95 éve született Mario Del Monaco

A legendás hőstenorra emlékezünk – SCHIFFER MÁRTON írása

Mario Del Monaco
Mario Del Monaco

Mario Del Monaco a XX. század egyik legjelentősebb tenorja volt, abból a korból, amikor az opera Olaszországban még nem határolódott el olyan élesen a könnyűzenétől, mint napjainkban. Egy olyan kor szimbóluma, mely sokak számára az utolsó valódi énekeslegendák szinonimája.

Számos felvétel örökítette meg csodálatos hangját, egy kor lenyomataként, kikerülhetetlenné téve az utókor számra is. A hang birtokosát pedig sokan százada legjobb hőstenorjának tartják.

Del Monaco 1915. július 27-én, Firenzében született, már fiatal korában zenei képzésben részesült; hegedülni tanult, majd a pesarói Rossini Konzervatórium növendékeként találkozott Renata Tebaldival, akivel később sokszor énekelt egy színpadon, illetve CD-sorozatot is készített vele Verdi és Pucciniműveiből.

Otello - Budapesten
Otello – Budapesten

Énekesi karrierje 1940-ben kezdődött Puccini Pillangókisasszonyának Pinkertonjaként a komponista nevét viselő milánói színházban. 1941-ben vette feleségül Rina Filipinit, és a világháború ideje alatt hazájában énekelt. 1946-ban debütált a Covent Gardenban, 1951 és 1959 között rendszeresen énekelt a Metropolitanben, elsősorban Verdi- és Puccini-hősöket. Ekkor már az egész világon ismerték a nevét, és imádták erős, zengő, nemesen áradó tenorját.
1975-ben vonult végleg vissza, majd 1982. október 16-án betegség következtében hazájában, szülővárosától nem messze, Mestrében hunyt el.

A világ vezető operaházainak közönsége mellett azonban a Magyar Állami Operaház nézői is szívükbe zárták Del Monacót, legalábbis a korabeli kritikák tanúsága alapján. Budapesten három szerepben, összesen nyolc alkalommal lépett fel: először 1969 márciusában két alkalommal Otellót énekelte, majd a következő év áprilisában szintén két este lépett fel Saint-Saëns Sámson és Delila című operájában Sámson szerepében. 1971. március 27-én újra Sámsont, április 1-jén ismét Otellót játszotta. 1973-ban lépett fel hazánkban utoljára, akkor Canio szerepében, két alkalommal.

Canio - Budapesten
Canio – Budapesten

Verdi utolsó előtti operájának címszerepe szinte összeforrt Mario Del Monaco nevével. Legalább 200 alkalommal énekelte Otellót, bár bizonyos források 400 körüli számot említenek.
Amit viszont biztosan tudunk, hogy ennek a szerepnek a valaha volt egyik legnagyobb tolmácsolója mind hangi, mind színészi kvalitásait tekintve. Otello szerepe az egyik legnehezebb tenor-szólam az operairodalomban, ám Del Monaco hihetetlen eleganciával énekelte azt, és olyan technikai fölénnyel, amivel kevesen rendelkeztek.
Sötét, hősi hangja mondhatni predesztinálta erre a szerepre, de különleges módon élt hangjával. Del Monaco Otellója az emberi természet összes aspektusát fölvonultatja, az őszinte szerelemtől, szeretettől a szinte égető gyűlöletig, féltékenységig olyan széles spektrumát járja be az érzelmeknek, amire talán csak ő volt képes.

Baritonális hangfekvése az erős, zengő mély hangokra alapozva olyan erős középregisztert tett lehetővé, mely dús vibratójával minden egyes hangnak súlyt adott. A budapesti fellépések kapcsán külön megemlítik, hogy Del Monaco „hangja legszebben természetesen a magas fekvésben cseng”, ez a szép csengés azonban soha nem vált öncélúvá, még az olyan szerepekben sem, ahol erre lehetőség nyílt volna.

Mario Del Monaco emléke a felvételei révén örökre élni fog, és minden bizonnyal még hosszú évekig etalon lesz Otello megformálójaként.
Hallgassuk őt minél többet! 

Komlóssy Erzsébettel a Sámson és Delilában -  1971
Komlóssy Erzsébettel a Sámson és Delilában – 1971

Mario Del Monaco fellépései a Magyar Állami Operaházban:

1969. március 19.: Verdi: Otello (címszerep)
1969. március 23.: Verdi: Otello (címszerep)
1970. április 25.: Saint-Saëns: Sámson és Delila (Sámson)
1970. április 28.: Saint-Saëns: Sámson és Delila (Sámson)
1971. március 27.: Saint-Saëns: Sámson és Delila (Sámson)
1971. április 1.: Verdi: Otello (címszerep)
1973. május 15.: Leoncavallo: Bajazzók (Canio)
1973. május 18.: Leoncavallo: Bajazzók (Canio)

Bajazzók: Canio áriája
Otello-film: finálé (1954)
Turandot: Nessun dorma
Carmen-finálé, a partner: Irina Arhipova
A Nyugat lánya: Ch’ella mi creda
Tosca: Levélária
A trubadúr: Di quella pira (Arena di Verona)
André Chénier: Improvviso
Norma: finálé, a partner: Elinor Ross (1967) 

(Fotók: a Magyar Állami Operaház archívumából – Mezey Béla, illetve Mario Del Monaco önéletrajzi könyvéből)