jobbnak a magyar előadást, mint az olaszt. Az itáliai lapok így méltatták alakítását: „…a forró élet áramával töltötte meg a démonikus Silvana szólamát.”

Főleg Puccini-szerepekben nyújtott európai szinten is klasszikusnak mondható alakításokat (Puccinival személyes kapcsolata is volt), a Puccini-hősnők: Tosca, Turandot, Pillangókisasszony, Minnie és Manon benne találta meg ebben az időben legjobb magyar alakítóját.

A hegyek alján - Márta

A hegyek alján – Márta

Mi volt sikerének titka? A tökéletes énektudáson, könnyeden kiénekelt diadalmas magasságokon túl a magával ragadó drámai erő, amely valamennyi alakítását jellemzi.

S milyen volt a hangja? Sajnos – érthetetlen módon – Walter Rózsival nem készült hangfelvétel. Így a korszak tanúit, a hajdani kritikusokat idézem:

„A hang – így emlékezünk rá – teljes terjedelmében töretlen volt, minden regiszterében azonos önmagával. Úgy tudott bánni vele, hogy lenyűgöző drámává forrósította a Pillangókisasszony minden epizódját, azt a szerepet, melyet annak idején sokan afféle ››larmoyant‹‹, azaz könnyfakasztó feladatként fogtak fel. (…) Hasonló drámai sugallat vezette a Köpeny Georgette-jének ábrázolásában, s ki felejthetné, milyen más arcát mutatta A nyugat lányában…”  (Albert István)

Vénuszként a Tannhäuserben

Vénuszként a Tannhäuserben

A Magyar Királyi Operaház 1934-ben mutatta be Richard Strauss: József-legenda című művét, Millos Aurél koreografálásában, amelyben Walter Rózsi Putifárné szerepét táncolta. Ugyanezen az estén a Salomét is elénekelte és eltáncolta. (Ezekben a darabokban nagy hasznát vette gyermekkori balett-tanulmányainak. )

A József-legendában Mally Győzővel és Zsedényi Károllyal

A József-legendában Mally Győzővel és Zsedényi Károllyal

Giudittaként

Giudittaként

„Nagy meglepetése az előadásnak Walter Rózsi Putifárné szerepében. Operaházunknak ez a kiváló drámai szopránja gyermekkorában a ballet tagja volt. Most művészi érettségének teljességében vállalta ezt a rendkívüli színészi feladatot, amelyben sokszor bevált alakítóképességének hatását remek táncprodukcióval fokozhatta. Ritkaságszámba menne ez a művészi teljesítmény akkor is, ha ugyanezen az estén nem lépett volna fel Salome óriási ének- és játékfeladatot jelentő címszerepében is. Mindkettővel elragadta a közönséget és tomboló sikert aratott.”

Walter Rózsi operettdívaként is hódított, énekelt A mosoly országában, a Sybillben, és Lehár Giudittájának címszerepében is bemutatkozott.

„A siker oroszlánrésze Walter Rózsit illeti. Ez az ››all round‹‹ művésznő csupa forró élet, csupa fantázia, tüneményesen énekel, táncol, játszik, beszél, hol megkapóan naiv, hol megvesztegetően raffinált, ösztönös és intelligens, merész és ízléses, és ami a legfontosabb: alakításából olyan egységes, töretlen, határozott Giuditta-jellem bontakozik ki, amilyenről a két osztrák szövegíró nem is álmodhatott.”  (Pesti Napló, 1934.)

Turandot

Turandot

Hangverseny- és oratórium-énekesnőként is ismert volt, nagy sikert aratott Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendájának előadásában.

1942-ben az Operaház Örökös Tagjává választották, de a sikerszéria csak 1945-ig tartott. A háború befejezésével pályája megtört, különböző intrikák és gáncsoskodások áldozata lett. 1945 után még három évadot töltött az Operaházban, de szinte alig foglalkoztatták, így 1948-ban visszavonult a színpadtól. A mellőzöttséget sohasem heverte ki.

1974. augusztus 14-én hunyt el. Síremlékén, a Farkasréti temetőben Tosca imájának kezdő sora áll: „Vissi d‘arte, vissi d‘ amore…”