Gördülő Opera

Vidéki városokba viszik el az Operaház produkcióját

Szendrényi Éva díszletterve az előadáshoz
Szendrényi Éva díszletterve az előadáshoz

A Gördülő Opera 1948-ban indult országhódító útjára. Az Operaház akkori vezető művészei – köztük a legendás szoprán, Gyurkovics Mária is – hazánk szinte teljes területét bejárták, hogy az operairodalom legnépszerűbb darabjaival álljanak a vidék közönsége elé. A nagy sikerű sorozatban utaztatták a Pillangókisasszony, A sevillai borbély és a Don Pasquale előadásait.

2014-ben, pontosan hatvan év szünet után ugyancsak a lóvá tett öreg, Don Pasquale történetével indul újra a Gördülő Opera sorozat. Ókovács Szilveszter főigazgató megfogalmazása szerint a cél ugyanaz, miként az elődöké: az Opera márkavédjegyes előadásait eljuttatni operát nem játszó magyar városok színházaiba. 2014. január 27-én elsőként Kecskemét fogadja az Opera előadását, Káel Csaba Don Pasquale-rendezését, amelynek címszerepében Szüle Tamás, az egyetlen női szerepben pedig Szemere Zita áll színpadra.

A Gördülő Opera következő állomásai: Szolnok, Kaposvár, Székesfehérvár, Sopron lesznek.