André Chénier az Operaházban

Már csak nyolcat kell aludni az Operaház idei első igazi bemutatójáig, amely valójában felújítás lesz, de mégsem túlzás talán a visszaszámlálás, hiszen a színház jelenlegi anyagi helyzetében egy premier is nagy dolog.

Az 1897-es bemutató óta kétszer újították fel az André Chénier-t Magyarországon: 1942-ben, majd 1978-ban, ekkor Szinetár Miklós rendezésében, Oberfrank Géza vezényletével és a főbb szerepekben B. Nagy Jánossal, Leblanc Győzővel, Horváth Eszterrel, Rohonyi Anikóval, Miller Lajossal, Ötvös Csabával.

Az André Chénier plakátja
Az André Chénier plakátja

Giordano-opera tehát majd harminc év után kerül újra színre az Operaházban. Ezúttal Selmeczi György rendezésében, aki most először dolgozik a Magyar Állami Operaházban.
A rendező kiemelte, hogy két kiváló szereposztással dolgozhatott a próbaidőszakban, és nem is kívánta korlátozni a művészeket, így lényegében két különböző előadás születik ugyanabból a darabból.

A négy felvonásos operát két részben játssza a színház, és érdekesség, hogy az átrendezések alatt zenekari  közjátékokat iktatnak be: az első két felvonás között a Chénier-ből, a harmadik és negyedik felvonás között pedig egy másik Giordano-műből, a Mese mariano-ból játszik a zenekar.

A két premier tehát február 17-én és 18-án látható a következő szereposztásban: Kiss B. Atilla / Fekete Attila, Lukács Gyöngyi / Bátori Éva, Fokanov Anatolij / Kálmándi Mihály. Majd 21-én, 22-én, 24-én és 25-én játsszák az operát, illetve az évad végén újabb négy előadást láthat a közönség.