ÁDÁM TÜNDE, BÓKA GÁBOR és JÁNOSI ILDIKÓ összeállítása
A kétszeres Kossuth-díjas díszlet- és jelmeztervezőre, rendezőre idén két kerek évforduló kapcsán emlékezhetünk: születésének 110. évfordulója augusztus 20-ára esett, halálának 55. évfordulója december 19-én lesz. Személyiségéről, lenyűgöző képzőművészeti felkészültségéről, precíz, a részleteket előre aprólékosan kidolgozó és rögzítő munkamódszeréről memoárok izgalmas fejezetei szólnak – a tömörségében is legalaposabb portrét talán tanítványa, Huszár Klára rajzolta róla Operarendezés című könyvének lapjain. Művészetéről kritikák, elemzések hosszú sora született életében és halála után – rendezései, színpadképei ugyanis fájdalmasan korai távozása után is évtizedeken át meghatározták a Magyar Állami Operaház repertoárját.
Sőt: noha rendezései – a színház örök változásának természetes velejárójaként – már lekerültek műsorról, két díszletterve a világon egyedülálló módon öt és fél évtizeddel az alkotó halála után is látható az Operában: A diótörő színpadképei (és jelmezei!) 1950-ben készültek, a Bohémélet jelenleg is futó előadása (melyet a nagy alkotótárs, Nádasdy Kálmán rendezett) 1937 óta van műsoron. Vajon sejthették-e a nevezetes 1937. május 11-i, keddi előadás nézői, hogy az általuk is megcsodált fasor, vagy épp a Momus kávéház forgataga hetvennégy év múltán is változatlan marad…? Aligha. Miként azt sem, hogy a premier sztárszereposztása (Pataky Kálmán, Dobay Lívia, Losonczy György, Osváth Júlia, Székely Mihály neve olvasható a plakátokon!) után énekesgenerációk sora fog beállni ebbe a díszletbe, hogy megszólaltassa az egyik legnépszerűbb opera szerepeit a magyar közönségnek.
Oláh Gusztáv művészetének, a Bohémélet díszletének sokadik elemzése, egy újabb leckefelmondás helyett beszéljenek most azok, akik napjainkban énekelnek e sokat látott kulisszák között – tanúságot téve e nemcsak szemgyönyörködtetően szép, de mély színház- és darabismeretről számot tevő alkotás élő voltáról.
Kolonits Klára 2004-es debütálása óta számos előadáson alakíthatta Mimi szerepét. Benyomásairól így ír:
„Bár csak beálló voltam 2004-ben, az a szerencse ért, hogy egy teljes új szereposztás tagjaként, egy hónapos próbaidőszakot követően, színpadi, díszletes-jelmezes próbák után léphettem fel a Nádasdy Kálmán–Oláh Gusztáv-féle Bohéméletben. Én már énekeltem korábban Mimit „kortárs” rendezésben is – Szegeden, 2002-ben Ács János rendezésében –, ott az volt a feladat, hogy egy mai, egyszerű, fiatal lány legyek, a lehető legtermészetesebb módon.
Ezzel nem azt szeretném hangsúlyozni, hogy az Operaházban egy operamúzeumbeli, fiktív Mimit vártak el tőlem, egyáltalán nem! Mégis, valahogy beleivódott a textilekbe, a bútorokba és a díszletekbe Házy, Tokody, Kincses, Ilosfalvy, Pavarotti, Melis, Polgár, Sólyom-Nagy és többiek hangja.
Tudom, hogy ez már utángyártott díszlet, és a ruha anyaga sem 30-as évekbeli, de mégis, mintha egy őstudás, egy ős-szubsztancia hordozói lennének! Valahogy másként mozogtunk, máshogyan viselkedtünk a színpadon…
Sajnos, csak két évig maradhatott együtt az a csapat, de mindannyiunknak sorsfordító találkozás volt egy olyan korral, amikor az Opera, az operajátszás a magyar kulturális élet gyújtópontjában állt még, és amikor az igényesség, a költői szépség iránti vágy így megfogalmazódhatott a maga teljességében!”
Bretz Gábor 2010 decembere óta itthon is alakítja Colline szerepét.
„Én először láttam a darabot, aztán hallottam a vitát arról, hogy pár évvel ezelőtt kicsit le akarták „porolni”, kisebb dolgokat megváltoztattak, aztán vissza – a természetes felháborodás után.
Számomra felemelő élmény volt beállni, régóta vártam a lehetőségre, nagyon örültem. Kár, hogy életem első Bohéméletét nem ebben a díszletben-rendezésben énekelhettem… Remélem, ez a Bohémélet mindig megmarad repertoáron, és én még sokat énekelhetem Colline szerepét.”
Szegedi Csaba szintén a múlt évadban debütált Schaunard szerepében (alakítását kismesterséggel jutalmaztuk), hamarosan Marcello szerepe várja a darabban.
„Még miskolci gimnazistaként láttam a Bohéméletet, ami életem első operaelőadása is volt egyben. Akkor még nem is sejtettem, hogy pár év elteltével egyik szereplője leszek a darabnak. Énekelje az ember bármelyik szerepet belőle, csak az számít, hogy benne legyen, mert fantasztikus élmény. Egy életre szól. Jövő januárban szerencsére már Marcello szerepe is elér.
Én nyitott ember vagyok, tetszenek a modern dolgok is, de itt, ezt látván még a legelutasítóbb embernek is meglágyul a szíve. Boldog vagyok, hogy a részese lehetek ennek a csodának jövőre is. Amikor a darabban vagyok, hihetetlen érzés fog el, mintha nem is játszanék, mintha mesebeli valóság lenne az egész. Karácsony este, mikor kijöttem a darab végén az Operából, ugyanúgy esett a hó, mint benn a színpadon. Sosem fogom elfelejteni, tényleg sosem…
Kicsit minden előadás végébe belehalok én is (sajnos van honnan meríteni), nagyon megvisel, órákig nem térek magamhoz.
Engem nem érdekel más színrevitel, ennél mesésebbet, csodálatosabbat nem tudok elképzelni, bár énekelhetném Rodolphe szerepét is…! :-). ”
Oláh Gusztáv díszletterveiből I.