80 éve született Karizs Béla

2010. augusztus 30.

Emlékezés a jeles hőstenorra – JÁNOSI ILDIKÓ írása

Karizs-portre-jo_680x1023

Karizs Béla

„Karizs az utolsó bölény alighanem” – írta róla Abody Béla. S valóban, nem mindennapi vokális adottságokkal rendelkező énekes, hatalmas volumenű, fényes hőstenor orgánum birtokosa volt Karizs Béla, akinek alakításaiból mindig valami őserő áradt, s drámai szerepeiben elementáris erővel, partnereit is magával ragadva énekelt. Igazi hőstenor volt, hangja Halmos Jánoséra és Laczó Istvánéra emlékeztetett hangszínben és vivőerőben egyaránt.

Budapesten született 1930. augusztus 28-án. Tanulmányait Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában és a Színművészeti Akadémián végezte. 1953–1957 között a Fővárosi Operettszínházban, 1957–62-ben a kecskeméti Katona József Színházban főleg prózai szerepekben mutatkozott be. 1962–63-ban visszatért a Fővárosi Operettszínházba. 1963-ban szerződtette az Operaház, ahol a Falstaff  Bardolfjaként debütált. Az első öt évben karakterszerepeket énekelt, 1968-ban tért át a spinto és hőstenor szerepekre. Nagy vivőerejű, fénylő magas regiszterű tenor hang birtokosaként főleg Verdi– és Puccini-operákban aratta sikereit.

Trubadúr - Laczó Ildikóval

Trubadúr – Laczó Ildikóval

Verdi operái közül a súlyosabb hangokat igénylő dalművekben mutatkozott be, és csillogtatta meg kitűnő magasságait  mint Manrico, Radames vagy Otello. Puccini operáiban viszont – a hőstenorra írt Kalaf szólamán kívül – spinto hangot igénylő szerepeket is énekelt, mint Des Grieux, Cavaradossi vagy Pinkerton. Nagy drámai erővel és szenvedéllyel alakította Csajkovszkij Pikk dámájának egzaltált Hermannját, és megrendítő Canio volt Leoncavallo Bajazzókjában. Egyéb főszerepei közül ki kell még emelni Saint-Saëns Sámsonját és Erkel Bánk bánját.

Személyes élmény híján, alakításainak illusztrálására a korabeli zenekritikákat idézem.

A trubadúr: „Vezető hőstenorunk, Karizs Béla természetesen játszi könnyedséggel harsogta a C-dúr strettát. Szilaj, erőteljes volt; mindig, minden helyzetben „létező”. Nem erény és nem hiba, mindössze egyedi sajátság, amelyben senkivel sem osztozik; változatlanul őrzi a századforduló körüli olasz stílust. S ez néha – például ma – hatásosabb a maga muzeális eszközeivel, mint sokak érdektelen naturalizmusa s a hangok riasztó elvékonyodása. Produkciója a nagy Laczó István stílusát és matériáját idézte.”  (Abody Béla – Új Tükör, 1981.)

Bánk bán - Kukely Júliával

Bánk bán – Kukely Júliával

Turandot: „… okvetlenül ki kell emelni Karizs Béla rendkívül magas színvonalú Kalaf-alakítását, s miközben elismeréssel adózunk annak a hősi hangnak, amely mindkét előadáson töretlen fénnyel ragyogott, kivált a III. felvonásbeli áriában, és úrrá lett a szólam minden – ezúttal maximálisan felfokozott – nehézségén, arra is fel kell figyelni, hogy Karizs a kevésbé attraktív, halk, finom, lírai részleteket is egyre mélyebb és tartalmasabb művészettel formálja meg.” (Fodor Géza – Muzsika, 1983.)

Bánk bán: „A címszerep megbízható pontja az előadásnak, a négy Bánk-alakítás közül kettő, Ilosfalvy Róberté és Karizs Béláé „nehézsúlyú”… Karizs Bánkja kevésbé ragyogó személyiség, de a legtragikusabb hangoltságú Bánk bán, akit valaha láttam. Orgánuma nem válik tökéletesen a nemzet „szócsövévé”, mint legnagyobb elődeié ebben a szerepben, de keserűsége, sebezhetősége és sebzettsége, fájdalma szenvedőbb, személyesebb, feloldhatatlanabb. A darab nagy didaxisa, a magánéleti és a közéleti tragédia példás, sőt „iskolapéldás” összekapcsolása nála az élet, a világ megszenvedésének szinte egzisztenciális élménye révén tesz szert olyan szubjektív hitelességre, mint legmegrendítőbb alakításai: Canio és Otello.” (Fodor Géza – Muzsika, 1984.)

A drámai szerepkör mellett vígoperákban is otthonosan mozgott, megcsillogtatva remek humorát. Mulatságos karaktert formált az Orfeusz az alvilágban című Offenbach-operett Jupiterjeként, és emlékezetes Francia király alakítása a János vitézben.

A Kékszakállban Sudlik Máriával

A Kékszakállban Sudlik Máriával

Legnagyobb sikerét Offenbach Kékszakáll című operettjének címszereplőjeként aratta:
„A szereplőkről szólva a népes gárda abszolút első helyezettje Karizs Béla. Kiváló Verdi-hőstenorunk azért olyan frenetikus hatású, mert egész habitusa, hangja és magatartása a paródia szolgálatába kerül. Igazmagát adja, hőstenort formált, s ez az alakítás ebben a kontextusban, e figura esetében maga a humor. Prózai dikciója, “komoly” és kuplé-hangja egyaránt magával ragadó, s mindezt betetőzi Békés fenomenális ötlete, a tökkopasz paróka. Csak meg kell jelennie a színpadon, elénekelni belépőjének meyerbeeres első frázisait, és a közönségnek máris az oldala fájdul meg a kacagástól. De emellett „adja”, „hozza” a karaktert, a figurát is – pompás!” (Várnai Péter – Muzsika, 1981. december)

Otello

Otello

Szent volt számára az operaszínpad, hivatását igen komolyan vette. 1992-ben vonult nyugdíjba, de ezután is gyakran fellépett még a dalszínházban. Művészetét 1978-ban Liszt-díjjal, 1988-ban Érdemes Művész címmel ismerték el.

2001. április 6-án, 71 éves korában hunyt el. 2002-ben posztumusz Örökös Taggá választották.

Házy Erzsébettel a Pikk dámában

Házy Erzsébettel a Pikk dámában

Kollégái szerették, nagyra becsülték. Tokody Ilona, aki gyakran volt partnere  a Turandotban, A trubadúrban és az Aidában, így emlékszik rá:

„Első színpadi találkozásom Karizs Bélával a Turandotban volt Liuként, amikor beálltam a darabba. Akkor én még kezdő voltam, s kicsit izgultam, hogy vele, a nagy tenorral fogok együtt énekelni. Ő azonban humanitásával, színpadi lényével segített engem, biztonságot és önbizalmat adott nekem s hatalmas, kitárulkozó, őszinte vehemenciájával teljes mértékben felemelt és magával ragadott. Fantasztikus művésznek tartom. Mindig nagy élményt jelentett vele énekelni, jó hatással volt rám, amikor együtt szerepeltünk. Soha nem játszott egyformán, mindig meg tudott újulni, és olyan őserő, energia áradt belőle, ami belém ivódott és magával ragadott. 

Aida - partnerek: Tokody Ilona, Melis György, Medveczky Ádám

Aida – partnerek: Tokody Ilona, Melis György, Medveczky Ádám

 Hangfenomén, született hőstenor volt, aki mindig diadalmasan vágta ki a magas hangokat: A trubadúr Strettáját is minden előadáson C-vel énekelte, ami ritkaság! Az Aida záróduettjében viszont piano B-ket énekelt. Olaszosan, de egy régiesebb stílusban énekelt, ezért a kollégák elnevezték Cariggiónak. Nem volt képzett zenész, nem járt Zeneakadémiára, de hiányosságait vasszorgalommal pótolta, és szívós munkával, sok próbával pontosan énekelt mindent, s úgy, ahogy a karmester kívánta.

Sámson és Delila - Jablonkay Évával

Sámson és Delila – Jablonkay Évával

Dór oszlopa volt a színháznak, mindenkor lehetett rá számítani, nem emlékszem, hogy lemondott volna előadást. Számára szentély, templom volt az operaház. Tiszta szívvel szolgálta az Operát, kitette a szívét a közönségnek, a kollégáknak, a színpad volt az élete. Ott halt meg a színpadon, mindenét odaadta, de sajnos a színház ezt nem eléggé hálálta meg, például díjakkal. Csupán egy Érdemes Művész díjat kapott – pályája vége felé, nem terjesztették fel magasabbra –, ezt a mai napig nem értem. Ő azonban soha nem panaszkodott, legjobb tudása szerint énekelt és élt a színpadon. A saját képére formálta szerepeit, “karizsbélásan” énekelte az Otellót, a Bajazzót, de ettől volt csodálatos. Sugárzó egyéniség és áldott jó ember volt, ilyen kollégát kívánok mindenkinek. Nagyon sokat tanultam tőle, és hálás vagyok a sorsnak, hogy a partnere lehettem.”

 Karizs Béla operaházi szerepei:

A Mahagonny Jimjeként  Szabó Rózsával

A Mahagonny Jimjeként Szabó Rózsával

1966/67
A denevér – Blind
Együtt és egyedül – Bíró
Mahagonny – Jim Mahoney, Beszélő
Traviata – Gaston

1967/68
A nürnbergi mesterdalnokok – Zorn
Poppea megkoronázása – Lucanus
Sámson és Delila – I. filiszteus

1968/69
Ariadne Naxos szigetén – Udvarmester
Az aranykakas – Gvidon herceg
Hamlet – I. sírásó
Manon Lescaut – Des Grieux
Turandot – Kalaf

Bánk bán

Bánk bán

1969/70
Bűn és bűnhődés – Fogalmazó
A trubadúr – Manrico

1970/71
Tosca – Cavaradossi
Parasztbecsület – Turiddu
Simon Boccanegra – Gabriele Adorno
Pillangókisasszony – Pinkerton

1971/72
Aida – Radames
Salome – 1. zsidó
Sámson és Delila – Sámson

1973/74
A lombardok – Arvino
Bajazzók – Canio
Szokolay: Sámson – A molnár

1975/76
A végzet hatalma – Alvaro

Francia király a János vitézben

Francia király a János vitézben

1976/77
Pikk dáma – Hermann

1979/80
Bánk bán – Bánk

1980/81
Borisz Godunov – Sujszkij

1981/82
Kékszakáll

1982/83
Otello

1986/87
János vitéz – Francia király

1991/92
A lombardok – Arvino (olaszul)
Nyakfelmetsző – Altiszt
Orfeusz az alvilágban – Jupiter

Orfeusz az alvilágban - partnerek: László Margit, Pánczél Éva, Gyapjas Tibor

Orfeusz az alvilágban – partnerek: László Margit, Pánczél Éva, Gyapjas Tibor

Videók:

Kálmán: Ma önről álmodtam megint

Offenbach: Kékszakáll – részletek:

Kékszakáll belépője:

Kékszakáll dala: „Micsoda nő”

Kékszakáll és Boulotte kettőse (km. Sudlik Mária)

Jelenet és Kékszakáll áriája a 3. felvonásból

(Fotók: a Magyar Állami Operaház archívumából – Mezey Béla; Aida-fotó: Tokody Ilona magángyűjteményéből)