85 éve született Marsay Magda

– a debreceni színház jeles szopránjára emlékezünk – JÁNOSI ILDIKÓ írása

Gara Máriaként a Hunyadi Lászlóban, 1967
Gara Máriaként a Hunyadi Lászlóban (1967)

Marsay Magda 1927. április 14-én született Budapesten. A művészetek iránti érdeklődése már gyermekkorában megmutatkozott: először hegedülni, majd rajzolni tanult. A grafika kedvéért abbahagyta a hangszertanulást, és a budapesti Török Pál utcai Iparrajziskolába járt, reklámgrafikusnak és könyvillusztrátornak készült. Ám ez az álma nem vált valóra – tanulmányai befejezése után műszaki rajzolóként dolgozott az óbudai hajógyárban, ahol hajókabinok lakberendezését is tervezte. Közben beiratkozott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola ének tanszakára, ahol  1951–57 között Barcs Gabriellánál képezte magát.

Az énekesi diploma megszerzése után Miskolcra került, ahol 1957-ben Mozart Szöktetés a szerájból című operájában Konstanza szerepében debütált. Két fél évadot töltött itt, majd 1958 tavaszán a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, ahol első szerepe A varázsfuvola 1. hölgye volt. Később ebben a műben a 2. fiút is elénekelte, mielőtt az igazán hozzá illő hősnőt, Paminát megformálhatta. Bemutatkozása e szerepben nem Debrecenben (ott addig csak egy alkalommal énekelte Paminát, beugrással), hanem 1966 nyarán, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon történt. A darab Szinetár Miklós rendezésében, Lukács Ervin vezényletével került színre, és Marsay Magda olyan Sarastro oldalán énekelhetett, mint Ernster Dezső, aki ezzel a fellépéssel búcsúzott az operaszínpadtól. Az akkori kritika így ír a művésznő alakításáról: „Marsay Magda mint Pamina, kitűnően helytállt, vonzó jelenség a színpadon, ízléssel formálta meg szerepét.” (Fábián Imre, Film Színház Muzsika, 1966/34.)

Tréfás Györggyel a Don Carlosban
Tréfás Györggyel a Don Carlosban

Budapesti bemutatkozása idején Marsay Magda már a debreceni operatársulat oszlopos tagja, vezető énekesnője. Rubányi Vilmos zeneigazgató és Kertész Gyula rendező működése alatt a színház „aranykorát” éli, ebben az időszakban számos kimagasló jelentőségű produkció kerül színre, amelyekben Marsay Magda művészete is kibontakozhat. 1958-tól kezdve a lírai és koloratúrszoprán szerepkör olyan nőalakjait formálja meg, mint Antónia, Micaela, Melinda, Mimi, Margit, Tatjána, Lauretta, Violetta, Lammermoori Lucia, Lakmé, Zsuzsika (PoldiniFarsangi lakodalom). Mozart operáiban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a kritikák dicsérték stílusérzékét, finom pianóit. A Szöktetés Konstanzáját Miskolc után Debrecenben is elénekelte, majd a Figaro házassága Grófnéja következett, amit 1962-ben Parmában is sikerrel abszolvált a társulat vendégjátéka alkalmával. A Don Juanban Donna Annaként mutatkozott be, A varázsfuvolában pedig az Éj királynőjét is elénekelte, majd 1976-ban újra Pamina jelmezét öltötte magára, „vonzóan megformálva, a szólamot sok árnyalattal énekelve”.  (Albert István, Film Színház Muzsika, 1976/16.)

Hoffmann meséi - Antónia
Hoffmann meséi – Antónia

A Rubányi–Kertész nevével fémjelzett aranykorban több opera ősbemutatójának színhelye a debreceni színház, s az új művekben aktívan részt vállal Marsay Magda is: 1963-ban Britten Szentivánéji álom című operájában Titániát énekli, 1966-ban pedig a címszerepet formálja meg Tardos Béla kortárs magyar vígoperájában, a Laurában. „A címszerepet a színpadi jelenségnek is megkapó Marsay Magda énekelte. Igen szépszínű lírai szopránja – amely a margitszigeti Varázsfuvola-előadáson, a nyáron is feltűnt – itt, a zárt falak között még kiegyenlítettebben szólt, poétikus, kedves-durcás alakot formált játékban is.” (Dalos László, Film Színház Muzsika, 1966/50.)

1967-ben pályája különleges állomásaként – Sándor Erzsi óta először magyar operaszínpadon – egy estén keltette életre a Hoffmann meséi mindhárom nőalakját. Leginkább Antónia törékeny, lírai figurája illett hozzá (ezt a szerepet már évekkel korábban is megformálta), s a mű későbbi felújításában már csak Antóniát alakította.

Paminaként Kertész Tamással
Paminaként Kertész Tamással

1971-ben mutatta be a debreceni Csokonai Színház Goldmark operáját, a Sába királynőjét, amelyben Szulamit kényes szólama várt a művésznőre. Ám mint a kritika bizonyítja: „Hibátlanul megfelelt cseppet sem hálás feladatának Marsay Magda, aki kivált a Szulamit-áriát formálta meg művészien és hatásosan.” (Albert István, Film Színház Muzsika, 1971/23.)

Különleges hangi adottságainak köszönhe-tően Erkel Hunyadi Lászlójában Gara Mária lírai koloratúr és Szilágyi Erzsébet drámai koloratúrszoprán szólamát is bravúrosan elénekelte. Verdi operái közül az Ernani Elvirájaként, Luisa Millerként, az Attila Odabellájaként és Don Carlos Erzsébet királynéjaként, Puccinitól a Manon Lescaut és a Pillangókisasszony címszereplőjeként nyújtott emlékezetes alakítást. Repertoárját színesítette még a Fidelio Marcellinája, a Bajazzók Neddája és Nicolai A windsori víg nők Vígnéja.

A Farsangi lakodalomban Korondi György partnereként
A Farsangi lakodalomban Korondi György partnereként

Az Operaháztól több évadban is meghívást kapott – Melinda, Violetta, Donna Anna, Gara Mária, Margit és a Grófné szerepében láthatta-hallhatta a budapesti közönség.

1977-től művészi munkája mellett tanítást is vállalt: a Zeneművészeti Főiskola Debreceni Zenetanárképző Intézetének hangképző tanáraként igyekezett átadni gazdag művészi tapasztalatait az ifjabb generációknak.

1984-ben vonult vissza a színpadtól, a főiskolai énekoktatást 1994-ben fejezte be.

Pályája során több díjjal is elismerték művészi tevékenységét: 1964-ben Liszt-díjjal, 1975-ben Érdemes Művész címmel, 1997-ben, hetvenedik születésnapján pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki. Debrecenhez való hűségét az 1981-ben elnyert Csokonai-díj, valamint a színház „Örökös tag” címe honorálta.

Marsay Magda idén január 9-én hunyt el, mielőtt betölthette volna 85. életévét. Halálával fájdalmas veszteség érte a hazai – különösen a debreceni – operaéletet. Február 7-én búcsúztatták Budapesten az Újköztemetőben.

Videó:

Barcarola Offenbach: Hoffmann meséi című operájából (partner: Varga Magda) – 1997
www.youtube.com/watch?v=yQZS80oZnT0

A fotókért a Csokonai Színház archívumának mondunk köszönetet.