Mahagonny-premier a Tháliában

2009. február 10.

 „Hisz nem kell nékünk hurrikán,
és szörnyű tájfun se kell,
mert a pusztításban nincs hiány,
ha önmagunk kezdjük el.”
 

Az előadás plakátja

Az előadás plakátja

Kurt Weill és Bertolt Brecht operáját Mahagonny városának felemelkedése és bukása címmel 2009. február 21-én és 22-én kettős szereposztásban mutatja be a Magyar Állami Operaház társulata a Thália Színházban. Az előadást két részben és magyar nyelven, Görgey Gábor fordításában tekinthetik meg. További előadások: március 3., 4., 12., 13., április 7., 8.

Az előadás közreműködői: 

Rendező: Szikora János
Látványterv: Szikora János
Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa
Karigazgató: Szabó Sipos Máté

Karmester: Kesselyák Gergely

Özvegy Begbickné: Wiedemann Bernadett / Kovács Annamária
Willy, a cégvezető: Beöthy-Kiss László / Kiss Péter
Hétszentség Mózes: Tóth János / Szvétek László
Jenny Smith: Herczenik Anna / Rálik Szilvia
Jim Mahoney: Wendler Attila / Nyári Zoltán
Spórolós Billy: Busa Tamás / Massányi Viktor
Jack O’Brien: Derecskei Zsolt / Daróczi Tamás
Alaszkafarkas Joe: Cser Krisztián / Hámori Szabolcs
Tobby Higgins: Mukk József / Kóbor Tamás

…A Mahagonny az első szürrealista opera. A polgári világot úgy állítja elénk, hogy azt az iszonyat pillanatában már bénultnak látjuk, és ama botrány következtében, amelyben feltárul a múltja, már romokban hever.
…A Mahagonny szürrealista intenciói a zenében öltenek testet, amely első hangjegyétől az utolsóig azt a sokkot célozza, amit a hanyatló polgári világ megjelenítése vált ki. Itt már semmi ok az örömre. A legrosszabb még hátra van. Hitler és a holokauszt – a „tájfunok tájfunja” – még nem jött el, de Jimmy Mahoneynak már megjövendölte a kártya. Ebben a húszas években írt remekműben (a Mahagonny 1929-ben készült el) már benne vannak a barbár harmincas és negyvenes évek.
Egyik barátja elmondta, a „Mahagonny” szót (németül is a fafajta nevétől eltérő írásmóddal) azután találta ki Brecht, hogy látta a nácik SA-csapatait az utcán, és megállapította, hogy olyanok, mintha barna fából faragott katonák volnának. Jellemző módon a legtöbb értelmiségi annak idején annyival intézte el Hitlert és a nácikat, hogy nevetségesek, miközben Brecht felismerte a szörnyű negatív dinamikát, azt a destruktív erőt, amely – a modern haditechnikához hasonlóan – képes megrengetni a bolygót, amelyen élünk.

Kurt Weill
A MAHAGONNY-OPERA ŐSBEMUTATÓJÁHOZ – részletek
(Leipziger Neueste Nachrichten, 1930. március 8.)

A Mahagonny városának felemelkedése és bukása című opera, amelyet március 9-én mutattak be először a lipcsei Neues Theaterban, és az azt követő két hét alatt öt másik német színházban is színre vittek, 1927 nyara és 1929 karácsonya között született. Minden darab, ami ebben az időszakban Brechttel közös munkánk eredményeképpen létrejött, a Koldusopera, a Happy End, a Berlini requiem és a Lindbergh repülése, voltaképp ennek az operának egy-egy építőköve, és úgyszólván jelzi azokat a fejlődési fázisokat, amelyeken a Mahagonny írás közben végigment.
Ahogyan már a címe is mutatja, az opera egy város történetéről szól, a keletkezéséről, az első kríziseiről, majd a fejlődésében beálló döntő fordulatról, a tündökléséről és a bukásáról. Két férfi és egy nő, autón menekülve a rendőrök elől, sivár partvidékre ér. Nem tudnak továbbmenni, mert lerobban az autó. Mögöttük a rendőrök, előttük a sivatag. Így hát elhatározzák, hogy ott maradnak, és várost alapítanak, ahol majd kielégítik az Aranypartról érkező férfiak igényeit, és elszedik a pénzüket. A létrejövő paradicsomi városban, Mahagonnyban, nyugalmas és idilli az élet. A férfiak azonban nem sokáig elégednek meg ennyivel. Békétlenség támad. Sokan már el is utaznak. Az árak csökkennek. Egyszer csak tájfun közeleg a város felé, és egy rettenetes éjszakán, mialatt a férfiak a végükre várnak, egy Jimmy Mahonney nevezetű favágó kitalálja a város új törvényét. A törvény így szól: „Mindent szabad.” A tájfun elkerüli őket. A város megmenekül, de a mahagonnyak az új törvények szerint folytatják életüket. Az emberek igényei emelkednek – és velük együtt az árak is. Mert ugyan mindent szabad – de csak annak, aki meg tudja fizetni. Jimmy Mahonney a saját pénzének áldozata lesz. Mivel elfogy a pénze, halálra ítélik. Ez Mahagonny városának sorsdöntő órája. A drágulás elképesztő méreteket ölt, miközben a drágulás ellen és az aranykor fennmaradása mellett rendezett nagy tüntetés a „paradicsomi város” végét jelzi.
 Mahagonny városának krónikáját „XX. századi zsánerképek” laza egymásutánjával mutatjuk be. A darab főszereplője a város, amely az emberek igényeiből születik és az emberek igényei miatt pusztul el. A város történetének fejlődéspontjait azonban csak az emberekre gyakorolt hatásával mutathatjuk be a színpadon. Ennélfogva az opera dalai csaknem mindig a tömeg megnyilvánulásai, az egyes emberek sorsát pedig csak ott ábrázoljuk, ahol az beleszól a város történetébe vagy ahol a város fejlődését példázza. 
 Az olyan címkéket, mint „aktuális színház”, „jazzopera” etc., meg amit ezeken manapság értenek, nehéz erre a műre alkalmazni.  A színház fejlődésére nézve hallatlanul fontos aktualitás elképzelését csak akkor alkalmazhatjuk a zenés színházra, ha az aktuális eseményekhez nagy formát, emelkedett nyelvet találunk.
Ebből az emberi történésből, a Mahagonny városának felemelkedése és bukása történetébe ágyazva, jött létre az operaszínháznak az a formája, amelyet „zenei képeskönyv”-nek vagy „képsorozatnak” (Bilderbogen) nevezhetnénk.

(A készülő műsorfüzet (szerkesztette: Morcsányi Géza), illetve az Operaház sajtóközleménye alapján.)

Hasonló bejegyzések